Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Kisemberek temetkezési egyletei Rabszolgák helyzete selőkre, és az amfiteátrális vagy színházi játékok alkalmával megtöltötte a curialisok, az Augustalisok meg a collegiumok tagjai mögött üresen hagyott padsorokat. Ennek a rétegnek leginkább támogatásra szoruló alsó szintjéről toborzódtak a különböző temetkezési egyletek, az úgynevezett collegia funeraticia vagy tenuiorum tagjai. Az ilyen nem foglalkozások szerinti társulások a III. század első harmadáig ugyan szintén csak városi territóriumon alakulhattak, a tagok létszámát azonban nem kötötték sem valami zárt számhoz, sem pedig társadalmi korlátokhoz. A szabad születésű ember éppúgy jelentkezhetett e tagok sorába, mint a libertus vagy az a rabszolga, akinek gazdája megengedte, hogy belépjen. E társulások valamely istenség tiszteletének ápolását is célul tűzték ki, és nevüket a védnökül választott istenség után viselték. Aquincumban a II. századi Salus Augusta nevű collegium mellett ismerjük még a gabonatermést biztosító földanya (Ceres) tiszteletében egyesült temetkezési egyletet, továbbá a ki nem mondott nevű közel-keleti istenség ,,tisztelői"-nek (cultores) collegiumát. Az utóbbi tagjai kivétel nélkül a birodalom keleti tartományaiból, Kisázsiából, Syriából származtak.

26 Az említett collegiumok működése nem lépi túl a II- III. század fordulóját. A polgárváros területén a következő században már nem találjuk nyomát ezeknek a temetkezési segélyegyleteknek. Az emlékanyag hézagossága miatt nem könnyű feladat a rabszolgatartás mértékét és különböző formáit pontosabban körülhatárolnunk az aquincumi polgárvárosban. A kérdést eddig csak általánosabb keretben tanulmányozták.

27 Az Augustalisok collegiumának megalakulása mindjárt a jogadományozást követően és fennállása egészen a III. század végéig mindenesetre nem hagy kétséget afelől, hogy nagyobb számú szolgaréteg élt a municipium, majd colonia jogú városban. A betelepült libertusoktól eltekintve végső fokon ugyanis ez a szolgaréteg adta az Augustalisok társulásának társadalmi alapját. A város kézműves iparában, valamint a városi földek művelésében rabszolgamunka igénybevétele azonban nem mutatható ki. Ebben a két legfontosabb termelési ágban a termelőmunka nem a rabszolgák vállain nyugodott: kisparasztok, majd a II. század végétől kezdve colonus-szerű függésbe került felesbérlők, illetve műhelyek köré csoportosult szabad jogállású iparosok űzték ezeket a foglalkozásokat. A 194 előtti időből rendelkezésünkre álló szűkszavú adatok a várori tanácstagok és tisztségviselők, tehát a vezető réteg képviselői, valamint a betelepült veteránusok rabszolgáira utalnak.

28 Az idézhető néhány adat arra mutat, hogy a város vezető rétegeihez tartozók rabszolgáikat nem az ipari vagy a mezőgazdasági termelésben, hanem a ház körüli munkára, gazdájuk kényelmének biztosítására és pénzügyi-gazdasági vállalkozásaiknál alkalmazták. A rabszolgatartás mértékére Aquincumban azonban csak a következő időszakból rendelkezünk adatokkal. A colonia két tanácstagjának, valamint az egyik Augustalisának egyaránt két-két felszabadított szolgáját tartjuk számon. Minthogy a késő római időkben is érvényes Augustus-kori lex Fufia Caninia értelmében a rabszolgatartó legfeljebb szolgái egyharmadát ajándékozhatta meg szabadsággal, az idézett két aquincumi tanácstag és Augustalis egyaránt legalább hat-hét rabszolgával rendelkezett. Ezt a számot a Marcus-féle háborúkat követő időkben valószínűleg általánosíthatjuk a város vezető rétegeire.

29 A decuriók többsége Aquincum szűkebb vagy tágabb körzetében jelentősebb földbirtokot mondhatott magáénak. A már fentebb idézett békásmegyeri possessores mellett utalhatunk a Bicskén, Vereben, Dunabogdányban birtokos tanácstagokra. A verebi birtokos sírfelirata libertusait is említi. A decuriók és az Augustalisok azonkívül az ipar- és kereskedelemben is érdekelve voltak. Elég csak C. Titius Antonius Peculiarisnak Savariától Singidunumig terjedő üzleti kapcsolatait idéznünk. Nagyon valószínű tehát, hogy a városi vezető rétegek tagjai a saját kényelmüket biztosító szolgaszemélyzet mellett birtokaik igazgatását, gazdasági ügyleteik intézését egy-egy rátermettebb szolgájukra bízták. C. Iulius Victorinus decurio, miután felszabadította Ingenuus nevű szolgáját, tanácsjegyzőként a városi ügyvitel szervezetében helyezte el.

30 Az Aquincumból ismert szolganevek valamivel több mint fele latin hangzású (Augendus, Amandus, Ingenuus, Primus, Primitiva, Secundinus, Secundina). Erre való hivatkozással azonban nem állítható, hogy a legtöbb rabszolga a birodalom latinul beszélő tartományaiból került Aquincumba. A görög vagy latin szolganevek alapján a rabszolgák származása nem dönthető el. Szolgáinak ugyanis a gazda adott nevet. A rabszolgák görög vagy latin neve tehát inkább a dominus latin vagy görög műveltségére, esetleg egyik vagy másik műveltségi körből való származására vethet fényt.

31 Az aquincumi szolganeveket ebben az összefüggésben vizsgálva megerősítve látjuk, amit a III. századi vezető réteg etnikai összetételéről fentebb megjegyeztünk. A görög-orientális műveltség területéről származó családok erős kisebbsége mellett a latin műveltségben élt helyi bennszülött és főként korábban bevándorolt italikus és nyugati (africai) családok leszármazottai játszottak vezető szerepet a III. századi Aquincumban. A Marcus-háborúkat követő időkből számra nézve vagy háromszor annyi szolgát ismerünk a polgárvárosból, mint a korábbi időszakból.

32 Az emlékanyag egyenlőtlen eloszlása miatt azon-