Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.
Nekünk, budapesti pártszervezeteknek ezt a konferenciát megelőzően meg kell tartani a kerületi pártértekezleteket. 673 Ezt követően egy központi budapesti kommunista pártaktívát kell megtartani. Úgy terveztük, hogy a budapesti pártaktíva június 8-án legyen, amelyet a Sportcsarnokban tartanánk meg. 676 A Központi Intéző Bizottság határozata szerint a budapesti küldötteket összehívás útján kell a konferenciára küldeni. Megbeszéltük, hogy a különös helyzetre való tekintettel - ellenforradalom után vagyunk -, a demokratizmust erősíteni kell, ezért Budapesten választás útján szeretnénk a pártértekezletet megtartani. Ez azt jelenti, hogy Budapesten öt hét alatt egy hatalmas választási kampányt kell lebonyolítani, bár nincs szó a vezetőségek újjáválasztásáról. A küldöttek kiválasztása nem lesz egészen a mi kezünkben. A tagság által legalkalmasabbak fognak a kerületi pártértekezletre elmenni. Ez az a kérdés, amit nekünk meg kell vitatni, hogy az elvtársak egyetértenek-e ezzel az elgondolással, csináljuk-e így. Mi úgy látjuk, ennek minden lehetősége megvan, még akkor is, ha ez egy befelé fordulást fog jelenteni. A pártmunkában ezt a feladatot össze lehet kapcsolni más tennivalókkal, a többi fontos pártépítési kérdéssel. Van egy olyan elgondolás is, hogy nagygyűlést szervezünk, ebben még felsőbb döntés nincs. A Szervezési Osztály most fogja kidolgozni, hogyan legyen a pártértekezlet megszervezése az itteni vita és határozat alapján. A pártértekezlet egy olyan jelentőségű dolog lesz, mely az összes pártépítési kérdést jelentős mértékben befolyásolni fogja. Azon kell dolgoznunk, hogy a párt tekintélye meghaladja az MDP legszebb korszakában tapasztalható tekintélyt is. Kérem az elvtársakat, szóljanak hozzá, indítsuk meg a vitát. Marosán György elvtárs: Én javasoltam, hogy a Központi Intéző Bizottság határozatán túl tegyünk egy lépést előre a demokratizmus kérdésében. A pártdemokrácia, a pártfegyelem szempontjából nagyon lényeges lenne ez. Mit képzeltem el? A kerületek az aktívákat úgy szervezzék meg, hogy az üzemekben taggyűlések keretében válasszák meg a kerületi küldötteket. A kerületi értekezleten pedig megválasztják a budapesti küldötteket. Ez nem azt jelenti, hogy mindenhol titkárválasztást csináljanak, a választás nyílt lesz, de választás. Ez azért is jó, hogy ne forduljon elő, hogy a kerületek kiválasztják a családhoz, a húsosfazékhoz közelálló embereket, ilyen esetben túl egyforma arcok lennének a pártértekezleten. A budapesti pártértekezlet elölt a kerületek beküldik a küldöttek névsorát, ennek alapján jelölik ki a budapesti küldötteket. Veres [József] elvtárs, XX. kerület: A választást helyesnek tartom, és semmiféle veszélyt nem látok abban, hogy nem titkosan választunk. A május havi taggyűlések a választást nyugodtan elvégezhetik. Szerintem ezen sok vitatkozni való nincs. Újfalusi Sándor elvtárs, XVIII. kerület: Veres elvtárssal teljesen egyetértek. Legyen a kerületben választás. Azonban sok helyen felvetik, hogy lesz-e vezetőségválasztás. Egyik-másik helyen nehezen értették meg, hogy 675 A kerületi és nagyüzemi pártértekezleteket 1957 május végétől június elejéig megtartották, a jegyzökönyveket Id.: BFLXXXV.6.a-31.a. 676 A budapesti pártértekezletet végül 1957. június 8-9-én tartották meg Csepelen, a jegyzőkönyvet Id.: BFL XXXV.l.a.2. 1. öe.