Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

[Egy] dr. Takács nevü kipróbált csirkefogó eltanácsolt onnan. 60 A munkástanács összetétele most rosszabbodott. Van itt egy pár becsületes elvtárs, de szüklátókörüek. A párt így az események után kullog, mert más úton kell megtudnia azt, hogy milyen döntéseket hozott a munkástanács és igen sok munkát ad nekünk, hogyan magyarázzuk meg az embereknek. Olyan hírek terjednek el a Ganzban, hogy kiadnak neveket, közöttük vagyok én is és Szikra elvtárs, aki már régen nincs a gyárban, ez a párt ellen megy. 161 Ez azt célozza, hogy ki a pártot az üzemből. Mi a végsőkig ellenállunk, és ha ilyen határozatot hoznak, akkor leleplezik magukat, hogy párt- és munkásellenesek, és akkor mi diktatúrának fogjuk ezt nevezni. Ugyanakkor szeretnék egy másik tényezőre is rámutatni, amikor a munkástanács-tagot letartóztatták, kitört a sztrájk. Leállt a munka, ami amúgy sem sokat ért. 30%-nál nem értékelem többre. Amikor a munka leállt, megjelent egy diplomáciai kocsi, azt hiszem angol sajtókocsi lehetett, a munkástanács beszélt velük, nem tudom máig sem, hogy mit. Azt is mondták, hogy rendben van, megtűrnek bennünket az üzemben, de ne tevékenykedjünk, ne járjon fel hozzánk senki, és mi se járjunk le az üzembe. Ha pártmunkát akarunk, akkor csináljuk délután. Szeretném hozzátenni, hogy jó néhány elvtársunkat, akik bátran kiállnak a párt politikája mellett és a mi kormányunk mellett, üldözik. Nemcsak a gyárban, hanem a lakásukon is. Erre is gondolni kell, és ez sem közömbös a pártnak. Radikálisabban kell kiállni. Olyan dolgokat csinálnak, hogy például a telefonunkat kikapcsolják, ha mi hívunk kifelé, akkor lehallgatják. A K-telefont nem tudjuk használni, kérjük az elvtársakat, hozzák rendbe. A munkástanács névsorát, amit tudni kellene mindenkinek, alig bírjuk megszerezni, az ÜB-elnök nem meri ideadni. Én határozottan amellett vagyok, hogy az üzemben a nagyon megbízható, derék elvtársakat fegyverezzük fel. Ezt kérik az elvtársak, és azt mondják, hogy ne feledjük el, hogy a proletárdiktatúra egyik funkcióját teljesítjük. A csavargóknál lehet fegyver és a becsületes kommunistáknál nem. Egy kulccsal és egy öngyújtóval a zsebükben járjanak a mi elvtársaink? Elvtársak! A karhatalom megerősítését döntő kérdésnek tartom. Úgy néz ki, hogy kerületekben, üzemekben nem tartjuk mi be azt, hogy oda megfelelő emberek kerüljenek be. Ugyanakkor a munkástanácsok igyekeznek az ő embereiket beküldeni. Biztosítani kell, hogy megfelelő emberek kerüljenek a karhatalomhoz. Azt látni kell, hogy a tömeg mindig odahúz, ahol erőt érez. Meg kell látnia az erőt a karhatalomban. Vágjunk oda, ahova kell. Olvastam, hogy letartóztatták azokat, akik bátor tisztjeinket lelőtték. Ezeket fel kell kötni, nem kell letartóztatni és utána másnap kiengedni. Mi is úgy gondoljuk, hogy nem dőlt még el a hatalom kérdése? Eldőlt már, elvtársak. A szakszervezetek kérdésével szeretnék foglalkozni. Ha az üzemek nem veszik kézbe, és a párt nem irányítja, akkor egy spontán alulról jövő választás lesz az üzemekben. Ennek egyenes következménye, hogy a szociáldemokraták és a jobboldaliak kerülnek előtérbe, és akkor ismét elveszítünk egy fontos pozíciót, egy hatalmas munkásszervezetet. Külön 160 Dr. Takács László jogtanácsosról van szó, aki a Ganz Vagon- és Gépgyár Munkástanácsának tagja volt. Takácsot a Lukách Tamás és társai elleni perben 8 év börtönre ítélték. BFL XXV.4T. 4074/1957. 161 Szikra Sándor 1956 október 29-éig a Ganz Vagon- és Gépgyár PB titkára volt, ekkor az újonnan megalakult üzemi pártelnökség leváltotta funkciójából és Kreszán Lajost bízta meg a pártelnökség vezetésével. Bővebben: Motor, 1956. október 30. In: 1956 a sajtó tükrében 162. p.

Next

/
Thumbnails
Contents