Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

Az október 23-án Budapesten tüntető fiatalok többségét a Rákosi-Gerő-klikk hibái és vezetési módszerei feletti elkeseredettségében az a szándék vezette, hogy e hibákat megszüntetve, a népi demokratikus rendszer alapjait megerősítve, a szocializmus építésének útján haladjon előre az ország. Ez még határozottabban és szembetűnőbben így volt vidéken, az ott megmozduló tüntető dolgozóknál. Az októberi események minden részvevője tudja azt is, hogy már a budapesti fegyveres felkelést megelőző órákban - a délutáni diáktüntetésen - megjelentek az olyan kimondottan ellenforradalmi jelszavak és követelések is, mint „Le a vörös csillagokkal", „Ne használd az elvtárs szót", „Nem, nem soha!" s ugyanakkor megkezdődött a vörös zászlók égetése is. Az ellenforradalom azonban hosszú ideig gondosan álcázta magát a tömegek előtt és csak október 30-a után, a tűzszünet idején lépett fel nyíltan, álarc nélkül. Az az eUenforradalmi erő, amely akkor kommunistákat és más haladó, munkás, paraszt és értelmiségi dolgozókat mészárolt le az utcán, már a felkelés első óráiban, október 23-a estéjének katonai akcióiban is szervezetten vett részt és tudatosan, saját céljai irányában befolyásolta az eseményeket. Ugyanezt az erőt képviselték Mindszenty, B. Szabó, Lichtenstein herceg és a többiek rádió beszédeikkel, herceg Eszterházy és gróf TakáchTolvay fellépésükkel, nyíltan a kapitalizmus visszaállítására uszítva. Mindenki előtt világos, hogy azokat a katonai manővereket, amelyek gerillacsoportok részvételével, a rádió ostromával egyidejűleg a legfontosabb katonai és állami vezetési szervek - a józsefvárosi telefonközpont nemzetközi vonalának osztálya, a Nyugati-pályaudvar, a Lakihegyi rádióállomás, a Ferihegyi repülőtér, a Fegyvergyár, a Timót utcai katonai fegyverraktár - elfoglalását célozták, nem az október 23-án délután békésen tüntető egyetemi hallgatók, hanem csak igen tapasztalt és képzett eUenforradalmi diverzánsok szervezhették meg. Világos az is, hogy az ellenforradalom célja nem a hibák kijavítása, hanem a néphatalom, a Magyar Népköztársaság államának megdöntése, a szocialista vívmányok megsemmisítése volt. Arra a kérdésre, hogy mi volt a Magyarországon október 23-án kezdődött fegyveres felkelés alapvető jellegzetessége: forradalom, vagy nemzeti forradalom-e, szembe nézve a tényekkel csak azt válaszolhatjuk, nem volt sem az egyik, sem a másik, hanem ellenforradalom volt. Ezt az igazságot annak tudatában is meg kell mondani, hogy az események során az országban megmozdult tömegek túlnyomó többsége célkitűzéseiben, szándékaiban és érzéseiben a Magyar Népköztársaság hű fia, becsületes dolgozó és jó hazafi volt, nem pedig ellenforradalmár. Az októberi eseményekben becsületes szándékkal részt vett tömegeknek látniok kell azt a keserű igazságot, hogy a népköztársaság államrendje és intézményei ellen a fegyveres felkelés azok részéről is az ellenforradalom céljait mozdítja elő, akiknek az nem volt szándékában. Hasonlóan tudniok kell azoknak is, akik a Magyar Népköztársaság elleni fegyveres támadás idején sztrájkoltak és tüntettek - ha egyébként teljesen indokolt és jogos gazdasági és politikai követeléseket hangoztattak is -, hogy fellépésükkel a megtámadott Magyar Népköztársaság erejét gyengítették, és ezzel ténylegesen az ellenforradalom