Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)

Források

- a Szervezeti Szabályzat megvalósításának várható köréről. A párt, illetve a pártappará­tus megújulásával kapcsolatos elképzelésekről.- a politikai mozgalmi jelleg fejlesztésének lehetőségeiről a pártszervezetekben. Demok­rácia és vezetés összefüggéseiről. A résztvevők konzultáltak az aktuális helyi, politikai feladatokról. 6. November 23-án a Fegyelmi Bizottság tartott ülést. Tájékoztató hangzott el az alap­szervezeteknél lefolytatott pártfegyelmi eljárásokról. Pártbüntetések törléséről tárgyal­tak. 7. A PB mellett működő Munkásmozgalmi Klub november 14-én aktuális belpolitikai kérdésekről kötetlen beszélgetést szervezett Sarlós István elvtárssal, a NET helyettes elnökével. A pártvezetőségek részvételi lehetőséget biztosítottak. 8. A Bp. PB november 29-i kommunista aktívaértekezletén közel száz fő képviselte területünk pártszervezeteit. 9. A Fővárosi Tanács MHSZ Szervezete és a BSE Szabadidőcsoport Bizottsága novem­ber 28. és december 2. között rendezte meg az 1988. évi lövészversenyt. A pártalapszervezetek tevékenységéről November végéig a hatáskörünkbe tartozó pártalapszervezetek taggyűlésein - négy kivé­tellel - átadták az új párttagsági könyveket. A pártvezetőségek a taggyűlések megszervezésének és lebonyolításának különböző módjait választották. Mindenütt megemlékeztek a KMP megalakulása 70. évfordulójá­ról.20 A taggyűlések többségén a PB képviseletében egy-egy testületi tag vett részt. Egyéb taggyűlési napirendek a következők voltak: A Kereskedelmi Főosztály taggyűlésén dr. Tömpe István elvtárs az MT főmunkatársa tájékoztatást adott időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. Beszélt az 1988. évben belé­pett és működő közgazdasági szabályozás alapelveiről, melyek alapvetően meghatároz­ták a gazdaság mozgásának irányát. Az eltelt időszak alatt javult a külkereskedelmi mér­leg, nőtt az export, de csökkent az import. A gazdaság szűk területén történt csak kismér­tékű kimozdulás. Az erőfeszítések eredményeként Magyarország nemzetközi megítélése nem romlott. Amennyiben a megkezdett, helyenként drasztikus megoldási módok miatt nehezen viselhető intézkedések végrehajthatók, úgy ez a pozitív megítélés 1989-ben további, kézzelfogható gazdasági előnyöket jelenthet. Vázolta azokat a tényezőket, me­lyek 1989-ben várhatóan jellemezni fogják gazdasági és társadalmi viszonyainkat. 20 A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) 1918. november 24-én alakult meg. 65

Next

/
Thumbnails
Contents