Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

ház; a piactér körül a patrícius Ringbürgerek házaival. A német telepesek főként a magdeburgi jogot hozzák magukkal, ami mellett még egy ideig él a lengyel jog is (Boroszlóban a német város mellett egy lengyel jogú városrész), majd a német jog és változatai terjednek a lengyel városokban is. Mind Cseh-, mind Lengyelországban a lokációs város megjelenésével megváltozik a város neve is: a grod, hrad ezentúl csak várat jelent, és a „város" megnevezésére a miaslo, mesto 'locus, hely' szót alkalmazzák. Oroszországban éppen a várostelepítések hiánya eredményezte, hogy a fejlődés zökkenés- Oroszország mentes volt, amit az is mutat, hogy a X. századra kialakult górod 'vár -f váralja' itt továbbélt kettős, vár és város jelentésben. Mindamellett kialakult megkülönböztető neve mind a várnak (detin, dvor, kreml), mind a váraljának (podol, poszad). Az orosz górod az évkönyvekben úgy tűnik fel, mint a fejedelmek vagy megbízottjaik székhelye; gazdasági, politikai és katonai központ. A katonai kíséret mellett kézműves és kereskedő lakosság is lakta. A vár alatti poszad utcákra, negyedekre tagolódott; magában foglalta a vásárteret (torg, torgoviscse), ahol a szabadok a vjecsének nevezett népgyűléseket is tartották. A rév vagy kikötő közelébe telepítették a kereskedők raktáraikat. Bár gilde-szerű szervezetük általában nem volt, a novgorodi távolsági kereskedők már a XII. században különféle érdekcsoportosulásokat hoztak létre, mint a viaszkereskedők vagy a tengerjáró kereskedők szövetsége. A kézművesek többnyire utcák, negyedek szerint elkülönülve laktak. Az egész váralja élén a poszadnik állt. Mind avarban, a nemesség lakhelyén, mind a palánkkal kerített váralján számos templom épült. El gorod-ok száma a X. században huszonnégy, a XI. században száz, a tatárjárás előtt kétszáz körül volt. Mint mindenütt, a fejedelmi székvárosok itt is korán fölébe emelkedtek az átlagvárosoknak. Északon, a Balti-tengerrel való fő összekötő úton Novgorod, délen a fekete-tengeri fő vízi út mellett, a steppe és az erdős zóna határán Kijev lett székváros. Mindkettő váralja településből emelkedett ki, de időben megelőzve és térben túlszárnyalva a többieket, több külvárosra tagolódott, és a kelet-európai távolsági kereskedelem gócává fejlődött, Novgoroddal és Kijevvel nem ért véget Európában a városi élet, sőt volt idő, amikor a kazár Itil és a volgai bolgár Bolgari jelentőségben túlszárnyalta őket. 7. Elterjedt nézet, hogy a nomádok mint kóborló népek nem hoznak városokat létre. Ha a Nomád város nomád életforma nem kedvez is a városi létnek, fejedelmeik rendelkeztek állandóbb jellegű udvarhelyekkel, a nagy hatalmú kánok pedig városokat is alapítottak. A nomád fejedelmek udvarhelyeinek három fő típusa különböztethető meg: a mozgó tábor, a hosszabb időn át egy helyben levő udvarhely, az orda, és a kereskedő-iparos város, a bálik vagy balgaszun. A mozgó tábor a nomadizáló nagycsalád aul-jáhól vezethető le, s egyezik vele annyiban ingamozgás is, hogy egy meghatározott úton a téli és a nyári szálláshely között ingamozgást végez. Mutatkozik azonban különbség is a kettő között. Először is a fejedelmi tábor sokkal nagyobb utat tesz meg, mint az aul, másodszor folyókkal átszelt vidéken, mint a délorosz steppén, az aul mozgása a folyótól a puszta irányába és vissza, tehát a folyóra merőlegesen halad, míg a fejedelmi tábor a folyóval párhuzamosan vándorol, harmadszor az aul csak a folyóparti téli szálláson hoz állandóbb jellegű szállást létre, míg "a fejedelmi vagy nemzetségfői tábor a jelentősebb téli szálláson kívül a nyári szálláshelyen is települést létesít. Az etelközi magyar nagycsaládoknak a folyó menti téli szállások és a belső legelők közötti vándorlásáról Dzsajháni tudósít. Ugyanezen a területen a mongol fejedelmi táborok folyóparti ingamozgásáról Piano Carpini ad szemléletes képet: a Dnyeper nyugati „partja mentén Korenza nomadizál, a túloldalon levő rónaságon pedig Mocsi, aki rangosabb Korenzánál; a második folyó a Don, emellett egy bizonyos Karbon nevű vezér jár, akinek Batu nővére a felesége; harmadik a Volga . . ., partját Batu járja; a negyedik folyónak Jajik (= Urál) a neve, két ezredes járja, egyik az innenső, másik a túlsó parton. Télen valamennyien leereszkednek a tengerhez, nyáron meg ugyanazt a folyót követve felhatolnak a hegyekig." Magáról a mozgó táborról, mely számtalan sátorból és taligából állt, Rubruk így ír: „Olyannak látszott, mint valami hosszan elnyúló nagy város, melyet három vagy négy mérföldön át mindenfelől emberek özönlenek körül." A mozgó sátorvárost állandóan követte egy vásár. A mozgó tábor téli és nyári végpontjánál egy-egy udvarhellyel kapcsolatos Nomád udvar állandó település létesült. 1253-ban a Don mentén Batu fia, Szartach vándorolt; hely útjának északi (nyári) végpontján „a keleti oldalon egy falut létesített oroszokból, akik csónakjaikkal a követeket és kereskedőket átviszik . . ., augusztus beköszöntekor kezdenek visszafelé ereszkedni, ezért egy másik falu van lejjebb, ahol télen kelnek át a követek." Hasonlóan két állandó telep alakult ki a Volga partján. Batu ingamozgásának északi végén orosz révészekből és mohamedánokból új falut (Nova Villa) telepített. Ez a település, a Szaratov melletti Ükek maradt a későbbi kánok idejében is a nomadizálás felső végpontja. Ükek törökül