Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

1957- január n-én Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága soros ülésén feldolgozta az előző évek tapasztalatait és további vizsgálatot rendelt el az ésszerűsítés lehetőségeiről és formáiról. A tanács vezetői nagy tapasztalattal láttak munkához, hiszen a végrehajtó bizottság minden tagjában elevenen élt az előző évi területrendezési tervek bukásának emléke. Alig fél éve, 1956. június 3-án tárgyalta a Minisztertanács egyes megyék, járások, fővárosi kerületek összevonását, illetve megszüntetésének tervét. Augusztus 23-án a Fővárosi Tanács elnöke a központi döntések alapján - személyi változásokkal együtt - javaslatot készített 22 kerületnek 12 kerületté történő összevonására. A tárgyalásra 1956. szeptember 25-én került sor. Az 1957. január i-jén életbeléptetni tervezett országos rendezés mind a főváros területét, mind a közigazgatási területéhez tartozó lakók számát csökkentette volna. A kerületek összevonásának csakúgy, mint a megyék Összevonása számos előnnyel kecsegtetett. A megyék összevonása a centralizmust szervezetileg megbontó ésszerű regionális fejlesztést volt hivatott szolgálni. A fővárosban a területének csökkentésétől egyidejűleg az infrastrukturális feladatoknak a központi közigazgatás alá vonásától pedig a városi gazdálkodást szolgáló anyagi eszközök hatékonyabb elosztását várták. A politikai és bizalmi válság akkori, felfokozott légkörében az intézkedési terv azonban mindenképpen káros volt. Az összevonást képviselő, kezdeményező Rákosi Mátyás feltehetően a modernizálás valós célja mellett a vele szemben álló gyakorlati funkcionáriusok csoportjainak szétszórását is tervezte. Sokan viszont úgy vélték: a területi átszervezésről szóló javaslattal az építőmunkától komoly erőket vonnának el, s a főkérdések - nevezetesen a párt és a kormány politikája - fölött sürgőssé vált vitáról terelnék el a figyelmet. A javaslat végül is lekerült a napirendről. Az elmúlt negyedszázad elég egyértelműen tanúsította, hogy a megyék közti szerves kapcsolat kialakítása a megoldás, az pedig nem egyetlen szervezeti intézkedés, hanem elsősorban folyamatos együttműködés következménye lehet. 1957 márciusában a kiküldött Átszervezési Bizottság előterjesztése hangsúlyozottan a meglévő, immár 1950-től hagyományossá lett kerületekkel, tehát az adott közigazgatási keretek fenntartásával számolt. A következő kérdésekben született döntés: legyen minden kerületi tanácsi osztály a saját területén elsőfokú hatóság, a Fővárosi Tanács pedig másodfokú. A hatósági jogkör ne csak a tanácsi szervekre és vállalatokra korlátozódjék, terjedjen ki a rninisztériumi felügyelet alatt álló vállalatokra is, amennyiben azok a kerület területén, gazdálkodását, engedélyezési jogát érintő ügyben kérnek intézkedést. A kerületek, amelyek főleg létesítményekkel, ellátással, szolgáltatással, közlekedéssel, lakásépítéssel, karbantartással és természetesen társadalompolitikai kérdésekkel foglalkoztak, „költségvetési és községpolitikai" önállóságot igényeltek. Az eszközrendszer biztosítására a kerületek a népgazdasági terv és állami költségvetés keretében önálló költségvetést, ezen belül hitelmódosítási felhatalmazást és az összes terv, költségvetés, községfejlesztési rovaton jelentkező pénzügyi intézkedés lehetséges összevonását kérték. A fejlesztéshez szükséges forrásokat a kommunális létesítmények igénybevételében a helyi érdekeket szolgáló vállalatok, intézmények teljes kerületi irányítás alá vételében, valamint