Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A III. századi katonaváros területén megfigyelhető nagyarányú építkezések, a közművesítés Iparos nem képzelhető el erősebb iparos réteg nélkül. Az épületek belső díszítése, falfestészete helyi réteg festőműhelyek tevékenységére utal. Alkalmi, szerződtetett vándor mozaikkészítő mesterek készíthették a kisebb palotáknak beillő lakóházak díszes mozaikjait. A kézműiparosság, a kovácsok, bronzöntők, tímárok, szíjgyártók, cipészek egyik fő megrendelője továbbra is a katonaság maradt. A katonai felszerelés, fegyverek, szerszámzat javítása a város kisipari műhelyeiben történt. Erre a Szél utcai páncélielet és eszközkészlet is rávilágít. A kőfaragó műhelyekről a Művészetek című fejezetben szólunk. A lakosság konyhaedény-szükségletét ebben az időszakban is jórészt a polgárvárosi műhelyek termékei fedezték. Az áruszállítás, közvetítés nem nélkülözhette a kis- és nagykereskedők, markotányosok, árusok, szállítómunkások, fuvarosok tevékenységét. Az utóbbira feliratos emlék is rávilágít. A hegyvidék gazdasági szerepe, majorságai, kert- és szőlőműveléssel foglalkozó rétegre utalnak. A hatvanas — hetvenes évek háborúinak, s a fejét újból felütő járványnak pusztításai, karöltve J

V- • a pénzügyi-gazdasági helyzet romlásával az itteni társadalmat is alapjaiban rendítették meg. A katona- és a polgárvárosban tett megfigyelések szerint azonban a telepek megmaradt lakossága a század végére talpra állt, sőt a katonaváros a Constantinus-féle uralkodócsalád évtizedeiben még egy utolsó fellendülést ért meg. A feliratos emlékanyag megritkulása, majd a IV. század folyamán majdnem teljes elapadása sajnos nem teszi lehetővé, hogy az aquincumi társadalom szerkezetében végbement változásokról, az egyes rétegekről és azok társadalmi súlyáról határozottabb körvonalú képet rajzolhassunk. A Duna vidékére is azonban általános érvényűnek fogadható el a késő római társadalomnak az irányzata, amely az egyes foglalkozási ágak kötöttségéhez, örökletessé válásához vezetett. • Mint ismeretes, a IV. század elejétől katonai szolgálatra kötelezték a katonák és veteránusok fiait. Követte ezt a városi tanácsok, valamint a közhasznú .társulások, a collegiumok tagságának örökletessé tétele I. Constantinus uralkodása idején. Majd I. Valentinianus alatt lilyricumban is végrehajtották a földbérlők, a colonusok röghöz kötését, ami másutt már korábban megtörtént.

51 Az említett intézkedések egy része csak a korábbi század folyamán kialakult gyakorlatot öntötte törvényes formákba. A colonia rangú Aquincumban a II. század végétől kezdve a C. lulii és az Aurelii nevű családok sarjai népesítették be nemzedékeken keresztül a városi curiát. Fentebb láttuk azt is, hogy a katonafiúk egy része már aTII. században apjuk nyomdokaiba lépett. Amíg azonban a III. században még nem volt kényszer, hogy a curialisok vagy a katonák gyermekei apáik foglalkozását kövessék, addig a IV. században ezeknél az origó, a származás már eleve eldöntötte jövőbeni társadalmi helyzetüket. Gazdasági és katonai érdekek sugallták a késő római kormányzatnak ezeket az intézkedéseket, amelyek hosszabb távon azonban nem hozták meg a kívánt eredményt. A Diocletianus idejében bevezetett földadó kivetéséért és behajtásáért anyagilag felelőssé tett városi tanácstagok minden lehetséges módon szabadulni igyekeztek terhes tisztségüktől, ami a század második felében nagyon sok városi curia elnéptelenedéséhez vezetett. Nem tudjuk, hogy Aquincumban részleteiben hogyan játszódott le ez a folyamat. De tény, hogy 305 — 8 után egyetlen városi tanácstagot sem ismerünk. A város vezető rétege, az a néhány száz család, amely a III. századi curiát is elfoglalta, ez idő tájt középbirtokosokból (possessor

es) és vállalkozókból tevődött össze. A feliratos emlékanyag utalása szerint a vezető réteg tagjainak Békásmegyeren, Albertfalva körzetében és a budai hegyvidéken voltak birtokai, villái. A családok állandó jelleggel e század végéig azonban még a városban éltek, a colonia központjában fekvő házaikban. A macellumtól délre eső körzettől eltekintve viszont e házaknak a lakottsága a IV. században már nem mutatható ki. A vezető réteghez tartozó családok nagy része ekkor már végleg kiköltözött a város környéki birtokaira, villáiba. A III. században M. Aurelius Pompeius decurío díszes 7 L Ezüstkaricsó a Kapucinus-dombon feltárt római peristyl-udvaros lakórészéhez még egész kis ipar- villából 10 Budapest története 1. 145