Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
medencébe költözött avarok birtokába került (567-ben). A fegyvertársi viszony ellenére is veszélyes szomszédok mellől a langobardok már a következő év tavaszán jobbnak látták (az avarokkal kötött újabb szerződés után) elköltözni Itáliába, amelyet a keleti gót királyság szétverése után a bizánciak megfelelő katonai erőkkel nem biztosítottak. A kivándorló néphez csatlakozott a dunántúli svébek és a Dráva - Száva köze romanizált lakosságának, továbbá a szomszédos gepida, szarmata és bolgár csoportok egy része. Visszamaradt és egészen a bajor foglalásig továbbélt langobard töredékkel számol a nyelvészeti kutatás a Bécsi-medence keleti részében, ami a Sopron vidéki temetők megítélésére is kihatással lehet. A jutási temető anyagának és jelenségeinek újabb feldolgozásával, valamint a Keszthely, „városi temető" lovassírjainak rítusával kapcsolatosan a Dunántúl nyugati felében is számon tartható az avar kori langobard elemek jelenléte. 44 megszállása 3. AZ AVAR URALOM ÉVSZÁZADAI (570- körülbelül 800) Kelet-Dunán- A langobard nép zömének elvonulása után az avarok nem tették rá azonnal kezüket a Dunántul AuTL túlra, hanem a vállalt szerződéses kötelezettségüket megtartva csak az előbbiek sikeres itáliafoglalása után, 570 —571-ben kezdték meg a Duna jobb parti részeinek birtokba vételét. 45 A korai avar leletek egyik csoportja alapján, amelyet többek között a hosszú fülű kengyelvasak és kopjak, valamint a rojtos végű veretek jellemeznek, sikerült régészeti leletekkel megvilágítani a Dunántúl elfoglalásának néhány fontos részletét. 46 E leletcsoport megítélésünk szerint sem köthető kizárólag a kuturgurokhoz, ehhez az avarsághoz még Dél-Oroszországban csatlakozott bolgár-török néphez. Viszont a nomád államvezetés igen sokszor alkalmazott gyakorlatát szem előtt tartva, majdnem bizonyos, hogy az uralkodó avar nemzetségektől elfoglalt központi szálláshelyek szempontjából szélső fekvésű nyugati határterületek birtokba vételét, mint korábban ezt a hunoknál is láttuk, a meghódolt népek fegyveres erejével hajtották végre. A régészeti adatok nem mondanak annak ellent, hogy a Dunántúl elfoglalásában avar irányítás mellett jelentősebb számú pontusi elem is részt vett. Annak viszont nincs forrásalapja, hogy a Baján kagántól 568-ban Dalmácia pusztítására küldött kuturgurok a hadjáratból nem tértek vissza a Duna völgyébe, hanem a Szávától délre eső területen települtek meg. Az említett dunántúli leletek földrajzi eloszlása valószínűvé teszi, hogy az avarok és segédnépeik az Alföld felől elsőnek a fontosabb dunai átkelőhelyeket (Dunaszekcső, Dunaújváros, a gázlókban gazdag budai és pesti oldal Duna menti sávja) foglalták el, majd ezt követően a Dunajobbparti egykori limes-út, valamint az ebből nyugat felé kiágazó fontosabb mellékútvonalak mentén szállták meg a belsőbb fekvésű kelet-dunántúli részeket. A leletek eloszlása és a lelőhelyek sűrűsége arra is rávilágít, hogy a korai avar megszállás lényegében a Mecsektől északra, a Bakony Vértes - Pilis hegyvonulat és a Dunától közbezárt területre összpontosult. A Dunántúliközéphegységtől nyugatra megelégedtek néhány fontosabb útvonal, mint a Bécsi-medencéhez vezető út vagy a pozsonyi kapunál a Morva völgyébe vezető átjáró (Dévényújfalu) biztosításával. Ba132. A csepeli avar „fejedelmi" sír kardhüvelyé- J án ka g án korának déli, a bizánci területek felé nek arany veretei irányuló hódító törekvéseit ismerve nem meglepő,
