Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

A KISZ-szervezetek anyagi támogatását nem látjuk biztosítottnak. Úgy érezzük, hogy ez pedig a KISZ életfeltételéhez tartozik. Az Egyesül] Izzó igazgatója például 20 000 Ft-ot adott a KISZ-szervezetnek. Van olyan tapasztalat is, hogy már most reménytelen veszekedés indult meg anyagi kérdésekben. Például a Klement Gottwald Gyárban a Mártírok útján lévő pártmunkás könyvtárat kérte a KISZ, a munkástanács átadta a kerületi tanács kereskedelmi osztályának, ahol italboltot akarnak nyitni, pedig abból nincs hiány a Mártírok útján. A KISZ hiába próbált akcióba lépni a helyiségért, azt a választ kapták, hogy semmi közük hozzá. 476 Véleményünk szerint nem kell siettetni a KISZ-szervezetek létrehozását - bár a kezdeti eredményekkel nem vagyunk megelégedve -, csak ott hozzuk létre, ahol megvan a feltétele. Fontos dolog, hogy az alakuló gyűlésen már programmal álljanak ki, és ezzel adjunk segítséget. Fel kell lépni az ellen, hogy csak párttag fiatalokat vegyenek fel. Foglalkozzunk a baloldali érzelmű mellettünk álló fiatalokkal, már az indulásnál minél nagyobb számban vonjuk be őket. Ne nyissuk túl szélesre a kapukat, de akit beviszünk, erő legyen. Különösen óvatosságot kell tanúsítani az iskolai szervezeteknél, csak ott hozzuk létre, ahol megvan a talaj [sic!]. Hogyan lehet elkerülni a konkurrenciát a két rétegszervezet között? Javaslat: a mi erőinket jobban próbáljuk mozgósítani, igénybe szeretnénk venni a régi DISZ-esek segítségét, azonkívül egy hosszú vitatkozó értekezletet szeretnénk a kerületi titkárokkal, ha kell, egész naposat. Javaslom, hogy a legközelebbi IB elnöki értekezleten az elvtársakat számoltassuk be a tapasztalatokról. Fel kellene hívni újólag az IB-elnökök figyelmét, hogy ahol még eddig nem tárgyalták meg a KB határozatát, feltétlenül vitassák meg, és az alapszervezeti elnökök értekezletén beszéljék meg, hogy mi a feladat. Az állami szervek figyelmét helyes volna felhívni bizonyos életfeltételek biztosítására (racionalizálás során megmaradt bútorok, helyiség stb.). A közeljövőben az MT egy rendele­tet ad ki az anyagi rész biztosítására, de helyes lenne, ha már az IB megnézné, hogy most milyen segítséget tud adni. A titkári tájékoztató felhívja a kerületek figyelmét, hogy az ifjúsági titkárt vonják be az IB munkájába. Szeretnénk, ha a Budapesti IB tagjai egy-két alakuló gyűlésen részt vennének. Borka [Attila] elvtárs: Fogadjuk el Nagy elvtárs javaslatait, ne indítsunk most vitát. A legközelebbi IB ülésére írásos anyag készül a KISZ helyzetéről. A kerületi IB elnöki értekezleten beszélünk az elvtársakkal. Csikesz [Józseflné elvtársnő: Vonjuk le a tanulságokat, nagyon sürgősen gondoskodni kell arról, hogy a Budapesti KISZ készítsen egy tervet, amivel ki tud állni a fiatalok elé, ellenkező esetben a szervező munka nem töltődik meg tartalommal. 476 A Kleinen! Gotlwald Villamossági Gyár KISZ-szervezetének 1957. évi munkájáról készüli jelentést ld.: BFL XXXV.7.c. 1956-1957. 22. öe. 81-85. p. Eszerint a párt segítségével az év folyamán sikerült megszereznie a KISZ-nek a fent említett egykori DISZ-klubot, amit „a munkástanács játszott át a vendéglátóiparnak".

Next

/
Thumbnails
Contents