Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
Az egyes ágazatok fejlesztésére vonatkozó fejezetekben rövid tájékoztatást adunk a jelenlegi helyzetről, ellátottságról azzal a céllal, hogy a három éves terv alatt elérhető fejlődést lemérhessük. Sziü Géza s. k. a VB elnökhelyettese XXIII/102. a. A BFT V. B. 1958. január 24-i ülésének jegyzőkönyve. Előterjesztés az 1. napirendi ponthoz. Géppel írt sokszorosítás. A BFT V. B. 1958. január 24-én tárgyalta az itt közölt előterjesztést. Ezt megelőzően a BFT már 1957. november 12-én megtárgyalta a főváros 1958. évi tervjavaslatát. A javaslatot egy 18 tagú Tervelőkészítő Bizottság nevében terjesztették a tanácsülés elé, amely bizottságnak eredeti feladata Budapest II. hároméves tervének kidolgozása lett volna. Mint az ülés anyagából kitűnik, erre azért nem került sor, mert: „Az OT a hároméves terv keretszámait még nem állapította meg..." Az ülésen több tanácstag is szóvátette a hároméves terv hiányát. Megjegyezzük, hogy az 1958. január i-jével induló terv irányelveit az MSZMP KB 1958. június 6-án hagyta jóvá véglegesen, ezután került sor annak országgyűlési megvitatására. Az országgyűlés határozata alapján született meg az 1958. évi II. törvény „az 1958-1960. évi hároméves népgazdaságfejlesztési terv irányelveiről". A tervnek nincs külön Budapestről szóló fejezete. Az 1958. január 24-i vb-ülés vitájából kitűnik, hogy az irányelvek készítői - miután még az OT-től a végleges keretszámokat nem kapták meg - a legfontosabbnak az anyagban felállított sorrendiséget tartották. Az anyaghoz - inkább csak részletkérdésekben - a 18-as bizottság eleve megjegyzéseket fűzött, így pl. magasabbra becsülte a fővárosi lakosság lélekszámának alakulását a terv időszakában, építendő lakások mennyiségét stb. (Az itt közölt előterjesztéshez közel 70 oldal terjedelmű részletes javaslatot is mellékeltek.) A vb az előterjesztést néhány lényegtelen korrekcióval elfogadta és határozatában kimondta, hogy az átdolgozott javaslatot február 28-ig terjesszék ismét a vb elé. Erre azonban nem került sor, csak 1958. október 10-én tárgyalta a BFT V. B. az „Irányelv tervezet a Fővárosi Tanács 3 éves községfejlesztési programjának elkészítéséhez" című napirendet. Az előterjesztés lényegében a közölttel azonos, a legfontosabb eltérés a beruházások végösszegénél van. Míg az első változatban ennek végösszege 2 199 148 000 Ft volt, az október 10-i ülés elé terjesztett anyagban ez az összeg csak 1 898 710 000 Ft. Ugyanakkor a vita előtt az előterjesztést készítő Terv Osztály vezetője bejelentette, hogy „az előterjesztésben foglaltakat az 1959-es évre vonatkozóan véglegesnek lehet tekinteni." A vitából az is kitűnt, hogy a fővárosnak nem kellett külön hároméves tervet készíteni, ez a program megfelelt annak. Bár a vb-határozatot hozott a programnak a tanácsülés elé terjesztéséről, erre már nem került sor. 1. Az 1958. október 10-i előterjesztés szerint három év alatt állami erőből 8925 lakás kerül átadásra. 2. Az előterjesztéshez csatolt melléklet megállapította, hogy megoldadan kérdés maradt a földalatti építésének folytatása és az Erzsébet híd helyreállítása. Ez utóbbi sürgősségét erőteljesen hangsúlyozták.