Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
Az országos idegenforgalom most vázolt helyzete mindenben ráillik Budapestre is, mint az ország legfontosabb idegenforgalmi gócpontjára. Ennek a helyzetnek gyökeres megváltoztatása alapvető intézkedéseket igényel elvi szinten, ezért a Párt és a Kormány elé kell terjeszteni. Ezért a következőket javasoljuk: 1. Az idegenforgalom fellendülését nagymértékben elősegítené, ha a Párt és a Kormány részéről mielőbb nyilatkozat hangzana el idegenforgalmunk fejlesztésének szükségességéről. 2. Szükségesnek tartjuk, hogy az idegenforgalom elvi irányítása egységes szempontok szerint történjék és ezért olyan országos szervhez tartozó irányítószervre van szükség, amely úgy az utazási irodák, mint az idegenforgalmi hivatalok munkáját összehangolja. 3. Szükségesnek tartjuk, hogy a Fővárosi Tanács, mint Budapest idegenforgalmának gazdája vegye saját kezelésbe azokat a fontosabb idegenforgalmi létesítményeket (pl. Gellért Szálló, Margitszigeti Nagyszálló), amelyek korábban is a főváros kezelésében voltak, mert ezeknek bevételei idegenforgalmi beruházásaink és felújításaink legkézenfekvőbb anyagi forrásai lehetnek. 4. Az idegenforgalom fejlesztését megnehezítő, de szükségszerű kötött devizarendszer fenntartása mellett meg kell vizsgálni a lehetőségeket előnyös nemzetközi kliringszerződések kötésére. Felül kell vizsgálni a forint átszámítási árfolyamát úgynevezett turista árfolyam szem előtt tartásával. Idegenforgalmi csekk bevezetése is megfontolást igényel. 5. Az útlevél- és vízumengedélyek kiadását meg kell könnyíteni. 6. Felül kell vizsgálni az idegenforgalommal kapcsolatos vám- és egyéb általános vagy alkalmi kedvezmények rendszerét abból a szempontból, hogy azok megfelelnek-e az idegenforgalom mai követelményeinek. 7. Az idegenforgalom beruházásainak finanszírozása céljából meg kell vizsgálni külföldi kölcsönök felvételének lehetőségét. Biztosítani kell azt, hogy az idegenforgalomból származó bevételek meghatározott részét kizárólag idegenforgalmi létesítmények fejlesztésére fordítsuk. 8. Idegenforgalmi szakemberek képzését és azok utánpótlását biztosítani kell. Több külföldi egyetemen külön tanszéke van az idegenforgalomnak. 9. Gondoskodni kell az egész országra kiterjedő rendszeres statisztikai adatgyűjtésről, amelyből azt is le tudjuk mérni, mekkora az idegenforgalom gazdasági jelentősége a nemzeti jövedelem szempontjából. 10. Idegenforgalmi beruházásokkal alkalmassá kell tenni a fővárost az idegenforgalom befogadására, a legszükségesebb beruházások a következők: a) Új szállodák építése és a korszerűsíthető régi szállodák visszaadása eredeti rendeltetésének. A betervezett új szállodák építése mellett a Fővárosi Tanács V. B. kérje az Országos Tervhivatalt és a Pénzügyminisztériumot, hogy rendkívüli hitellel tegye lehetővé a Park,