Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

A tanácstagokból alakult ideiglenes bizottságok résztvettek az üzemek, a vállalatok mun­kájának ellenőrzésében, a mezőgazdasági munkák segítésében, az adófellebbezések elbí­rálásában. A fogadóórák rendszerének a kerületi tanácsoknál történt megvalósítása óta még több helyes kezdeményezés jutott el a Végrehajtó Bizottság szervezetéhez. Mai ülésünkön javaslatot teszünk az állandó bizottságok megalakítására. Ezek a bizott­ságok segítő szervei lesznek a tanácsnak, előkészítik a fontosabb ügyeket, kezdeménye­zésükkel segítik munkánkat, élő és szoros, bármikor ellenőrizhető kapcsolatot létesítenek államhatalmunk és a dolgozó tömegek között. A tanácstagok jelentős számát aktivizálják majd ezek a bizottságok, hogy politikai, szakmai tudásuknak, nagy tapasztalataiknak meg­felelő munkakörben hatékonyan segítsék elő a Végrehajtó Bizottság és az egyes osztályok eredményes működését. Az állandó bizottságoknak működési körüknek megfelelően foglalkozniuk kell a dolgozó lakosságot érintő minden fontos kérdéssel. Fel kell tárniok a dolgozók helyes kezdemé­nyezéseit, ki kell szélesíteniük a választók ellenőrzését, bírálatát a tanács apparátusának működése felett. Az állandó bizottságok sok és szerteágazó feladatai között különösen azt kívánom aláhúzni, hogy elmélyülten kell foglalkozniuk a helyi gazdasági kérdésekkel. Fel kell tárniok a helyi erőforrásokat, a rejtett tartalékokat és ezáltal kell elősegíteniök a —hatalmas tervünk egy részét képező—helyi terv megvalósulását, túlteljesítését. Egy kivé­telével minden osztályunk mellett megalakul most az állandó bizottság és ettől az osztá­lyok munkájának is jelentős javulását várjuk. Azok a tanácstagok, akik a most megválasztott állandó bizottságokba nem kerülnek bele, működési területet fognak kapni a később megalakítandó albizottságokban, illetve az esetleg megalakítandó újabb bizottságokban. Az albizottságokban tanácstagok és dol­gozók vesznek részt a társadalmi feladatok megoldásában és ez igen nagy lehetőséget nyújt a dolgozók széles tömegeivel való kapcsolat elmélyítésére. Az állandó bizottságok tagjai érezzék át, hogy fejlődésünk következő szakaszában ők lesznek a legelevenebb, a legélőbb kapcsolat a dolgozó nép és a választott tanács között. Építsenek ki maguk köré választóikból széles aktívahálózatot, amelyet irányítva jól meg fogják oldani a nép bizalmából rájuk váró nagy feladatokat. Tisztelt Tanácsülés! A Végrehajtó Bizottság szerteágazó munkaterületéről adott be­számolóm csak akkor lehet teljes, ha megemlékezem arról a hatalmas irányító és segítő erőről, amellyel Pártunk a magyar munkásosztály hivatott élcsapata állandó támogatást, példát és iránymutatást adott fiatal tanácsainknak. Pártunk útmutatása alapján kezdtük megjavítani tervmunkánkat, Pártunk hívta fel figyelmünket közlekedésünk egyes hiányosságaira, adott irányt kultúrpolitikánknak, se­gítette munkamódszereinket. A helyi tanács az állam vonalán köti össze a dolgozók széles tömegeit a Párttal. Ennek az összekötő kapocsnak a jövőben állandóan erősödnie, fejlőd­nie kell. Visszatekintve az elmúlt három hónap munkájára, megállapíthatjuk, hogy előrehalad­tunk helyi tanácsaink építésében, munkamódszereink fejlesztésében. Megtettük a kezdő lépéseket a dolgozókkal való kapcsolat kiépítése terén. Építkezésekkel, beruházásokkal

Next

/
Thumbnails
Contents