Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

fegyelem. Hát nálunk a kapitányságon olyan állapot van, hogy például egy feljebbvaló kiadott egy parancsot valakinek, és az illető nem hajtotta végre a következővel: „nem fogadom el magától a parancsot, mert maga többet lopott, mint én!" Én azt kérem, jöjjön ki a bizottság. Ott vannak a dokumentumok, nézzék meg. A kis bűnösöket próbáljuk megnevelni, de teremtsünk nyugodt állapotot, és én állítom és fogadom a magam részéről, hogy tudunk kiállítani egy olyan rendőrséget, mely alapja lesz a munkásosztály megvédésének. Ambrus [János] elvtárs, IV. kerületi IB: 216 Ennek az értekezletnek összehívása időszerű volt, sőt kár, hogy már nem két héttel ezelőtt történt. Az értékeléssel egyetértek, különösen azzal a részével, hogy nagyot fejlődött a rendőrség az elmúlt idők során, ezt le tudom mérni újpesti viszonylatban is. Például a „kis ENSZ-et" megszüntették. 217 Itt 4-500 fasiszta gyülekezett. Oroszokkal szétzavartuk őket, de egy óra múlva már megint ott voltak és onnan irányították a különböző cselekedeteket. Erre odaálltunk 3-4 teherautóval és úgy szétvertük őket, hogy még járni sem mertek arra. A rendörségnél igen komoly fejlődés mutatkozik. Míg a kapitányságon a változás nem történt meg, még világos nappal is beverték a kommunisták ablakait. A volt rendőrkapitány azt mondta erre: elvtársak, mit tegyek, én is reszketek, mint a kocsonya. Ezek az állapotok megszűntek, hogy új rendőrkapitányt kaptunk, akivel meg is vagyunk elégedve. 218 Az alacsony fizetések miatt a rendőrörszemek szoros barátságba keveredtek az iparosokkal, polgári rétegekkel, akik a forradalom idején a fő hangadók voltak. Jelenleg egymás szemére vetik, hogy te ezt fogadtál el, te meg azt. Ennek kivizsgálása bonyolult munka lesz. Az a megállapítás, hogy a Dózsa Sportegyesülethez tartozó rendőrtiszteken az egyenruha csak díszruha, igen helyes. Ezek az emberek mindenkivel tegező viszonyban vannak, mindenkivel puszipajtások, és kéz kezet mos alapon járnak el. [Sic!] Erre különösen súlyt kell helyezni a felülvizsgálatnál. Nálunk most szerelik le a munkásőröket. Többnyire azzal az indokkal, hogy öregek. Az örök azt a hivatást, amit rájuk bíztak, betöltötték. Keményen helytálltak. Ezeket most leszerelik. Könnyes szemmel jönnek és kérdezik: mi már olyan jól állunk, hogy nincs szükség a munkásőrökre? (Sós [György] elvtárs: Parancsellenes!) Az itt elhangzottakkal egyetértek. Egy kérdésre felhívom az elvtársak figyelmét; s ezen el kell gondolkodni egy kicsit. Az eddig belépett párttagság, a 75 százalék 30-60 év közötti, 30 év alatt 4 és fél százalék van. Ami a Központi Karhatalmat illeti, az elhangzottakkal] egyetértek. Szeretném, ha a kerületi kapitányság hatáskörét megnövelnék. 216 Az MSZMP IV. kerületi szervezetének apparátusa 1956. december 4-én: BFL XXXV. l.f. 5. öe. 5. p. 217 ..Újpesten minden nap ülésezett a „kis ENSZ". Égették a párt lapjait, itt és az üzemekben követelték a lapengedélyt a Központi Munkástanács napilapja számára. Kiadták a jelszót, hogy addig, amíg a munkástanács lapja nem jelenhet meg, más lapot nem olvashat senki." Feljegyzés az újpesti ellenforradalmi eseményekről címmel az MSZMP IV. kerületi bizottsága által készített írás felsorolta a „kis ENSZ" vezetőit is. BFL XXXV.9b. II. őe. 314-315. p. Az újpesti Állami Áruház környékén 1956 novemberében és decemberében csoportosuló személyek közösségét hívták „Újpesti Parlamentnek". Mivel folyamatosan gyalázták a karhatalmistákat, az ellenforradalmároknak vélt embereket letartóztatták közülük. BFL XXXV.9b. 7. őe. 1-2. p. és BFL XXXV.9.C.1957. 15. őe. 223. p. 1956-57-ben többször is változás történt a IV. kerületi rendőrkapitányság élén: Hamzlik Pál, Kovács Gyula, Mados Imre, B. Szabó János váltották egymást. A szövegben nem egyértelmű, hogy kire történt célzás.

Next

/
Thumbnails
Contents