Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
Az MT 1046/1956. (VI. 3.) határozatával intézkedett az állami szervek munkájának egyszerűsítéséről, miután maga is úgy látta, hogy az addigi meghozott intézkedések nem jártak kellő eredménnyel. A hivatkozott MT-határozat több pontban foglalta össze a további teendőket, ezek végrehajtását, illetve a végrehajtás ellenőrzését az 1956. évi ellenforradalom után folytatták. 1. A BVT V. B. 1954. június 18-án tárgyalta a Budapesti Racionalizálási Bizottság jelentését. 2. 1954. folyamán a fentin kívül a vb július 8., szeptember 2., 30., október 14. és 28., december 9-i ülésén foglalkozott a racionalizálással összefüggő témákkal. 3. 1954 novemberében és 1955 januárjában készült el a „Fővárosi Tanács racionalizálási javaslata", amelyet az MT számára készített és az érintett minisztériumokhoz és főhatóságokhoz is eljuttatott. 4. Az államapparátus szervezeti formájának egyszerűbbé tételére és munkamódszerének jobbátételére vonatkozó törvényt nem találtunk, 1955-ben e témára vonatkozik a 26/1955. (IV. 12.), a 34/1955. (VI. 14.) MT-rendelet, a kommentárban említett és csak a HT-ban megjelent három MT-rendelet. Feltehetően ezeken kívül is jelentek meg, illetve készültek nyilvánosságnak nem szánt vagy csak a szakmai közlönyökben közzétett rendeletek. 5. A Budapesti Racionalizálási Bizottság 1954. június 17-i javaslata részletesen kifejtette a tanácsi szervezésre vonatkozó elképzeléseit. Ennek lényege, hogy ezen a téren is meg kell szüntetni a kettős irányítás bürokratikus vonásait. A tervezés terén az MT-vel legyen a tanácsnak kapcsolata és legyen joga arra, hogy a tárcánként meghatározott anyag-, bér- és létszámkeretekkel szükség szerint gazdálkodhasson. 6. Az 1070/1954. (VIII. 29.) számú MT-határozat a tanácsok pénzgazdálkodásának megszilárdításáról, és a tanácsok gazdasági és pénzügyi hatáskörének kiszélesítéséről intézkedett. 7. Az Országos Létszámbizottság megszűnésének időpontját nem sikerült megállapítani. 8. A vb 1955. június 16-án kapott tájékoztatást a létszámcsökkentés végrehajtásáról. 9. Az 1058/1956. (VI. 28.) számú MT-határozat intézkedett a csoportszámos nyilvántartási rendszer megszüntetéséről. III. A BFT V. B. Oktatási Osztályának jelentése a vb számára a budapesti pedagógusok helyzetének fő problémáiról 1955. május 19. Pedagógusaink szoros kapcsolatban a társadalmunk és népgazdaságunk egészében bekövetkezett gyökeres változásokkal, igen lényeges fejlődésen mentek át. „Üj nagy erővé lett az értelmiség, amely zömében megszűnt burzsoá értelmiség lenni, mert megszűnt maga a burzsoázia, az az osztály, amelytől e fontos társadalmi réteg léte függött. Az értelmiség mostmár túlnyomó többségében őszintén szolgálja a népi demokráciát, a dolgozó népet, a nép államát. Az értelmiség súlya, jelentősége - a régié és az újé - nap mint nap növekszik a magyar népi demokráciában" - mondotta Rákosi Mátyás elvtárs Pártunk III. Kongresszusán. Ezek a megállapítások a pedagógusokra, így a fővárosi pedagógusokra is érvényesek.