Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)

Források

Az alkatrészhiányt fokozza, hogy a szolgáltató vállalatok nem foglalkoznak „filléres” javításokkal, teljes részegységet szerelnek be egy kis javítható alkatrész helyett. Ennek következtében fokozódik az alkatrész felhasználás, és az, aki saját maga vállalkoznék kisebb alkatrészek cseréjére, a kereskedelemben nem kapja meg a szükséges szerelése­ket. A vitát követően a Bp. VB a következő állásfoglalást alakította ki: Elfogadja a Fogyasztók Budapesti Tanácsának a fővárosi lakosság ellátásának helyzeté­ről adott tájékoztatóját, és megköszöni munkájukat. Támogatja a tanács aktivitásának fokozására irányuló törekvéseit, mert azt követeli meg a gazdasági környezet és a fo­gyasztói magatartás alakulásának felgyorsult üteme. Szükségesnek tartja, hogy a fogyasztói érdekvédelemben és az ellátás ellenőrzésében dolgozók az eddiginél gyakrabban használják fel a tömegkommunikáció eszközeit, adják közre a tapasztalataikat, legyenek közreműködői a fogyasztói szokások alakításának. Felhívja a figyelmet arra, hogy az ellátás gazdasági körülményeinek változásai, társa­dalmi és politikai jelentőségének felértékelődése sürgeti a fogyasztói érdekvédelem és az ellátást ellenőrző munka hatékonyságának javítását, feltételrendszerének és módszerei­nek korszerűsítését. Támogatja a fogyasztói érdekvédelmi munka társadalmasításának folytatását a FŐT jogi keretinek kiszélesítését és korszerűsítését. Megállapítja, hogy az ellátás szánvonala megtartásának célja a fővárosban a korábbiak­nál élesebbé vált ellentmondások és eltérő körülmények között, nagyobb erőfeszítések mellett teljesült. A Bp. VB politikai kérdésnek tekinti a fővárosi lakosság ellátását. Úgy ítéli meg, hogy a következő legfontosabb kérdéskörök igényelnek helyzetfeltáró, elemző munkát és gyors intézkedéseket. Erre felkéri a Kereskedelmi Minisztérium és a Fővárosi Tanács illetéke­seit. Az élelmiszer kiskereskedelem pozíciójának, ellátó képességének javítása meghaladja a vállalati lehetőségeket. A működéshez szükséges létszám és az ahhoz kapcsolódó bére­zés a műszaki feltételek biztosítása nélkül a fővárosban az ingataggá vált ellátási egyen­súly felbomlásával kell számolni, Az olcsóbb áru termékek és szolgáltatások iránt megnövekedtek az igények. Kielégíté­sük során azonban a termelésben és a forgalmazásban ellenérdekeltség tapasztalható, A zöldség-gyümölcs ellátás javításának érdekében tett intézkedések nem hoztak érdemi javulást. A termelési háttér bizonytalanságai, a nagybani és a bolti forgalmazás gyakorla­tával és szervezetével szembeni fokozódó elégedetlenség fordulatot sürget, A szolgáltatás területén a fővárosban a jelenlegi feltételek mellett gyorsuló visszaesés következhet be. Súlyos gondot okoz a szocialista és magánszektor e területről való ki­49

Next

/
Thumbnails
Contents