Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.

honvédelmi miniszter. 1952-től hadseregtábornok. 1953-ban kike­rült a PB-ből, de Nagy Imre szövetségeseként szovjet kérésre hamarosan visszavették. 1953-1955. KV osztályvezetője. Elsőként állt át Rákosi mellé 1954-ben, de kegyvesztett lett. 1955-ben kizárták a vezetésből, hadiakadémiára küldték a Szovjetunióba. A törvénysértő perek egyik irányítójaként 1956. júliusban kizárták a pártból és honvéddé fokozták le. 1956 október 13-án letartóztatták, 1957-ben előbb hat, majd törvényességi óvással tizenhat év börtönre ítélték. 1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult. Ezután könyvkiadói lektorként dolgozott. Fáy Boriska tanácsi funkcionárius. 1957-től a Fővárosi Tanács apparátusában dolgozott, az MSZMP-frakció tagja. 1963-től a Vöröskereszt osztályvezetője. Fazekas György (1913-1984) újságíró, író. 1945-től MKP-tag. 1945-től a miskolci Népszava szerkesztője, majd a Szabad Magyarország felelős szer­kesztője. 1946-tól az Igaz Szó felelős szerkesztője, a Partizánszö­vetség elnökségi tagja. 1947-ben a Magyar Nap belpolitikai rovatvezetője, majd az MKP budapesti sajtóosztályán dolgozott. 1948-tól a Szabad Nép olvasószerkesztője. 1951-ben elbocsátották állásából és pártfegyelmi eljárást indítottak ellene. A Dolgozók Világlapjánál helyezkedett el, majd a Béketanács munkatársa lett, ahol a Béke és Szabadság c. lap szerkesztője. 1952-1953. Népszava olvasószerkesztője, majd 1953 tavaszától a Magyar Rádió-ban dolgozott olvasószerkesztőként. Nagy Imre szűkebb politikai köréhez tartozott. Nagy Imre első miniszterelnöksége idején az MT Tájékoztatási Hivatala főosztályvezetője. 1955. május 27-én a Lapkiadó Vállalat párttaggyülésén Gimes Miklóssal és Vásárhelyi Miklóssal követelték a magyar-jugoszláv viszony tisztázását és a Rajk-per felülvizsgálatát. Emiatt elbocsátották állásából, és kizárták a pártból. Több vállalatnál dolgozott, amíg 1956 nyarán nem rehabilitálták. 1956 szeptemberében beválasztották a MÚOSZ vezetőségébe. 1956. október 28-ától Nagy Imre titkárságán dolgozott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után letartóztatták, a Haraszti Sándor és társai-perben 1958. augusztus­ban tíz évi börtönbüntetésre ítélték. 1961-ben szabadult egyéni amnesztiával. 1968-tól a Magyar Hírlap újságírója, később olvasó­szerkesztője nyugdíjazásáig. Fehér Lajos (1917-1981) tanár, újságíró, politikus. 1942-től párttag. 1944-1945­ben a budapesti partizáncsoportok egyik szervezője. 1945-1946. BRFK Politikai Osztályának helyettes vezetője. 1947-1954. Szabad Föld felelős szerkesztője. 1954-1955. Szabad Nép főszerkesztő­helyettese. 1955-1956. Balatonnagybereki Állami Gazdaság igazgatója. 1954-1956. MDP KV-póttag. 1956. október 26-október 31. Katonai Bizottság tagja. 1956. novemberben a Népszabadság

Next

/
Thumbnails
Contents