Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Azok a nomád társadalmak, amelyekkel a steppei magyarok szoros kapcsolatban voltak, a rétegezett társadalmakra jellemző uralkodói várakkal és alatta épült váraljákkal rendelkeztek; ilyen volt a kazár Itil és Sarkéi, továbbá a volgai bolgár Bolgari.

31 Forrásaink nem említenek az etelközi lakterületen várat, csupán téli szállásokat. A magyarok lakterületét elfoglaló besenyők országának leírásában azonban Biborbanszületett Konstantin beszámol arról, hogy a besenyők földjén elhagyott antik várak vannak; köztük az elsőt a besenyők Fehérnek nevezik fehér köveiről. Az óbudai Kurszánvár példája arra mutat, hogy az etelközi romokat a magyarok főnökei is birtokba vették mint várakat, s alighanem az említett DnyeszterFehérvár, a mai Ak-Kerman is ezek közül való, ha éppenséggel nem fejedelmi udvarhely volt. Azt, hogy a honfoglalók fejedelmén kívül a törzsfők és nemzetségfők is régi várakat választottak központul, nemcsak az Anonymus által fenntartott nemzetségi hagyomány bizonyítja Csongrád, Marosvár (Csanád), Komárom, Veszprém és a többi kora Árpád-kori vár eredetéről, hanem igazolja a zempléni földvár mellett előkerült törzsfői sírlelet is. A X. század végi cseh és lengyel fejlődéssel egyezően jórészt ezek a törzsfői és nemzetségfői várak váltak a királyság várszervezetének pilléreivé: a vármegyék székhelyeivé. A belső területektől eltérően a határvármegyekben nem a nemzetségfők várait vették igénybe, hanem útelzáró várakat építettek; Erdély kivételével többnyire ott, ahol az összefüggő magyar településterületnek vége szakad.

32 A kétszáz-háromszáz méter átmérőjű földvárak — határvidéken égetett agyag falú, úgynevezett cserép várak — szomszédságában, a vár védelmében épültek fel az első templomok, alatta pedig a vásárhelyet magában foglaló váralja település, amint ez felismerhető Borsod és Bars ,,váras helyek" alaprajzán. Annakellenére, hogy XI —XII. századi forrásaink civitas vagy urbs néven emlegetik őket, mezővárosi szinten mozogtak. Civitas városi értelemben királyi és püspöki székhelyeken fejlődött ki, ahol a palota, illetőleg vár árnyékában távolsági kereskedők és magasabb igényeket kiszolgáló kézművesek, így pénzverők telepedtek meg. Az erődített királyi prépostságok és apátságok közül viszont kevés érte el ezt a szintet (Óbuda, Pozsony, Pécsvárad); többsége csak mezőváros lett. A királyi udvarhelyek közül csak a hosszabb tartózkodásra berendezett erdőispánsági központok (Visegrád, Torna, Zólyom, Patak) közelében épült kővár a tatárjárás után, ezek néha két városi település kifejlődését is elősegítették, mint Visegrád alatt Visegrád és Nagymaros, Patak vára alatt Sátoraljaújhely és Sárospatak. A világi nagybirtokosok által a XIII. század közepe után épített kővárak nem váltak városi fejlődés elindítóivá. A polgárvárosok fallal való övezése általában a tatárjárás után indult meg. Kezdetben palánkkal kerítették, amit a város birtokosának hatalmától és a polgárság gazdagságától függően kőfalra cseréltek ki. A fallal való kerítés csak I. Károly alatt lett a városi kiváltság tartozékává, mint ez Bars város 1331-i szabadságleveléből kiderül.

33 Kiváltmgolás A városi kiváltságolás egyik kezdeti jelensége a távolsági kereskedő személyének és árujának védelme, amit az uralkodó saját érdekében biztosít. Hogy ilyen kiváltságos helyzetet élveztek a honfoglaló magyarok közt a mohamedán kereskedők, arra Maszúdi egyik megjegyzéséből következtethetünk, amely szerint a türkök népei (itt a magyarok és a besenyők) között amiatt támadt háború, mivel az egyiknél (a magyaroknál) megtelepedett ardabili kereskedő a másik néphez tartozóktól sérelmet szenvedett.

34 Territoriális kiváltságot az államalapítás után a királyi egyházak kaptak birtokaikra. így a pannonhalmi apátság 1002-ben népei számára immunitás-t, mentességet szerzett minden hatalmassággal és közrendűvel, bíróval és adószedővel szemben. Ez és a feudális birtokos által kapott vásárjog azonban legfeljebb a mezőváros kifejlődésének kedvezett; a várost az a kiváltság éltette, amit az uralkodó a polgárok közösségének adott. XIII. századi feljegyzések szerint Székesfehérvár város Szent István királytól nyert szabadságlevelet, és utóbb ez a fehérvári jog vált mintájává a magyar városkiváltságoknak. Jelentette pedig ez a szabad bíróválasztást és pap választást, valamint a polgároknak az egész országra kiterjedő vámmentességét. E kiváltságlevél XI. század eleji keletkezésében azonban kételkednünk kell két okból. István király ugyan adott kiváltságlevelet a fehérvári prépostságnak, ebben azonban az adományok mellett csak a prépostság népeit érintő immunitásról lehetett szó. Fehérvár kiváltságos polgárságát viszont nem a prépost, hanem a király népei tették ki, ezek pedig vallon-olaszok voltak, mint ezt S(igillum) Latinorum civium Albensium feliratú pecsétük bizonyítja. Betelepítésüket — mint fentebb láttuk — legkorábban a XI. század közepére tehetjük. Az István királytól nyert kiváltság így nem I., hanem II. vagy III. Istvántól eredhet: IÍ. István 1124-ben erősítette meg Trau és Spalato város kiváltságait, III. István pedig 1169-ben adott kiváltságlevelet Sebenieónak. Mindketten Könyves Kálmán 1108-i traui szabadságlevelének a szövegét bővítették, amely az első magyar uralkodó által kiállított városi kiváltságlevél. Ebben a király „békét és szabadságot", szabad bíró- és papválasztást biztosít a városnak a vámok kétharmada fejében, melyről országos viszonylatban éppen Kálmán törvénye