Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

eleget tenni." 1957-re a Fővárosi Tanács nagyobb volumenű felújítási tervvel készült, s már ekkor felmerült a lakbérek észszerű emelése is. A tehetetlenség és az elkeseredés őszre még csak növekedett. A lakásosztály vezetője sérelmezte, hogy még ezer életveszélyes lakás lebontására sem nyílt mód, s ötezer, életükben veszélyeztetett lakos elhelyezését sem tudták megoldani. (A később hírhedtté vált, ősszel már majdnem üres Mária Terézia laktanyát a Fővárosi Tanács hiába kérte több ízben a Honvédelmi Minisztériumtól.) Sürgették a tanácstagok az Országos Tervhivatal alá tartozó, a budapesti lakásokból hivatali helyiséggé alakított ingatlanok fölött monopóliummal rendelkező Közületeket Elhelyező Bizottság és utódszerveinek megszüntetését, vagy a Fővárosi Tanács alá rendelését. Követelték a fegyveres testületek rendelkezésére bocsátott lakásszám csökkentését. Az anyagi alapok megteremtése érdekében a tanácstagok igényelték a Békekölcsön hovafordításának ellenőrzését. A Végrehajtó Bizottság 1956. szeptember 13-i ülésén drámai felhívással fordult a Tanács tagjaihoz, mondván: „Irányítsák a kormányzat figyelmét arra, hogy itt milyen nagy nemzeti kincs indul pusztulásnak", amennyiben a házak és utak renoválására a kormányzat nem ad további felújítási összeget és anyagot. A Fővárosi Tanács érdemben nyilvánított véleményt az elkészült második ötéves terv javaslatához is. (L. a kötet 124/b. sz. dokumentumát.) A Végrehajtó Bizottság elismerve, hogy a terv „nagy előrelépést jelent a szocializmus építésének meggyorsítására", leszögezte, hogy „a fővárosi lakosság mindennapi anyagi, szociális, kulturális igényeinek és szükségleteinek kielégítése az irányelvekből megfelelő részletességgel és pontossággal nem állapítható meg." Pontosan megfogalmazta igényeit az élelmiszer-, építő- és helyiipar, a mezőgazdaság, kereskedelem, lakásügyek, vakmint az infrastruktúra minden területén, különös tekintettel az egészségügyre! Helyeselte a 10-15 éves, kormányszintű, Budapestre vonatkozó távlati terv kidolgozását. Felvetette a főváros esetleges tulajdonosi státuszának biztosítását a helyiipar vonatkozásában és önálló gazdasági alapok megteremtésére. Sürgették, hogy a tervezésben a Fővárosi Tanács „véleményadói státusz" hel\ett végre kerüljön javaslattevői „státuszba". Észrevételei közül 19-et nem, 5-öt pedig figyelembe vettek, legalábbis azon a szinten, hogy a főváros hivatkozási alapot nyert néhány ügy napirenden tartására (Erzsébet híd építése, köztisztasági intézkedések foganatosítása stb.) A féltő aggodalom jogosultságát látszott igazolni az 1956. tavaszi árvíz, amely súlyos károkat okozott. A nagyváros küzdelmes hétköznapjait betöltötte a tudat, hogy a világvárossá nőtt Budapest aüg rendelkezett eszközökkel gondjai megoldására. Kilátás sem lehetett pl. a víz- és gázellátás javulására általános infrastrukturális fejlesztés nélkül. Az is egyértelmű volt, hogy a megoldás csakis a főváros belső és külső kerületeinek egységes kezeléséből fakadhat. Budapest oly sokáig visszamaradott infrastrukturális fejlesztése csakis a peremkerületek szmtrehozásával, távlatilag pedig az agglomerációs gyűrű kiépítésével és működtetésével együtt válhat valósággá. A Fővárosi Tanács a Budapesti Pártbizottsággal együtt többször fordult a város rendezése és korszerűsítése fellendítését javasolva az MDP Politikai Bizottságához. Az 195 6-os esztendő politikai megrázkódtatásai a fővárost, a budapesti testületeket