Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)
Függelék
ismerteti a vidéki forradalmi bizottságok követeléseit. A kormányt ök sem ismerik el, követelik annak átalakítását, „a felkelők követelései szerint". 541 A Függetlenség c. lap október 30-ai száma meghirdeti az anarchia programját. „A fegyvert nem tesszük le, a szabadságharcosok fegyverben maradnak, fegyverüket nyíltan hordják, a Nemzeti Bizottmány adja ki a fegyverviselési engedélyt, a szokásos karhatalmi alakulatok; a rendőrség, honvédség a fegyvereseket nem igazoltathatja, csak rendbontás esetén a Nemzeti Bizottmány igazolványával rendelkező fegyverest csak saját alakulata vehet őrizetbe. 542 A szabadságharcosok felléphetnek a kivívott szabadság védelmében bárhol és bármikor, bárki ellen". Az akkori kormányt ők sem ismerik el. A Daily Express budapesti tudósítója jelentette október 31-én, hogy az orosz harckocsik távozása után „a csőcselék terrorja és anarchiája fenyeget. A csőcselék bizonyos lincselési rendszert erőltet Budapestre... A baj az, hogy átlagpolgárok is szenvednek. A demokratikus hatalomnak úgy látszik, a lehető legnehezebb az útja." A bécsi Presse november 1-jei száma is úgy látta, hogy Magyarországon egy burzsoá állam van kialakulóban. „Ha Nagy Imre-kormány megtartja, amit óráról-órára ígért, akkor Magyarország a nyugati demokrácia felé vezető úton van. Nagy Imre engedményeket tett a leglényegesebb kérdésekben is, s ezzel segített az ellenforradalomnak a proletárdiktatúra felszámolásában. Nagy Imrének egy szava sem volt a kommunisták és haladó elemek üldözése ellen. Egymás után alakultak különböző burzsoá pártok, régen letűnt közismerten jobboldali politikusok léptek ismét színre. Az ellenforradalom megkezdte a tanácsrendszer felszámolását, Budapesten megalakultak az elöljáróságok, vidéken több helyen a Horthy-rendszer emberei vették kezükbe a közigazgatás vezetését. Az ellenforradalom a hatalomra tört, s Nagy Imrének úgyszólván az egyetlen és legfőbb gondja a szovjet csapatok kivonása, a varsói szerződésből való kilépés és a semlegesség kikiáltása volt. Nyíltan szakított a szocialista táborral, s ezen az úton odáig jutott, hogy november 4-én az imperialista hatalmak katonai segítségét kérte, megkockáztatta még azt is, hogy Magyarország egy új világháború gyújtópontjába kerüljön. Nagy Imre kormánya fő feladatának azt tartotta, hogy - a kommunistákat kivéve - senkivel ne kerüljön szembe. Állandó engedékenysége és puhasága volt létének egyetlen alapja. Kifejezője volt annak az ideiglenes állapotnak, amelyben az ellenforradalom igyekezett azt az illúziót kelteni, hogy mindenki egyet akar, az osztályharc megszűnt, megérkeztünk a mennyországba, a „tiszta demokrácia" birodalmába. A reakció számára az ellenforradalom tiszta, szép, sőt gyönyörű forradalom volt, mert elkendőzte a „rút" osztályellentéteket. Az ellenforradalom által propagált általános testvériség jelszava azonban valójában kibékíthetetlen ellentéteket leplezett: a tőke és a munka ellentétét, a proletárdiktatúra és a burzsoá diktatúra ellentétét. A munkásosztály nem akart fasizmust, nem adta volna vissza a gyárakat és a földeket mondják sokan. Ez természetesen igaz, de ugyanakkor igaz az is, hogy ha a munkásosztály elveszti politikai hatalmát, könnyen legyőzhető az utcán is, a gyárakban és a földeken is. S ez a kérdés elkerülhetetlenül felmerült volna, mihelyt az ellenforradalom által eregetett csillogó 541 A Nép követelése: A szovjet csapatok kivonulása, választások januárban, új kormány alakítása. Ki hívta a fővárosba a szovjet csapatokat? Igazság, 1956. október 31. In; 1956 a sajtó tükrében. 180. p. 542 A Dudás József által vezetett, valójában országos szervezetként nem létező Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányról van szó. Ez a szervezet adta ki a Függetlenség (október 31-étöl Magyar Függetlenség) c. lapot, amelyet Dudás szerkesztett. A tényleges nemzetőrségről részletesen: Horváth 2002. 543 A koalíciós kormányt sem fogadjuk el. Magyar Függetlenség, 1956. október 30. In: 7956 a sajtó tükrében. 155. p.
