Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

s gyakran csak azokat foglalták írásba, ami vitás volt. A jogi írásbeliség fejlődése azonban magával hozta, hogy egy-egy helyen körültekintően kodifikáltak (például 1120-ban Freiburg im Breisgau, 1221-ben Bécs), s az ilyen részletesen kidolgozott kiváltságleveleket mások is mintául vették. így vezetett az út a kezdeti rövid szabadságlevéltől a részletes privilégiumon át a városi jogkönyvig, ami az érett feudalizmus korában a városi élet szabályozójává vált. Az ismertetett történelmi előfeltételek, helyi adottságok és városfejlesztő tényezők együttesen Városkép alakítják ki a városképet. A munkamegosztás, a nem agrár foglalkozások kiválása és túlsúlyra jutása jelenti a legnagyobb változást a településképben. A gazdálkodó háza tája az állatok és a takarmány miatt sokkal nagyobb területet igényel, mint a kézműves vagy a kereskedő telephelye. A specializálódás tehát a házak sűrűsödése felé vezet, amit csak fokoz a városi jog elnyerése. A jogilag körülhatárolt és fallal kerített városban a fejlődés, a lakosság szaporodása az eredeti városterületen a lakosság sűrűsödését eredményezi, ami a városképben a telkek osztódásában, a zárt házsorok kialakulásában és a függőleges tagolódásban, emeletek építésében nyilatkozik meg. Az árucsere, a kereskedelem s ezzel a város gazdasági központja a piactér vagy főutca lesz. Itt laknak a leggazdagabb kereskedők, s mennél nagyobb vagyon összpontosul kezükön, annál díszesebb házakat építenek. A közösség gazdagsága a középületek: a templomok, a városháza, a kereskedőház és a városfal nagyságán és építészeti kiképzésén tükröződik. A feudális úr hatalmát a városképben a vár vagy palota és a kegyurasága alá tartozó egyház nagysága jelképezi. A településformát, az utcahálózatot elsődlegesen a földrajzi adottságok és a településtörténeti előzmények befolyásolják, de kialakításában, mint az egész városképben a társadalom civilizáltsága tükröződik. A polgárok szorgalmas munkája mellett a vezetők műveltsége az, ami a városképre rányomja a bélyegét. 2. EURÓPAI VÁROSTERÜLETEK A következőkben megkísérelünk áttekintést adni arról, hogy a középkori Európa különböző vidékein hogyan alakult ki a város. Az ilyen áttekintés nehézségei nem csupán a források és az irodalom áttekinthetetlenül terjedelmes voltából adódnak, hanem abból is, hogy az egyes szerzők más-más szempontot emelnek ki, más-más jelenségben jelölik meg a városfejlődés mozgató erejét; ráadásul bizonyos területek feldolgozása hiányos. Áttekintésünkben magunk sem törekszünk teljességre, hanem inkább csak arra, hogy felvillantsuk a városfejlődés lényegesnek elismert vonásait azokban az országokban, amelyek az Árpád-kori Magyarországgal kapcsolatban voltak, és megismertessünk olyan jelenségeket, amelyek Pest-Buda első évszázadainak tárgyalásakor felmerülnek. Áttekintésünk el fog vezetni annak felismeréséhez, hogy Pest-Buda, amely a római birodalomban határváros volt, a középkorban is megmaradt Kelet és Nyugat találkozóhelyének, olyan városegyüttesnek, amelyben keletkezésekor mediterrán és ,,barbár", nyugat-európai és steppei sajátságok egyaránt érvényesültek; kialakulása során azonban mind inkább hasonult a feudális kori kelet-közép-európai városhoz. Már az elmondottakból is kiderül, hogy a középkori Európában egyazon időben a városfejlődés eltérő utakon járt. Következik ez abból, hogy Európa népei között a munkamegosztás, az árucsere és az államalakulás terén igen nagy különbségek voltak, de következik abból is, hogy Európa különböző részein az antik városcivilizáció eltérő módon éreztette hatását. 1. A népvándorlás csapásai alatt a nyugat-római birodalom összeomlott, de a kelet-római Bizánci város birodalom székhelyével, Bizánccal túlélte még egy évezredig. Következik ebből, hogy a keletrómai birodalomban társadalmi kontinuitásról beszélhetünk, és az antik város hosszabb-rövidebb ideig továbbélt. Csak itt következett be, hogy negyedmillió lélekszámot meghaladó városok társadalma tovább virágzott: Antiochia az 588-i földrengésig, Alexandria a VII. századi arab foglalásig, Bizánc pedig 1453-ban bekövetkezett elestéig. Ha bizánci városról beszélünk, nem is ezekre a világvárosokra, megalopoliszokra gondolunk, császári palotákkal, patríciusok és nagykereskedők villanegyedeivel, kivilágított üzletsorokkal, hetérák utcáival és a lóversenyvagy viadaltérrel, a hippodrommal, sem néhány ezekkel vetélkedő kikötővárosra, hanem a bizánci kort megért görög polisz-ra,, mely egy-egy mezőgazdasági körzet, a chóra központja volt kézműves és kereskedő elemmel, vásárral (panegürisz), s mely egyaránt volt közigazgatási és püspöki székhely. A régi kommunális szervezet bomlásnak indult, s a város vezetését a földbirtokos réteg vette kezébe; mellette a birtokossá vált püspöknek volt irányító szerepe, nem csupán egyházak, hanem helyenként a városfalak kiépítésében is. A püspökök és az előkelők irányító helyzete azonban itt nem vezetett feudális széttagoltságra, mint Nyugaton, mert felettük állt a mindenható császár az egész birodalomra érvényes törvényhozásával. Ez az oka, 15* 227