Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)

Források

mivel nem került sor a demokratizálási folyamat és a megújulás egyes elemeinek ponto­sítására”. A párttagok jelentős része úgy véli, hogy „a bizonytalansági tényezőket csökkentheti a széles körű és hosszútávon helytálló informáltság”. Jó példaként említik a Titkári Tájé­koztatókat, a TV-Fórumot, a KB-ülések nyilvánosságát. Külön kiemelik a szeptember 27-ei KB-ülést. Széles körű egyetértés mutatkozik, hogy a magas beosztású funkcionáriusoknak feddhe­tetlennek kell lenniük. Ezt a követelményt állítják szembe a korrupt vezetőket leleplező hírekkel. Igény, hogy akikre a korrupció rábizonyítható ne maradjon beosztásban. Többen szóvá teszik, vissza kell utasítani azt a nézetet, mely szerint minden hibáért a párt a felelős, hogy az eltelt 40 év nem csak hibákat, hanem eredményeket is hozott. A párttagság erőteljesen hangoztatja a fórumokon, hogy a tájékoztatásban, a napilapok­ban, a tömegkommunikációban elhangzó torz, olykor ellenséges, nem valós informáci­ókhoz, megnyilatkozásokhoz nem fűznek kommentárt, nem utasítják vissza, ezért nem tudnak vitába szállni a megnyilvánulásokkal. A taggyűlésen megszaporodtak az olyan esetek, hogy igen régi párttagok is kilépnek, mert nem értenek egyet a párt politikájával, helyzetüket kilátástalannak tartják. Többen ismét szóvá teszik a túlzottan magas tagdíjat, a párt költségvetésének megrefor­málását és azt, hogy a párszervezeteknél maradjon a tagdíj egy meghatározott része, amellyel gazdálkodhat. Főleg a körzeti pártalapszervezetek igénylik működési feltételük javítását. 4. Tájékoztató a tömegszervezetek és mozgalmak tevékenységéről. A KISZ Budapesti Bizottsága az 1988. november 5-i KISZ-értekezletre való készülés jegyében októberben három alkalommal ülésezett. A KlSZ-értekezlet dokumentumának kialakítása, megvitatása és elfogadása volt a fő napirend. A KISZ Budapesti Bizottsága tárgyalta a KISZ Központi Bizottsága ülésén megvitatan­dó központi vitaanyagot. A testület megerősítette a KISZ Budapesti Bizottsága azt a korábban is képviselt álláspontját, hogy a szervezet megújulását csak az érdekeltekkel vitában kérlelt távlatos, összefüggő politikai program biztosíthatja. Ezért a hangsúlyt a tartalmi és nem a szervezeti megújhodásra kell helyezni. A KISZ-bizottság október 12-i ülésén véglegesítette és elfogadta a Jövő nélkül nincs ifjúság, ifjúság nélkül nincs jövő című dokumentumot, amely a Budapesti KISZ- értekezlet vitaanyagát képezte. A testület megállapította, hogy ez nagymértékben egybe­esik, illetve összecseng a központi vitaanyagokkal, de tartalmazza a fővárosi elképzelé­seket is. Október 21-én a testület konzultációt folytatott a politikai közhangulat alakulásáról a fővárosban. 43

Next

/
Thumbnails
Contents