Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

mellett, a Városházán, a kerületi tanácsoknál, közüzemeknél és tanácsi vállalatoknál is „forradalmi'', „nemzeti" és más elnevezésű bizottságok, valamint munkástanácsok alakultak. A Városházára visszamentek a múltban méltatlanul felfüggesztett, vagy mellőzött tisztviselők, de mögéjük sorakoztak a tisztogatások során politikai okokból eltávolítottak is. Néhány napra egy 40 tagú stábbal átvették a „hatalmat". Egyértelmű központi utasítás hiányában az életrehívott bizottságokban - taktikai megfontolásokból - valamiféle folytonosságot biztosítandó, a kommunista pozíciókat megőrzendő, aktív tanácsi vezetők is részt vállaltak. Mindezt számításba véve is meg kell állapítanunk, a tanácsokat - az erkölcsi-poli-* tikai nyomáson kívül - nem érte koncentrált támadás. Feltételezhetően időhiány miatt esetleg a mindennapi élet rendezésének szükségessége okán, vagy egyszerűen azért, mert a politikai életben elhanyagolhatónak vélt szerepet játszottak. November 4. után azonban - a nyílt ellenforradalmi erők visszaszorításának arányában - „saját" szervezeteik felszámolását követően a különböző csoportok - polgári-, szociáldemokrata és MSZMP-ellenes csoportok - területi és politikai befolyásuk megerősítésére törekedtek. Ennek megalapozására bekapcsolódtak a munkástanácsok hálózatába, újabb munkástanácsok létrehozását sürgetvén. Ahol elegendő erő volt, ott egyeduralomra törtek, máshol „koalíciós" csoportosulást vállaltak más politikai erőkkel, adott esetben baloldaliakkal is. Mindenesetre a legproblematikusabb a munkástanácsok helyzete, meg a velük való Aiszony is a területileg és szakmailag jelentős befolyással rendelkező nagyüzemekben volt. A munkástanácsok sorsával és a Budapesti Központi Munkástanáccsal több elméleti tanulmány is foglalkozik. Mi a folyamatot kizárólag a fővárosi tanácsi igazgatás szemszögéből vizsgáljuk. Az újjáalakult Fővárosi Tanácsnak kezdetben a pártmozgalom gyengülésével és a munkástanácsi szervezkedés erősödésével számolnia kellett, különösen a Központi Munkástanács november 15-i megalakulása után. A Központi Munkástanács előbb budapesti politikai intézményként, majd országos szervezkedésbe kezdve, hamarosan „ellenkormányként" tevékenykedett. Ezt a hatalmi gócot is ellensúlyozni kellett. A Fővárosi Tanács azon elvből kiindulva, hogy a közüzemek, funkciójuknál fogva állami hivatalnak minősülnek, sőt katonai fegyelem alá esnek, saját hatáskörében korlátozta a munkástanácsok tevékenységét. A kerületi tanácsok viszonylag kevés megrázkódtatást szenvedve, hamarosan talpraálltak, jelentős személyi változásokra sem került sor. A Fővárosi Tanács saját stabilizálódásához időt nyert azzal, hogy a Központi Munkástanács a munka felvétele mellett foglalt állást (1. a kötet 144/b. sz. dokumentumát). A Fővárosi Tanácsnak tehát, amikor munkához látott, nem kevesebb problémát kellett figyelembe vennie, mint a munkástanácsokban megtestesülő ellenerőt, a sztrájkok által veszélyeztetett termeléskiesést, a demoralizáltságot, amely a főváros közlekedését, ellátását, egészségét és közbiztonságát, egyszóval életét érintette. A november 22-23-i sztrájkfelhívás meghiúsulása is erősítette a párt- és tanácsigazgatási, hatalmi szervek biztonságát és ez felgyorsította a stabilizációs folyamatot. A Fővárosi Tanács ezért aztán saját erejére támaszkodva szükségtelennek minősítette kormány-