Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

taglalása alapján a Pártértekezlet arra a következtetésre jut, hogy: „E testületek munkájában a kommunisták és pártonkívüliek együttműködésének kell minél jobban kifejeződnie az ország szocialista fejlődése érdekében." A tanácsok, köztük a Fővárosi Tanács, megálltak helyüket - mondotta ki a Pártértekezlet. 1957 tavaszán a munkás-paraszt hatalom megszilárdulása - mint az a gazdasági reformtervek vonalán is történt - egymással ellentétes következtetésekre adctt alkalmat. A radikális megújulás hívei a politikai stabilitás elemeire építve Budapest minél ésszerűbb és gyorsabb megújítását tervezték. A maguk részéről a főváros ellátása érdekében támogatták a magántevékenység ösztönzésének minden formáját. A korrekciós tervek ellenzői viszont éppen fordítva: a kétségkívül eredeti javaslatokban taktikát véltek felfedezni. Sőt, helyenként az 56-os „felfordulását a reformfolyamat egészével azonosítva - annak mielőbbi befejezését sürgették, ők a fegyverropogás és sztrájk megszűntével megszabadulni véltek a konzervatív apparátust és a dogmatikus szemléletet ért jogos kritikák terhétől. Míg a gazdasági területen megfogalmazódtak felső szinten is az igények, a tanácsoknál már a kezdeti lépések „lent" a kerületben, „fent" a felügyelő szerveknél, de a végrehajtó apparátusban is ellenállással találkoztak. 1957. március 22-én Koós József vb-titkár például jelentette a vb ülésén, hogy „Több kerületben - és meg kell mondanom, hogy főleg ott, ahol más érveket már nem tudnak felsorakoztatni, olyasmiről beszélnek, mintha a mi javaslatunk (az átszervezéssel, hatásköri módosításokkal kapcsolatos javaslatokról van szó - SÁ) a tanácsrendszer megszüntetését kívánná előidézni." „A XVI. kerület még ezen is túlmegy és azt mondja, hogy javaslatunk az állam és a proletárdiktatúra funkciójának gyakorlását szüntetné meg." A Fővárosi Tanácson és a megyei tanácsokon belüli vita később sem dölt el. Ugyanis az 1957. július 9-i KB határozat „a tanácsok pártirányításáról" lényegében pozitívan ítélte meg tevékenységüket 1950. évi megalakulásukig visszamenőleg. Néhány gyakorlati felismerés azonban - munkaképes káderek hiánya, a tanácsi feladatok kisajátítása egyes pártszervek által, a helyi adottságok, erőforrások és tartalékok feltárásának elmaradása arról tanúskodott: többről van szó, mint arról, hogy a pártirányítás nem érvényesül kellően a tanácsokban, vagy arról, hogy a kollektív vezetés elvét megszegték volna. 1957 elején, mint a politika és gazdaság egyéb területein, a tanácsi munkában is megindult előbb „a hibás gyakorlat módosítása", majd a kezdeményezés a szocialista igazgatás „alapelveinek tisztázására". A megújulás élén a társadalmi és politikai ellentmondások közvetlen szorításában élő kommunista tanácsi vezetők álltak, ők is az MSZMP megalakulásától és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány létrejöttétől azoknak az elveknek valóraváltását várták, amelyeknek kidolgozását korábban megkezdték, de amelyek realizálására sem 1955-ben, sem 1956-ban nem került sor. 1957-ben tehát az 1953 óta kikristályosodott tanácsi elképzelések új helyzetben való felvetése, e javaslatok realizálásának reményteljes légköre jellemezte a tanácsi munkát. A szocialista törvényesség új alapokra helyezésére volt szükség. Mégpedig úgy, hogy törvényileg fogalmazzák meg „az államigazgatási eljárás általános szabályai"-t (1957. évi IV. törvény), szabályozzák a tanácsok államigazgatási tevékenységének jogi köreit. A törvény az államigazgatási szervek illetékességének pontos megállapításával a szubjektivizXIX