Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.
munkástanács elnökét, amennyiben párttagok, valamint az illetékes minisztereket (Csergő, Nagyné, Czottner elvtársak). Előadónak kérjük fel Apró elvtársat, amennyiben nem tudja vállalni, akkor az Intéző Bizottságnak kell megoldania. A kerületi IB-k felé sokkal erőteljesebb akciót kell indítani annak érdekében, hogy a kerületi pártszervek, első sorban a kerületi titkárok lássák be, hogy a párttagság felvételének most folyó módja tarthatatlan, lássák be, hogy pártunk tisztaságát nem így kell megvédeni, ezt az önkényes játékot tovább folytatni nem lehet. Szélesebb mértékben ki kell nyitni a kapukat a munkások számára. A kispolgári rétegek felé a kerületi IB-titkárokkal meg kell értetni, fogadják el a jelentkezéseket, de felvételi taggyűlést egyelőre ne tartsanak. Csikesz [Józsefjné elvtársnő: A Fővárosi Tanácsnál két napja permanens taggyűlés folyik. 604 Nekem az a véleményem, hogy ez a minisztériumokra is jellemző. Jelen pillanatban olyan emberek vannak bent a pártban, akiknek kívül kellene lenni. A párttagság jó része, szinte a zöme nem látja tisztán a helyzetet, sokkal kevesebb azoknak a száma, akik világosan látják a kérdést. Megmutatkozik ez abban is, hogy a pártban olyan emberek is bent vannak, akik a párt alapvető kérdéseivel nem értenek egyet. Nem értenek egyet azzal sem, hogy a Nagy Imre-vonal pártárulás volt, és döntő volt az ellenforradalmi eseményeknél. Kifejtették, hogy alapvető hiba volt a párt hibás politikája, és nem a Nagy Imre-féle irányzat. Megmutatkozik, hogy szép számmal vannak olyanok, akiknek helyük kívül lenne a pártból. Ez befolyásolni fogja a párt ütőképességét és erejét. Nekünk most nincs arra időnk és erőnk, hogy ezeket az embereket visszaverjük. Méhes [Lajos] elvtárs: Az V. kerületben olyan helyzetben van az IB, hogy pártcsoport-bizalminak sem tudja azokat beválasztani, akik az elsők között léptek be a pártba. Polyák [János] elvtárs: Az a véleményem, hogy a mostani határozat nem fogja megoldani ezt a kérdést a felvétellel kapcsolatban. Nem ott látom a fő bajt, hogy az igazgatók egy része elcsúszott, bár ez bizonyos mértékig meghatározza az üzemekben folytatott munkát. A fő bajt ott látom, hogy nagyon élénken és mélyen él az emberekben az, hogy mit kellett októberben kiállniok [sic!] azoknak, akik a pártvonalon dolgoztak vagy párttagok voltak. Előfordult az üzemben olyan eset, hogy egy munkáskáder kérte a pártba felvételét, azt kisebb okoknál fogva elutasította a taggyűlés. A műszaki emberek, akik már szintén kérték a felvételüket, visszaléptek azzal, hogy ők nem is kísérleteznek, ha azt a munkást elutasította a taggyűlés, akkor őket pláne el fogják utasítani. Nekünk feltétlenül perspektívát kellene adni az intéző bizottságok felé. Ki kellene mondani, hogy rostálás is lesz. Ellenkező esetben nagyon nehezen fogunk tudni csak előrejutni. Az üzemi intéző bizottságok egyelőre nagyon válogatnak. így van ez a mi üzemünkben is. 05 Van nálunk is olyan réteg, akik mindig visszatérnek arra, hogy mit kellett októberben kiállni. Itt sok probléma merül fel. Mi még nem tisztáztuk teljesen, hogy hogyan gondoljuk a pártépítést, a párt egész tagságának az összetételét. Vannak párton kívüli mérnökök, akik elmondották, hogy több nevet tudnak felsorolni, akik kijelentették régebben, hogy nem hajlandók a pártnak tagjai lenni, s ezek 604 A Fővárosi Tanács alapszervi iratai csak 1957. június 5-étől állnak rendelkezésünkre. 605 A Fémáru- és Szerszámgépgyárról van szó.