Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)

Források

zott és ideges. Az emberek feszültek. Szerény létszámúak az érdeklődők, a többséget nem a „nagypolitika” kérdései, hanem saját, egyre bizonytalanabbá váló élet- és munka- körülményei foglalkoztatják. Belpolitika 1. Június 16-a közeledtével Nagy Imre és társai temetésére való készülődés minden híre (rémhíre) és eseménye élénken foglalkoztatta a lakosság többségét. A vélemények mind­inkább megoszlanak. A többségnek tűnő vélemények szerint a rehabilitáció, a megemlé­kezés önmagában helyes lépés. Ugyanakkor sokan vannak, akik az előkészületek során tapasztalt, néha „uszítónak” is minősített hangulatkeltést helytelenítik. Többen úgy fo­galmaznak, hogy ez a demonstráció túlzott. „Soha senki nem kapott ekkora végtisztessé­get a magyar történelemben” - hangzott el. Mások szerint a temetés - társadalmi megbé­kélést hozva - hozzájárulhat, hogy ezután a közös jövőnk nem kevés ügyével foglalkoz­hassunk Az eltérő véleményeket közelítő, a megbékélést elősegítő mozzanatnak tartják Mező Imréné levelét224 és az arra adott választ. Nem kevés helyről jelzik, hogy sokan a szertar­tások provokatív, kalandor megzavarásától, a megemlékezés nyomán elfajuló indulatok­tól tartanak. 2. A kedden megkezdődő és folytatódó politikai egyeztető tárgyalásokat óriási érdeklő­dés, zömében pozitív fogadtatás jellemzi. A történelmi fontosságúnak minősített párbe­széd során elhangzott három szándéknyilatkozat ugyan sokak szerint a vélemények sok­színűségét, egyesek szerint a merev szembeállást tartalmazzák - hangzott el. Sokan elhúzódó, de konstruktív és toleráns magatartást várnak a párbeszéd mindhárom részve­vői körének képviselőitől. 3. A már-már naponta alakuló platformok kérdésében erőteljesen megoszlanak a véle­mények. Egyrészt attól tartanak a párttagok, hogy az MSZMP lépésről-lépésre épül le, szakad szét az egymással vetélkedő nézetek ilyen fajta artikulálása során. Mások véle­ménye szerint a platformok sokszínűsége az MSZMP átalakulását, a párt erősödését segítheti elő. A párttagság zöme nem tud és nem is akar eligazodni a fejük fölött és nél­külük zajló politikai vetélkedésben - fogalmazódott meg sok helyen. Erősödő bizonyta­lanság érződik körükben és néhol felüti fejét a pesszimizmus, a vezetőellenesség. Nyíl­tan kritizálják a „Grósz-Pozsgay harc” gyakorlását, a párt gyengítését. Sokan azon a véleményen vannak, hogy mindkét politikus helyett hiteles, elfogadható és széles körben támogatott új személyiségekre van szükség ahhoz, hogy a párttagság végre következe­tességet és kiállást tanúsíthasson. Figyelmet keltett az a hír, hogy Grósz Károly az újsá­gokból értesült a Pozsgay Imre-féle mozgalom megalakulásáról. Voltak, akiket megle­pett, hogy Berecz János is platformmal tért vissza a politikai küzdőtérre. 224 Mező Imréné levelét, amelyben Nagy Imre újratemetése kapcsán a megbocsátásról és a nemzeti megbéké­lésről írt, az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága 1989. június 7-ei ülésen tárgyalta, elhatározva, hogy közzéteszik a sajtóban. BFL XXXV. 1. a. 4. 802. őe. 5., 111. p. A levelet 1989. június 8-án a Népszabadság közölte. 257

Next

/
Thumbnails
Contents