Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
Kisemberek szerszámlelet (08. kép), amelyhez javításra szoruló bronz pikkelypáncél és áttört technikával készült páncéldíszek társultak. A polgári lakosság és részben a katonaság szükségleteit ellátó bőrfeldolgozó ipar (tímárok, cipészek, bőrművesek) létezése az albertfalvai vicus jobban ismert viszonyai alapján sem kétséges. Külön kell szólnunk az agyagművesekről, gölöncsérekről (fictiliarii). Az I. század végén és a II. század első évtizedeiben a nyugati behozatal mellett a Kiscelli utcából nyilvántartott katonai műhelyek, az aquincumi vicus nyugati szomszédságában feltárt műhely és egy ismeretlen bennszülött fazekasműhely fedezte a canabae lakossága agyagedény-szükségletének legnagyobb részét. A forgalomba került szürke benyomott díszű árut a legismertebb pannóniai fazekas, Resatus itteni működésével hozták kapcsolatba. E hatásában is jelentős keramikus kemencéi azonban eddig még sem a katonavárosban, sem az aquincumi vicus területén nem kerültek elő. A katonaváros területén a légió szervezetétől független legkorábbi fazekasműhelyről a II. század tízes húszas éveiből van tudomásunk. A Selmeci utcai műhelyben dolgozó fazekasok körére a szürke tálak belső oldalán használt lábkeretes ( planta pedis) bélyegek megfejtése vethet világot. A katonaváros kézműiparában bennszülöttek, veteránusok és idegenből jött emberek egyaránt kivehették részüket. A bennszülöttek részvétele különösen a kerámiagyártásban tartható nyilván. A veteránusok szerepét a polgárváros collegiumfeliratainak tanúságai alapján sejtjük. A helytartói palota, a volt folyamőr-laktanya területén részben feltárt díszes épület falfestészete, stukkódíszei, mozaikpadlói, az itáliai művészet hagyományaiban nevelkedett festők és mozaikkészítők jelenlétét árulják el. A kőfaragásban csakúgy találunk az átlagos színvonalból messze kiemelkedő olyan alkotásokat, mint a budai Vár Zsigmond-kori palotarészében befalazott nagyméretű díszes sírkövet, amely csak a márványfaragásban jártas itáliai mester kezétől származhat. Az agyag- és fémművesség, a bőr- és faanyagok megmunkálásában mint tímárok, ácsok, bognárok — elsősorban az itt élő bennszülöttek tevékenységére gondolunk. 37 A katonaváros II. század első feléből ismert kelta nevű telepesei egy-két bevándorolt nyugati kelta családtól eltekintve az itteni bennszülött lakosság aránylag vékony, módosabb rétegéhez tartoztak. A canabae bennszülött lakosságától a II. század első két harmadában használt Bécsi úti temető sírkővel megjelölt és jeltelen hamvasztásos sírjainak arányszáma (1 : 50) világít rá arra, hogy a katonaváros bennszülött hagyományokban élt lakosságának nagyobb százalékát a szegényebb sorú emberek tették ki. Az általános életszínvonal alacsonyabb voltát különben a lakásviszonyok is jól szemléltetik. A canabae területén a Marcus-háborúkat megelőző időkben le mélyített agyagpadlós, vályogfalas vagy vesszőfonatos, sártapaszos kunyhókban élt még a lakosság nagy része, és a táboron kívül eltárt kőépületek, lakóházak sem közelítik meg a városi jogokat elnyert polgárváros hasonló épületeit. 38 A városi plebs urbana-val összevethető, de annál valószínűleg népesebb és szerényebb viszonyok közt élő réteg — utcai árusok, markotányosok, alkalmi munkások, a társulási jog előnyeit nem élvező kézművesek — és nagyobb sz4mú, főként idegenből jött kereskedővállalkozó, meg'veteranus : nagy vonalakban röviden így lehetne jellemezni a katonaváros II. századi társadalmi tagozódását. A rabszolgatartást az 67. Tib. Claudius Satto veteranus koszorúdíszes ut f óhh említett rétegnél találjuk meg, ahová egysírköve a Frankel Leó utcából két feltört bennszülött család is tartozott.
