Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

hogy Bizáncban a városnak nem volt különállása, autonómiája. De nem fejlődhetett ki az előkelők (archóntesz) rétegével szembenálló tömegből, mely földművest, kézművest és kereskedőt egyaránt magában foglalt, öntudatos városi polgár sem. A bizánci városi élet első nagy válságát a VII. századi arab és szláv invázió okozta; a mohamedánok elfoglalták Észak-Afrikát és Szíriát, a szlávok pedig elpusztították a Balkán félsziget belső városait. A pusztulás méreteit mutatja, hogy míg 452-ben 340 város püspöke gyűlt össze zsinatra, addig 080-ban 174, 692-ben pedig 211 volt a számuk. A Balkán kikötővárosai többnyire átvészelték az inváziót, de a városi élet erős agrárosodása figyelhető meg. A védelemre berendezkedett birodalmi kormányzat új közigazgatási kerületeket, úgynevezett theniá-kat hívott életre, élükön egy-egy katonai parancsnokkal, sztratégosz-szal, a városfejlődés jellemzője pedig a kasztron lett, az erődített tábor vagy vár, amely katonák mellett kereskedőket és iparosokat is magában foglalt. A régi város kis területére összehúzódott vagy a város mellett fellegvárszerűén kiépített kasztrák nyújtottak biztonságot a távolsági kereskedőknek, így a ,,frank"-nak nevezett olaszoknak. Az olaszok közül kezdetben a birodalomtól névlegesen függő Velence hajós kereskedői bonyolítottak le nagy forgalmat; 1082-ben vámmentességet is kaptak az egész birodalomra. A XI XII. században a keresztesek által is látogatott Bizánc kereskedelmi kapcsolatai elmélyültek Európával, s a városi életben a nyugatival rokon fellendülés figyelhető meg. Ezt a fejlődést törte meg a XII. század végén a mohamedán előnyomulás, a balkáni szlávok függetlenségi mozgalmai és 1204-ben a latinok (franciák) partraszállása Bizáncban. A hanyatlás kora a városi életben szórványosan hozott előremutató vonásokat is (mint a városkiváltságokat), ezek azonban már a feudális széttagoltság talaján keletkeztek, ez pedig Bizáncban a bukást siettette. A bizánci város nem hatott a magyar városfejlődésre, de görög kőfaragók megjelentek Óbudán is, és görög kereskedők rendszeresen felkeresték Magyarországot a fejlett konstantinápolyi kézműipar fényűzési termékeivel (ötvösművek, selyem, szőnyegek), valamint Keletről hozott fűszerekkel, mindaddig, amíg a XIII. századtól erős versenytársaik nem akadtak a velenceiekben. 2. A nyugat-római birodalomban Kelettel ellentétben a 476-i bukás és a népvándorlás népeinek betelepülése lett az új fejlődés záloga. l

*- Hogy a római államszervezés a birodalom fokozatos kiterjesztése során hogyan hozta a '* coloniá-nak és a municipium-nak nevezett városokat létre, nem feladatunk vázolni, ez Pannónia és Aquincum történetének lapjaira tartozik. A középkori város kialakulása szempontjából inkább a késő római civitas szervezetnek van jelentősége, amely a IV. századra alakult ki. Civitas kezdetben nem várost jelentett, hanem a nemzetségi területből kifejlődött kisebbnagyobb kerületet, amelynek központja a város volt. így Gallia a IV. században száztizenöt civitas-bó\ állott. A népvándorlás fenyegetése miatt a várost fallal övezték, ami a város és vidék fejlődését külön utakra terelte. A szűk falak közül a város vezető curialis rétege vidéki birtokaira költözött, aminek következtében a közigazgatás átalakult oly rmodon, hogy az V. századtól sok helyen a comes civitatis lett a fallal körülhatárolt város katonai és polgári elöljárója. A kereszténység berendezkedésével a legtöbb civitas-bsb püspök került, s miután a népvándorlás a polgári közigazgatást megrendítette, a helyén maradó püspök szerepe megnőtt, annál inkább, mert a városban szerzett vagyont és mentességeket. Ez az oka, hogy a VII IX. században a püspöki várost nevezték civitas-nak. Hogy a latin-római civitas mivé lett, s hogyan alakult belőle a középkori civitas 'város', az területenként változott, attól függően, hogy a népvándorlás mennyire pusztította el, és a megtelepült „barbárok", a helyi lakók vagy idegenből jött kereskedők mennyiben létesítettek mellette kézművestelepet vagy kereskedőtelepet, a burgus-nak vagy burgum-nak nevezett külvárost. Ahol a civitas túl is élte a viharokat, mint Itáliában és Galliában, lakossága lecsökkent néhány ezerre, lakóterülete összébb szorult, A csökkenést több helyütt nem a város, hanem a vízvezeték pusztulása okozta; így erre vezethető vissza Róma város laké)terülétének összehúzódása két kerületre, miközben a régi városfalat helyén hagyták. Az összeszorult kisebb városok többségében, így Firenzében új, szűkebb falat emeltek a lakott rész védelmére. Néhány átvészelt városban, mint Nimes-ben, Arles-ban az aquincumihoz hasonló nagy amfiteátrum bejáratainak elfalazásával építettek ki várat maguknak. Maga a városkép nagyjából a régi maradt; szembeszökőbb változást a feudalizmust jelképező fejedelmi, grófi vagy püspöki palota, valamint a székesegyház és a számos templom jelentette. A városi élet középkori fellendülése itt azt eredményezte, hogy a város az antik ci vitáson belül fejlődött. Az újonnan létesült külváros, amelyet itt is a burgus ^ burgum szóval jelöltek, többnyire a régi civitas területét vette igénybe, de ha kívül is lépett azon, és kettős település jött létre, általában a civitas maradt a város központja. Firenzétől eltekintve, ahol a városháza a burgusban épült fel, a külváros megmaradt elővárosnak, és városi szintre csak akkor emelkedett, ha feudális vár mellett létesült.