Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

leányért és leánnyal adott értékek: prém, marha és pénz. Ugyanő arról tudósít, hogy a magyarok foglyaikat a fekete-tengeri görög városok előtt cserélték be textilárura.

15 A honfoglalás után az árucsere bővülését eredményezte a félnomád magyarok és a jobbára földet művelő, kézműveskedő szlávok egymás mellett élése. A csere eszközévé a Szent Istvánnal meginduló pénzverés után a pénz kezdett válni. Fokozatos elterjedését mutatja, hogy István király törvényei a fizetendő büntetést még tinóban szabták meg, viszont 1. László és Kálmán törvényei már csak ezüst penzában. Az államszervezéssel meginduló árutermelésről tanúskodik Kálmán törvénye (1/34), mely szerint ,,aki saját házi dolgaiból valamit a vásáron elad, Szent István törvénye szerint fizessen vámot", továbbá másik rendelkezése (1/33), mely kereskedők mellett a vásárból élő szegényeket említ.

16 Az árucsere állatok és kézműves termékek forgalma mellett élelmiszerek eladására is kiterjedt. Eszéket az 1030 utáni években mint kenyérben bővelkedő helyet említik a szentföldi zarándokok; 1096-ban az átvonuló keresztesek a magyaroktól bort, kenyeret, búzát, árpát, juhot, ökröt és szárnyast vásároltak. A dömösi apátság halászai rossz fogás esetén 1138-ban „vásárolni" voltak kénytelenek halat az apát részére. Idriszi 1150 táján Bácsról azt írta, hogy ott az árak mindig alacsonyak a gabonában való bőség miatt.

17 Az árucsere egyrészt a termelőnél, másrészt vásáron, harmadrészt állandó áruhelyeken zajlott le. I. László törvénye (II/7), amely tilalmazta a „vásáron kívül" történt adásvételt, arra mutat, hogy a vásár mellett a termelőnél való vásárlás is elterjedt, de mivel ezt nem lehetett megvámolni, a király csak a vásári adásvételt engedélyezte. A vámolhatóságot célozta a szabályozott vásári rendtartás, amely szerint az alkunak a királybíró, a vámos és a tanúk el^tt kellett történnie. A vásári békét a király bélyegével a vásárra kiküldött billogos királybírók ^1183: biloti foreuses) biztosították.

18 Állandó árusítás folyt a taberná-nak nevezett kocsmákban. Hogy ilyenek a nagyobb, egyházas helyeken korán létesültek, mutatja az 1100 körül tartott esztergomi zsinat végzése, amely tilalmazta a papokat a kocsmároskodástól. A XIII. századra kialakuló városainkban a kézművesek és kereskedők már állandó árusító bódékkal rendelkeztek, sőt a fő helyeken, mint Esztergomban ablakon át történő árusítást is említenek.

19 A mohamedán földrajzírók leírása szerint a magyarság a kazárokhoz hasonlóan két fejedelem Államvezetése alatt állt; a névleges főfejedelem címe kende vagy kündü, a tényleges hatalmat kezében szerreze tartó fejedelem méltósága pedig a gyula volt. A török társadalmakkal való együttélés vezette el a magyarságot arra a fokra, hogy vezetői, a nemzetségfők, a törzsfők és a fejedelmek a néptől elkülönülve, katonai kísérettel, többnyire idegen harcos jobbágysággal vették magukat körül, és udvarhelyeken tartózkodtak.

20 Keleti példák nyomán valószínű, hogy állandóbb jellegű téli és nyári udvarhelyeik egyazon folyó partján helyezkedtek el, s mozgó táborvárosuk ezek között ingamozgást végzett. Ezek az udvarhelyek célpontjai voltak a törvény kezesre, népgyűlésre és kultikus összejövetelekre összegyűlt sokadalomnak, valamint az idegen követeknek és az adófizető küldöttségeknek. Gazdasági vonatkozásban elsősorban a vezetők magasabb igényei kielégítésére voltak berendezve. Speciális kézművesek, fegyverkovácsok, ötvösök, szabók dolgoztak bennük. Olyan útvonalakon helyezkedtek el, többnyire nagy folyók partján, ahol az átmenő kereskedelmet vámolni lehetett, amellett a karavánok biztosításával, révészek és kereskedők telepítésével elősegítették a távolsági kereskedelmet. A honfoglalás után a Duna bal partján nomadizált a két fejedelem; Árpád a Budától lefelé, Kurszán a felfelé eső szakaszon, majd Árpád mint egyeduralkodó a folyam egész hosszában. A fejedelmek mellett voltak saját udvarhelyei a fejedelmi család tagjainak, a törzsfőknek és a nemzetségfőknek is, akik a kisebb folyók mentén váltották szállásaikat. Ezek fényűzési cikkek iránti igényei biztosították, hogy a magyarság a kalandozások korában is megmaradt a keleti kereskedelem vérkeringésében. Tanúsítják ezt a Magyarországon előkerült dirhemek, de igazolja az arab Maszúdi elbeszélése is. 0 a 934-i konstantinápolyi kalandozás előzményeként elmondja, hogy a magyarok közt voltak mohamedán hitű kazár (káliz) és alán (oszlár) kereskedők, de jártak náluk muzulmán kereskedők a Kaukázus vidékéről is, Al Báb (Derbend) és Ardabil városból. Az augsburgi csatavesztés (955) és a kazár birodalom bukása (965) után a dirhemforgalom elapadt Magyarországon, távolsági kereskedelmünk Bizánccal és a szomszédos szláv központokkal keresett kapcsolatot. Ibrahim ibn Jákub 965 táján írja, hogy Magyarországról mohamedán, zsidó és türk, azaz magyar kereskedők járnak Prágába áruikkal és (bizánci) aranypénzzel, onnan rabszolgát, cint és prémet hoznak. Áz orosz évkönyvek szerint 969-ben Magyarországról a Duna torkolatánál levő Perejaszlavecbe lovakat és ezüstöt szállítanak.

21 Mivel a ló és a nemesfém kivitele a királyság korában is uralkodói kiváltság volt, kétségtelen, hogy ez a távolsági kereskedelem az uralkodó kincstárát és székhelyét gyarapította. Tudva azt, hogy Perejaszlavecben