Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

Itt van Bali szabadlábra helyezése. Mi beszéltünk vele, és kijelentette, hogy azonosítja magát a Ráczcal. 2 " A Beloianniszban megindult a harc a katonai parancsnokság ellen és meg kell mondani, nagyon ügyesen csinálják. Persze a katonai parancsnokság is ad alapot az ellenszenvre. A többi gyárban is rendkívüli a helyzet, a kommunisták nem mernek nyíltan a színre lépni, mert egyenként, személyesen félemlítik meg őket. Mi nem tudjuk saját erőnkből ezeket a problémákat megoldani, itt az elvtársaknak kell segíteni. Lassúak az intézkedések. Kiss Dezső elvtárs, XXI. Kerületi IB: 212 Mindazok a tapasztalatok, amit az elvtársak eddig elmondtak, nagyjából reánk is vonatkoz­nak. Csak kapásból elmondok egy-két példát. Egy házban vannak a szovjet katonák és a rendőrség. Amikor felmentünk, éppen ellenforradalmi összekötők voltak ott és látták, hogy mi a szovjet parancsnokhoz megyünk. Később, amikor beszélgettünk a munkástanács tagjai­val, ránk olvasták, hogy hát maguk azok, akik elvitetik az embereket. A rendőrkapitány elmondta, hogy akik a csepeli robbantásokat csinálták, pontos iratokkal együtt beküldték a főkapitányságra a jelentést, és azóta nem történt semmi, szabadon szaladgálnak ezek az elemek. Feljelentettünk két rendőrt, kifejezetten ellenforradalmárt, bevitték őket a főosztály­ra és visszaküldték őket szolgálattételre. A mi pártunk nem elég átgondoltan és nem elég következetesen foglalkozik a karhatalom kérdésével. Még mindig nem vonjuk le a megfelelő következtetést. Az a tény, hogy a szovjet elvtársak itt vannak, egy kicsit kényelmessé tesz bennünket. Mire alapozom én ezt? A rendőrségi állománnyal sok baj van, létrehozta a párt a munkásőrségeket. Nincs kellő törődés velük. A régi tiszti ezredben nagyon sok probléma van, és nincs tisztázva a szerepük. Létrehoztuk a Központi Karhatalmat, és ez egy nevetséges dolog, elvtársak, hogy nem tudunk nekik feladatot adni, ezért kerültünk ilyen helyzetbe. A Földes elvtársnak 213 van tudomásom szerint kiadva a karhatalommal való foglalkozás, kinn is volt a Földes elvtárs, elpanaszolták nekik a bajukat, erre kiment a Csikesz elvtársnő és a Sós elvtárs, hát nekik is panaszkodtak, újra elmondták, hogy nincs fizetés, nincs fegyver stb. Egyik este kérték tőlünk az elvtársak ezt a karhatalmat, és másnapra a legjobbak már ott voltak, csak tőlünk 40 ember ment oda. Ne csodálkozzanak az elvtársak, hogy nem lelkesednek ezek az emberek azon, hogy próbarendőr nem lesz jó, de ha igyekszik, lehet tizedes vagy őrvezető. Persze, hogy senki nem akar az lenni. Csikesz [Józsefné] elvtársnő: Valakinek közlegénynek is kell lenni! Sós [György] ezredes elvtárs: Dolgozik a gyár? Ad fegyvert? Nem ad! Honnan adjunk? 210 Bali Sándort, a BHG munkástanácsának vezetőjét 1956. december 11-én a Parlamentben őrizetbe vették, de december 16-án szabadon engedték. 1957 márciusában azután ismét letartóztatták és 1958-ban tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték. Bali és társainak perét ld.: BFL XXV.4.f. 7 110/1957. 211 Rácz Sándorról, a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnökéről, szintén beloianniszos munkástanács­tagról van szó. 212 Az MSZMP XXI. kerületi szervezetének apparátusa 1956. december 4-én: BFLXXXV.l.f. 5. őe. 7. p. 213 Az 1956. november 21 -ei MSZMP IIB-ülés határozata alapján Földes Lászlót delegálták a hadsereghez a politikai munka segítésére és a pártmunkások mozgósítására. MSZMP l. 78. p.

Next

/
Thumbnails
Contents