Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.

A termelésre gyakorolt hatása még nem jelentkezik. Azonban az üzemi titkárokkal való beszélgetés alapján olyan tapasztalatot szűrtünk le, hogy míg május 1-je előtt a termeléssel pártszervezeteink nem tudtak foglalkozni, most május 1-je után felső szinten, IB-ülésen kezdtek vele törődni. Rég bevált dolgokat kezdenek újra meghonosítani, mint például a falujárást. Kiss Dezső elvtárs, Csepeli Vasmüvek: Két nagy nehézséggel kellett megbirkózni: 1. Ismeretes a Budapesti Intéző Bizottság előtt, hogy Csepelen kezdett erőt venni az elbizakodottság. 2. A kerület és a gyár egyben volt, ezt ketté kellett választani. Két nap alatt előkészítettük, kettéváltunk, és elkezdtük előkészíteni május l-jét. Egymagában az IB nem lett volna ehhez elegendő. Segített a szakszervezet, a KISZ, a munkástanács, a gazdasági vezetés. Az IB ebben az akcióban egy nagyon jó dirigens szerepét töltötte be. (Marosán [György] elvtárs: Most fejezte ki magát helyesen!) Mi a tapasztalat? Nem értek egyet a munkástanács értékelésével kapcsolatban. A munkástanácsnak nagy befolyása van. S ha az a párt befolyása alatt dolgozik, akkor tudjuk irányítani [sic!]. Könnyebb persze valamit elvetni, mint átgyúrni a mi számunkra. A gazdasági vezetés részéről az igazgató kijelentette, hogy „Én először a párt katonája vagyok, és csak aztán vagyok igazgató". (Marosán [György] elvtárs: Világos!) Elvtársak nem tudtuk megszámolni, de az biztos, hogy rengetegen jöttek el, 800-900-an eljöttek egy I 000-1 100 fős üzemből. Néhány helyen volt presszió, de röpgyülést tartottunk, és azonnal kijelentettük helytelenségét. Az egyéni agitáció nem ment, és ha csak erre építünk, megint csak baj lett volna. Két dolog segített. Csoportos beszélgetés, kisebb gyűlések, igen sok írásos anyag, ebben vázoltuk május 1-je jelentőségét. Volt még egy új szín: a gyerekek. Mindenki seprűt ragadott, mérnökök nyakig olajosok voltak, művezetők, mindenki a gépet tisztogatta, a munkahelyet seperte, olyan tisztaság volt a gyárban, mint még soha, s 30-án betódult vagy 11 000 gyerek, asszony; a gyerekek boldogok voltak, hogy látták, itt dolgozik az apjuk, az apák pedig büszkén mutatták gépjüket gyerekeiknek. Segített még egy: az ellenőrzés. Eddig kiadtuk a feladatokat, vártunk, s egyszer csak azt vettük észre, hogy semmi sincs megvalósítva. Most ellenőriztük, végrehajtották-e. Megkérdeztük a műhelyben, tudnak-e róla stb. Az emberek 60%-a örömmel jött ki. Az emberek örültek annak, hogy az élet visszatért a kerékvágásba, aztán valamit jóvá is akartak tenni, valamit törleszteni akartak októberből. Ez valóban Csepel harci ünnepe volt. Mindenütt, amerre mentünk, tapsok fogadtak bennünket. Felvetődik a kérdés: hol voltak ezek az emberek októberben? Itt voltak. De nem volt vezetés, a kritikus novemberi napokban pedig úrrá lett a teljes eszmei zűrzavar. Senki sem látott világosan, és csinálta a melléfogásokat, nálam is volt, amit akkor nem értettem, s amiben ma már nyugodt vagyok, mindenkinél volt ilyen. Hogyan menjünk tovább? Ezt a jelenlegi lelkesedést fenn kell tartani. Meg fogjuk dicsérni mindazokat, akik részt vettek május 1-je előkészítésében, könyveket adunk.