Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
Munkástanáccsal szemben, látva azt, hogy annak tagjai között becsületes munkásemberek is vannak, akikkel a kormány mindig szót értett. Bebizonyosodott azonban az, hogy a Budapesti Munkástanácsban a józan munkásemberek nem tudják akaratukat érvényesíteni a többségben lévő ellenforradalmi elemekkel szemben, akik egyre nyíltabban az ellenforradalom eszközeivé akarják változtatni a budapesti munkástanácsokat. Ellenforradalmi céljaik elérésére az egyes megyékben törvénytelenül működő területi munkástanácsokat is fel akarják használni. Éppen ezért a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Budapesti Központi Munkástanácsot, a budapesti kerületi munkástanácsokat, a vidéki megyei és városi munkástanácsokat törvényen kívül helyezi és működésüket azonnali hatállyal megszünteti. Ugyanakkor azonban a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány utasítja az összes ipari minisztériumokat, iparigazgatóságokat és tanácsi szerveket, hogy az üzemi munkástanácsoknak nyújtsanak messzemenő támogatást gazdasági feladataik elvégzéséhez, a törvényben előírt jogaik és kötelességeik gyakorlásához. Ismeretes, hogy az üzemi munkástanácsokban is vannak még oda nem való elemek, akik szintén gátolják az üzemi munkástanácsok működését. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak az a véleménye, hogy a munkástanácsok megtisztítása az oda nem való elemektől minden üzemben elsősorban a dolgozók ügye. Sok helyen a munkástanácsok felelőtlenül tékozolják az üzem javait, ami egyet jelent az állam vagyonának elherdálásával, az üzem dolgozóinak megkárosításával. Egyes üzemekben, mint például az Egyesült Izzóban, millió összegeket herdáltak el forradalmi alap címén. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívja az üzemek dolgozóinak figyelmét arra, hogy segítsék és támogassák a munkástanácsok tevékenységét, ellenőrizzék pénzgazdálkodásukat, s együttesen segítsenek a régi bürokratikus gazdasági vezetés hibáinak kiküszöbölésében. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány szükségesnek tartja azt is, hogy a Budapesti Munkástanács tagjaiból és szakembereiből előkészítő bizottság alakuljon, amely kidolgozza az iparkamarának és a termelők tanácsának szervezeti és működési szabályzatát, amelyet a dolgozókkal való nyilvános megvitatás után jóváhagyásra az országgyűlés elé kell terjeszteni. E rendkívüli intézkedések megtételére az ország és a nép érdekei késztetik a kormányt. Az ország dolgozó népe már hosszú idő óta sürgeti, tegyen a kormány határozott intézkedéseket az eUenforradalmi erők végleges megfékezésére, a rend és a nyugalom biztosítására. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívja a békére, rendre és nyugalomra vágyó lakosság tömegeit, legyenek segítségére az eUenforradalmi provokátorok felszámolásában és az ország törvényes rendjének mielőbbi és végleges biztosításában. (MTI) Népszabadság, 1956. december II., 1-2. old. 1. 1956. december 11-én - az itt közölt Nyilatkozattal egyidőben - jelent meg az 1956. évi 28. számú tvr., amely 1950. december 11-ének 18. órájától kezdődően az ország egész területére