Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
a 40%-os kontingensen felül bocsássák a Fővárosi Tanács rendelkezésére. Az ÉM Lakásgazdálkodási Igazgatóságának beruházása alatt készülő csillagtelepi lakóépületek két épületének pótlása céljából a kormány által rendelkezésre bocsátandó rendkívüli hitelből a két épület pótolható volna úgy, hogy csak az építkezés ütemében volna eltolódás. Kérem, hogy javaslatomat elfogadni és azt mielőbb felterjeszteni szíveskedjék. Olvashatatlan aláírás VB elnök XXIII/221. A Bp. XXI. ker. Tanács V. B. Titkárságának iratai, 1-38/1956. Géppel írt másolat. A XXI. ker. Tanács V. B. 1956. március 31-i ülésén utasította a kerületi Lakás Osztály vezetőjét, hogy a földrengés és árvíz következtében megrongálódott és életveszélyessé vált lakásokban lakók elhelyezése érdekében forduljon segítségért a BFT V. B.-hez. A Lakás Osztály vezetője helyett a vb elnöke küldte el a közölt levelet a BFT V. B.-hez, A levélre adott választ nem sikerült felkutatni. A BFT V. B. 1956. január 19-i ülésén foglalkozott a földrengés okozta károkkal (ld. a 3. sz. jegyzetet). Pongrácz Kálmán vb-elnök az említett ülésén többek között azt mondta: „A cél az, hogy a magánosok állítsák helyre saját káraikat. A későbbiekben lehet szó majd arról, hogy egy öreg nyugdíjas esetében, akinek 2-300 Ft nyugdíja van, mi történjék, törlesszen-e vagy ne törlesszen. De zömmel meg akarjuk fizettetni." A BFT V, B. 1956. április 5-i ülésén került szóba az árvízkárok ügye. Ezen az ülésen került napirendre az az MT felhívás, amelyben támogatásért fordultak a tanácsokhoz is az országos árvízkárok helyreállítására. (Március 10-16. között a Duna jeges árja áttörte a gátat Bogyiszlónál és Bátánál (Tolna m.), majd Hercegszántónál és Bajánál (Bács-Kiskun m.), Mohács szigetét is elöntötte a jeges ár.) A vb-ülésen Kalamár József XXI. ker. vb-elnök szóvá tette a két fővárosi - XX., XXI. - kerületet ért károkat, de még ő is felajánlotta, hogy valamit tudnak adni az ország más árvízkárosultjainak. Megjegyezzük, hogy egyik érintett fővárosi kerület sem foglalkozott a földrengés- és árvízkárokkal vb- vagy tanács-ülésen. A BFT V. B. 1956. június 28-i ülésén bejelentés formájában került napirendre a károk ügye, A bejelentés szerint a társadalmi adományokból a Pénzügyminisztérium a budapesti károsultak számára 906 255 Ft-ot utalt át, amelyből egyrészt gyorssegélyt lehetett nyújtani az ingóságokban és a terményekben keletkezett károk enyhítésére, másrészt idős, csökkent munkaképességű lakosok kaphattak házépítési és házhelyreállítási segélyt. A kerületek 518 000 Ft szétosztására tettek javaslatot. A XXI. kerületi károsultak számára - olyanoknak, akiknek még nem sikerült hosszú lejáratú hitelt kapni - 400 000 Ft-ot a vb tartalékba helyezett. 1. 1956. január 12-én földrengés volt Magyarországon. A földrengés epicentruma TaksonyDunaharaszti-Szigetszentmiklós körzetére terjedt ki, de károkat okozott a főváros déli kerületeiben is, elsősorban a XX. és XXI. kerületekben. Pongrácz Kálmán a BFT V. B. elnöke 1956. január 19-i tájékoztatása szerint a fővárosban a földrengés következtében összedőlt 6586 kémény, falrepedés 1775 esetben történt, fal- és tűzfal sérülés 819, tetősérülés, leszakadás 839, födémsérülés 170, födémleszakadás 20 esetben fordult elő. 229 lakás vált életveszélyessé. 34 családot a Gubacsi hídfőnél épülő új lakótelepen kívántak elhelyezni. 2. Március 10-16 között jeges ár vonult el a Dunán, amely elsősorban Tolna megyében és Mohács szigetén okozott komolyabb károkat, de érintette a XX. és XXI. kerületet. 3. A XXI. kerületben a földrengés és az árvíz következtében 1075 lakóház rongálódott meg, ezek közül 171 életveszélyes állapotba került, 139-et alá kellett dúcolni. A kár értéke meghaladta a