Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

sem fértek a városban. Kálmán, mielőtt halálos sebével továbbindult volna, figyelmeztette őket, hogy vonuljanak biztonságosabb helyre, de tanácsát nem fogadták meg. A maga erejében bízó - s hozzátehetjük: javait féltő — tömeg nekilátott a város erődítésének: ,,árkot ástak, sáncot emeltek, és vesszősövény bői palánkot készítettek", a mai Kiskörút vonalán fennállott sáncárkot, Félig készült el a palánkfal, mire megjelent a mongol sereg. Körülfogták a várost, és letáboroztak mellette. Két-három napon át szünet nélkül nyíllövésekkel árasztották el. A sáncon a magyarok számszeríjjal, nyíllal, kővel tartották őket távol. Mikor harmadnapon a tatároka védőket kellően kifárasztották, egyetlen rohammal bevették a várost. Aki nem tudott elmenekülni a Dunán át, válogatás nélkül leölték. A kifosztott és halottakkal tele várost pedig felgyújtották. Egy nagy kőépület állott még, a domonkos kolostor, melyben állítólag tízezer ember, férfi, asszony és gyerek húzta meg magát. Ezt nem tudták ostrommal bevenni, így hát tüzet vetettek a tetőre, úgyhogy mindenki bennégett.

164 Pest pusztulásával a Duna vonalától keletre minden a tatárok martaléka lett. A Dunántúl népe reménykedett, hogy a tatárok nem tudnak átkelni. A Duna vonalát folytonosan őrizték; közben lázasan erősítették a várakat, a király és az egyháznagyok pedig segítséget kértek a nyugati uralkodóktól. Segítség azonban nem érkezett. Az időjárás is a tatároknak kedvezett, Január végére a folyó kezdett befagyni. A jobb part lakossága éjjel-nappal törte a jeget, de a kemény fagy erősebbnek bizonyult. A tatárok ekkor sok lovat és marhát hajtottak a pesti partra, és őrizetlenül otthagyták. Midőn a budai part magyar őrei napokon át nem láttak tatárt az állatok mellett, átmentek, és a jégen át elhajtották a jószágot, Ebből tudták meg a tatárok, hogy a jégpáncél elég erős arra, hogy seregük átkelhessen rajta. Óbuda Elsőnek Óbudára rontottak. A falak nélkül szűkölködő város rögtön elesett. Batu kán egy na lesz ideig itt szállott meg, majd midőn továbbvonult Esztergom ellen, Óbudát díszes prépostságával együtt elhamvasztotta.

165 Esztergom nagyrészt faházakból álló polgárvárosát szintén bevették és felgyújtották, a várat azonban nem tudták elfoglalni. Fehérvárral is próbálkoztak, de a tavaszi olvadás miatt a szigeten fekvő megerősített városba nem tudtak behatolni. Az ország nyugati részén több kővár ellenállt, a dalmát városok bevehetetlennek bizonyultak, az erdőkben és mocsarakban bujkáló nép pedig tizedelte a vérben gázoló tömeggyilkosokat, így amikor elért Batu kánhoz a hír, hogy a mongol birodalom feje, Ögödej kán meghalt, Batu, akinek döntő szava volt a trónutódlás kérdésében, visszavonulásra határozta el magát. A mongol hadsereg 1242 tavaszán kivonult Magyarországról, Budán és Pesten olyan romhalmazt hagyva maga után, mint egykor a népvándorlás népei Aquincum területén. IRODALOM Budapest részletes középkori történetét eddig csak Salamon (II.) írta meg, melyhez forráskritikai és gazdaságtörténeti vizsgálódásairól még egy kötetet csatolt (III.). Salamon szellemesen megírt és a maga idejében tudományosan is jelentős műve ma már elavult. Nem pótolta ezt a számos rövidebb történeti összefoglalás, amelynek felsorolása a RTR I. 44 — 49 alatt található. Hivatva lett volna pótolni az 1942-ben megindított Budapest történetének tervbe vett II. kötete. A Mályusz Elemé?* által megírt kötet megjelenésére sajnos nem került sor, s csak néhány kritikai észrevételét tudtuk hasznosítani, melyet kéziratunk elolvasása után tett. A 896-tól 1241-ig terjedő korszakot behatóan tárgyalja Gárdonyi Í1941). A legiijabb irodalom áttekintését adja Kubinyi, ActaHist 1961, 181—185, 1967. 171-185. Az Etzelburgra és Sieambriára vonatkozó legendák modern feldolgozását Eckhardtn&k köszönhetjük (i. h. és KEH 1928, 166 — 199), ahol az ide vonatkozó irodalom is megtalálható. Buda nevének irodalmához Salamon elavult fejtegetésein (II. 61-66) túl vö. BTB. I. 164, 165. A honfoglalást megelőző viszonyokra nyelvészetileg igen értékes, történeti következtetéseiben azonban nem követhető Melich 1925. A szláv helynévanyagra alapvető Kniezsa, SzIEkv. II. 367—472. Csak részben értünk egyet Kniezsával a Budapest környéki helynevekre (StudSlav 1963, 32). A szláv eredetű pest (erre 1. alább) és pilis magyar közszó is volt; Kerepes magyar eredetű elnevezés lehet a herep szóból, ami hajót, sárhajót és kereplőt egyaránt jelentett, s jelölhette ezek készítőinek faluját is. Kétségtelenül szláv eredetű az Isaszeg (1275: Ilsuazegh) név első eleme. A honfoglalás kori Magyarország történeti irodalmára 1. Ferenczy (124—131, 177—178). Az egykorú írott források által nyújtott kép és a krónikás hagyomány ellentmondásaira 1. Györffy, Ethn 1965, 411—431 ; Acta ArchHung 1965, 41—45. A honfoglalás mondáira és lefolyására 1. Györffy 1948, 58, 89-; MEH 1958, 10 — 15; 1959, 7 — 8, 75 —76 és passim; évszámára 1. Jelentés 1883, 19, 30 — 31; Kurszánra 1. Györffy, BudRég 1955, 9—34 - Györffy 1959, 127 —160; a Kurszán várának nevezett amfiteátrumra BTB I. 193; Bp. műeml. II. 405 — 408. À vezéri szállásokra 1. Györffy, Arch.Ért, 1970. 191 — 242. A terület X. századi régészeti emlékeinek irodalma megtalálható Leletkataszter, StudAreh 1962, 25—26; melyhez ld. még Nagy T., BudRég 1945, 493, 1963. 545 — 546 és fentebb. A régészeti leletekből főleg az utakra vonatkozóan vont le következtetéseket László Gy. Bp. története I. 2. 795—818, amivel szemben inkább a településekkel és törzsneves falukkal való kapcsolatot kerestük. A törzsnévi helynevekre 1. Györffy, Névtud. Vizsg. 27-34; Somogy Évk. 1970. 17-18, 21 és M.T.Társ. helytörténeti előadás 1971. IX. 27 (szerk.: Szabad Gy ; kiadás alatt). A X. század végi — XI. század eleji egyenes kardokra 1. Bakay, 1965 és ActaArch Hung 1967, 105—173, amihez megjegyzendő, hogy 895 — 955 tízezernyi zsákmányolt egyenes kard kerülhetett Magyarországra, s ilyenek kalandozáskori sírokban is találhatók.