Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)
Források
Napirenden volt az információs munka tapasztalatainak elemzése és egy javaslat a fővárosi közvélemény-kutató csoport létrehozásáról. A VB úgy foglalt állást, hogy az információs rendszer a testületi döntéseknek megfelelően működik, korábbi önmagához képest fejlődött, de nem tudott mindenkor eleget tenni a megnövekedett követelményeknek. A társadalom előtt álló feladatok, a politikai megújulás, a gazdaság reformja indokolttá teszik, hogy az információs munka is korszerűbb legyen. A VB szükségesnek tartja, hogy a hagyományos információs rendszert tudományos igényű közvéleménykutatással, szociológiai vizsgálatokkal egészítse ki. Ezért elhatározta közvéleménykutató csoport létrehozását. Állást foglalt abban is, hogy a Bp. PB apparátusának átszervezésére és a KB információs munkára vonatkozó döntése alapján ismét áttekinti saját feladatait e kérdésben. 2. A kerületi pártbizottságok az elmúlt hónapban testületi üléseiken az országos pártértekezlet határozataiból adódó helyi feladatokkal foglalkoztak elsősorban. Az I. Kerületi PB szeptemberben munkacsoportot bízott meg a PB-ülésen elhangzottak összegzésére, amelyet az októberi ülésen megvitatott. A testület őszinte hangú, igen kritikus légkörben zajló viták alapján rögzítette és elfogadta a kerületi tennivalókat a pártmunka megújítása érdekében. A kialakított állásfoglalást a pártbizottság olyan vitaanyagnak tekinti, amelyről a kerületi alapszervezetektől véleményt kér. A II. Kerületi PB összegezte a PB munkarendjének, munkamódszerének korszerűsítésére vonatkozó előterjesztés kerületi vitáinak tapasztalatait. A testület a további politikai feladatokért konkrét cselekvésprogramban kívánja megfogalmazni, amelyet kibővített és nyilvános PB-ülés fogja megvitatni. A III. Kerületi PB együtt vitatta meg feladattervét az országos pártértekezlet állásfoglalása kerületi végrehajtására és a PB munkamódszerének, munkastílusának, a pártmunka korszerűsítésének feladatait. A két anyagot a testület élénk vita után kiegészítésekkel fogadta el. A hozzászólók többsége először kritizálta, hogy az előterjesztés főleg szervezeti kérdésekre és változtatásokra korlátozódik, kevésbé szól tartalmi tennivalókról. Egybehangzó vélemény volt, hogy a közvetlen emberi kapcsolatokat, a személyes meggyőzést, az ilyen jellegű konzultációkat semmilyen más módser nem helyettesítheti. A PB titkárai, tagjai is vállaljanak ilyen feladatokat, de különösen az apparátus munkájában legyen ez jellemző. Gyors válaszokra, egyértelmű politikai állásfoglalásokra van egyre inkább szükség. Az irányító testületek, a felsővezetés határozott, egyértelmű - a párttagság eligazodását, cselekvését segítő - állásfoglalása, megnyilatkozásai iránti jogos sürgetés és igény mellett, a kerületi vezetésnek, a testületnek is fel kell vállalnia a különböző kérdésekben ugyanezt a szerepet. A testület úgy döntött, hogy a jövőben a PB három titkári rendszerben fog dolgozni valamint a munkabizottságokat is átszervezik. A testületi munkát évente kibővített ülésen elemzik. 40