Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

zálták" kerületekre bontva viszont a könyvtári beruházásokat, az iskolák felügyeletét, anélkül, hogy az a gazdasági tényezőkön bármit is változtatott volna. Sok vita folyt fővárosi méretekben a centralizáció-decentralizáció arányairól. Célszerűnek minősült a több kerületet, vagy egész Budapestet érintő ügyek központosítása. A bizonytalanságra jellemző, hogy egyes kerületek saját beruházásaik felső értékét ötvenezer forintban kívánták hmitálni! A kerületekben lévő vállalatok olyan mértékben függtek a minisztériumoktól, hogy gyakorlatilag a kerületi tanácsok és a vállalatok között kölcsönös tehervállalás és segítségnyújtás szervezetten ki sem alakulhatott. Eredménytelen maradt a Racionalizálási Bizottság állásfoglalása, miszerint a kerületeket a jogszagályok, rendelkezések, utasítások kiadása előtt hallgassák meg, hogy azok gyakorlati végrehajtása biztosítva legyen. Súlyosan érintette a kerületi tanácsok működését, s azon keresztül a kerületek életvitelét, hogy az ügyintézésre jogosult tanácsi apparátus szakmai szempontból gyenge volt. A fővárosi alkalmazottakat a minisztériumokhoz mérten, a kerületeiket pedig a fővárosiakhoz képest rosszul fizették, besorolásuk eleve is alacsonyabb volt. A fluktuáció szinte megállíthatatlannak bizonyult. Oka a fenti jelenségekre, nem pedig a személyzeti munka hiányosságaira vezthető vissza - mint azt a kerületek és a Fővárosi Tanács illetékesei a kádermunkáról írt jelentéseikben írták. Legékesebben bizonyította ezt az összefüggést éppen az egészségügyi és az oktatási osztályok káderhelyzete. A tanácstörvény és az ahhoz kapcsolódó rendeletek 1954-ben sem hoztak változást a kerületek hatáskörében. Sőt, az 1955-ös racionalizálási „kampány" sem jutott el a kerületi érdekek, hatáskörök és gazdálkodási lehetőség pontos megfogalmazásáig, még kevésbé újszerű kialakításáig. „Az intézkedések meghozatalánál a felsőbb szervek a kerületeket vagy meg sem hallgatták, vagy javaslataikat figyelembe sem vették" - mutatott rá a Racionalizálási Bizottság elnöke. Mivel a szolgáltatás, élelmezés, lakásviszonyok, az általános és mindennapi élet terhei a kerületeknél jelentek meg nap, mint nap, mi sem természetesebb, hogy a tanácsi mechanizmus módosítására a Fővárosi Tanács maga is súlyt helyezett. A kerület-fővárosi szakigazgatási szerv-tanács-minisztérium hierarchikus rendszeréről szóló érdemi döntés hiánya olyan súlyos volt, hogy 1956. október 18-án (!SÁ), a Racionalizálási Bizottság munkájának lezárása ellenére, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága újra napirendre tűzte az ügyvitel egyszerűsítésének ügyét. Másrészt: 1956. november 20-án, az ellenforradalmi kísérletet követő egy hónapon belül a II. kerületi Tanács V. B. a talpraállás egyik sarkalatos elemét éppen a tanácsi munka, ezen belül a kerületi tanácsi munka ésszerűsítésében fedezte fel. Az 1955. évet jellemző, Magyarország politikai közvéleményét és társadalmi csoportjait megrendítő belpolitikai fordulatok érzékenyen érintették a tanácsokat, jóllehet a párt- és állami vezetés a „nagypolitikától" távol tartotta, illetve kizárólag adminisztratív, végrehajtó szerep betöltésére utasította őket. A lakosságot érintő döntések: beszolgáltatás, adófizetés, termelőszövetkezet-szervezés, kisipar, kiskereskedelem ügyében viszont a közvetlen feladatok a tanácsfunkcionáriusokat terhelték. Érzékenységük fokozódott.