Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.
Márciusban indult meg a munka, a szakfelügyelők és a tanulmányi felügyelők utasítást kaptak, hogy az így bejött eseteket szakmailag vizsgálják felül. Sajnos az igazgatók 15%-a szakmailag sem megfelelő. Az októberi eseményekben jelentős szerepük nem volt, csak passzívan viselkedtek. Kb. 40-45 azoknak az igazgatóknak a száma, akik leváltásra kerülnek, helyükre folyik a káderek gyűjtése. Most mutatkozik meg, hogy évek hosszú során pótlással nem rendelkeztünk. Előfordulhat, hogy ezeknek a helyére párttagokat állítani nem tudunk. A kitüntetési fokozatokat a Pedagógus Szakszervezettel és a pedagógus IB-kkel megtárgyaltuk, egyetértettek. Véleményem szerint a címek nem nagyon megkülönböztető címek, mert a művészeti életben is van kiváló és érdemes, és a pedagógus karban több olyan dolgozó van, aki nem pedagógus. Véleményem szerint a címzetes igazgatói cím, ami vitára adhat okot. Az utazási pótlékkal kapcsolatban: van olyan pedagógus, aki a peremkerületekben tanít, az utazással sok időt veszít, és ez fizetéséhez mérten havonta elég komoly összegbe kerül. Régen úgynevezett kültelki pótlék volt az ilyen pedagógusok számára. Ennek az elvnek a felújítása a Pedagógus Szakszervezet kérése. Jóboru Magda elvtársnő: A minisztérium általában egyetért a javaslattal, az oktatási osztályok megszüntetésével különösképpen. A kerületi oktatási osztályok szakmai színvonala igen alacsony volt. Ezen évek óta nem tudtunk változtatni. A tanácsi apparátusban a pedagógusok nem szeretnek dolgozni, inkább szívesebben vesznek fel kevesebb fizetést. A tanácsi munkát általában csak a gyengébb pedagógusok vállalták, ennélfogva a szakmai színvonal nem emelkedett, s így az iskolákban is a színvonal évek óta nem javult. Mi teljes mértékben támogattuk a javaslatot, úgyhogy ezt végre is hajtjuk. Vidéken is örültek az oktatási osztályok megszüntetésének. A nyugdíjazás kérdése: éppen ma délelőtt voltunk Kossá elvtársnál ebben a kérdésben. A most végző fiatalok kérdését csak komoly mérvű nyugdíjazással tudjuk megoldani. Budapesten sokkal nagyobb az elöregedés, mint vidéken. Kossá elvtárs egyetértett azzal az előterjesztéssel, amit a minisztérium készített, úgyhogy a minisztériumnak joga lesz nyugdíjjavaslatot terjeszteni a MT elé. Egész kiváló pedagógusnak a nyugdíjhatáron túl is lehet engedélyt adni arra, hogy tovább taníthasson. Ezt jelenleg a munkatörvénykönyv tiltja, azonban a Művelődésügyi Minisztérium élhet olyan javaslattal, hogy ezt engedélyezzék. Jelenleg állástalan pedagógusok nincsenek, legfeljebb előfordulhatott az, hogy az illető nem foglalta el kijelölt helyét, vagyis ragaszkodik egy területhez, ahol pillanatnyilag nincsen helye. Hozzászólások: Harmati [Sándor] elvtárs: Nem tudok egyetérteni a javaslatnak azzal a részével, amely az oktatási osztályok megszüntetésétjelenti, lényegében átszervezés címen. Alapvető hiba, hogy most már évek óta felülről is támogatott jelszó volt a tanácsok hatáskörének kiszélesítése, most pedig az ellenkezője fog bekövetkezni. Megkapták a kerületi tanácsok a könyvtárak hatáskörből való kivonását, később az egészségügyi osztályok hatáskörön kívül való helyezését, most pedig az oktatási osztályokat szüntetjük meg. Pontosan az ellenkezőjét tesszük annak, amit hangoztatunk. Ezeket a kérdéseket meg kellett volna előbb gondolni.