Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

értelemben vett városi élet 380 után megszűntnek tekinthető. A század utolsó évtizedeiben Polgári és kaa város ugyan még nem vált teljesen lakatlanná, de az a néhány túlparti telepes család, í0

e

^

Oí

o

^

e

". ^ amelyeknek régészeti hagyatékához köthetők a keleti városrész legfelső rétegeiben talált ^,

e

'

n

° 8zaz lesározott tűzhelyek, szürke anyagú, besimított díszű edények és nagyobb méretű cikádafibulák, már nem az urbánus lakosság színvonalán élt. A városon kívül, a gázgyári őrtorony körül alakulhatott ki a század utolsó évtizedeiben az a kisebb települési centrum, amelynek emlékanyaga germán vagy szarmata telepes katonákhoz köthető. A többi Duna menti kísérődben is ez idő tájt a katonáskodás ellenére a tartományba telepített szarmata — germán elemek, 380 után pedig jórészt a foederatusként befogadott hun és alán fegyveresek tartottak őrszolgálatot.

36 A század végére a katonaváros is elvesztette korábbi városi arculatát. A Constantinus uralkodócsalád idejében még majd minden részében lakottnak mondható táborváros a század végére kisebb településcsoportokra töredezett szét, melyeket a felhagyott és a temetkezés céljaira fokozatosan igénybe vett romosodó teleprészek választottak el egymástól. A járványok és a háborús cselekmények, valamint az elvándorlás következtében is megtizedelt lakosság, tartománybeli és a túlpartról beköltözött barbár elemek egyaránt az erődített helyek, a tábor, az I. Valentinianus idejében erőddé átalakított katonai amfiteátrum stb. védelme alá húzódtak. E kisebb települési gócokhoz köthető temetők emlékanyaga átvezet az V. századba.

37 A későbbi, középkori városfejlődés megindulásánál a természetes útvonalak találkozásánál, A település révátkelőhelyeknél létesült római kori telepek részben a lényegesen nem változott földrajzi adott- f

ol

y

tonnssaaa ságok következtében, részben romos épületeik újból felhasználható kőanyagánál fogva vonzották a települést. A polgárváros területe ugyan századunkig beépítetlen maradt, de Óbudán, a római tábor sarokrészénél épült fel a prépostsági templom és az egykori canabae déli városnegyedében a királynői vár. A települési hely folytonossága és a római kori előzmények későbbi korok települését formáló ereje még határozottabban felismerhető a Március 15-e téri Contra Aquincum esetében, amely a középkori Pest kialakulásában a városmag szerepét játszotta.

38 3. A KATONÁT ÉS POLGÁRI TELEPEK SZERVEZETE A budai, albertfalvai és óbudai auxiliaris táborok körül kialakult telepek, valamint a foglalás első évszázadában még fennálló bennszülött települések szervezetéről az I. században nem rendelkezünk közvetlen adatokkal. A katonai települések, éspedig az auxiliaris vici, valamint a század végétől nyilvántartható óbudai légió-canabae szervezetének megítélése szempontjából körvonalazhatunk azonban néhány olyan általános alapelvet, amelyek errvényessége az említett katonai telepek vonatkozásában sem vonható kétségbe. Elsőnek említhetjük, hogy a táborok körül kialakult telepek nem rendelkeztek jogilag külön- A katonai álló területtel. A katonai telepek területe az államhatalomtól a katonaság részére kisajátított ^f

0

^, és az illető légió vagy auxiliaris csapat kezelésébe átadott terület (territórium leyionis, alae vagy >eyze cohorlis) el nem idegeníthető része maradt még akkor is, ha állandó jellegű nagyobb telep épült ki rajta. Az egyes táborok territóriumán, amelynek állami közföld (ager publicus) jellege a kora császárkorban még nem mosódott el, sem római polgárjoggal rendelkező, sem peregrinus jogállású ember ezért nem rendelkezhetett földbirtokkal. Legfeljebb bérelhette a katonaság kezelésében levő közföldeket, ami különösen a III. század folyamán vált általánossá. A táborvárosokban élő római polgárok és peregrinusok e jogi felfogás szerint csupán átmenetileg tartózkodnak (consislunt) az illető csapattest szomszédságában vagy barakk városában, mely utóbbi különben saját helynévmegjelöléssel sem rendelkezett. A táborvárosban született katonafiúk származáshelye (origó) a feliratokon a tábor (castris), illetőleg a táborváros (canabis). Az egyazon szóhasználat is aláhúzza a tábor és a katonai települések szoros összetartozását.

1 A valóság jogi szemlélete különben ebben az esetben is egyúttal gazdasági-társadalmi realitást fejezett ki. A katonai telepeket a menettábor fikciója ellenére is a mindinkább helyhez kötött táborok gazdasági — társadalmi szükségletei hívták életre. A tábor elhagyásával vagy pusztulásával pedig a körülötte levő település is megszűnt, vagy rövidesen elsorvadt. A budai oldalról a legjobb példája ennek az albertfalvai auxiliaris tábor felhagyása a III. század hatvanas éveiben. Ezzel egyidőben az albertfalvai vicus élete is megszakadt. A jelzett szoros összefonódások következménye, de a katonai védelmi szempontok is ebbe az irányba hatottak, hogy a barakkvárosba települt személyek és hozzátartozóik minden vonatkozásban a tábor és ennek territóriumán egyedül illetékes parancsnok, a legátus Augusti legionis vagy a praefectus alae, illetőleg cohorlis joghatósága alá tartoztak. Ä táborvárosban egyedül az ott tartózkodó római polgárok élvezhettek bizonyos fokú önkormányzatot, alakíthattak conventus-szerű társulásokat. Gyakorolhatták tehát azokat a társulási jogokat, amelyek a római polgárokat mindenütt megillették, ahol nem csatlakozhattak fennálló