Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
Állandóan erősítjük és elmélyítjük a kerületi végrehajtó bizottsági elnökökkel való kapcsolatot és az osztályok egy része jó kapcsolatot tart fenn a kerület megfelelő osztályával és kiszállásokkal, munkamozgalmi értekezletekkel, tapasztalatátadásokkal segítik munkájukat. Bizonyos osztályok kapcsolata azonban még nem eléggé elmélyült, nem eléggé segítő a kerületek felé. Az ezen a héten megtartott kerületi tanácsülések komoly eredménye az, hogy több helyen a tanácstagok felszólalásán keresztül a dolgozók egészséges, építő kritikája is megnyilvánult. A kerületi tanácsok feladatköre egyre növekszik. A közelmúltban adtunk át részükre fontos közlekedési, valamint lakásgazdálkodási feladatokat. Megállapíthatjuk azt, hogy a kerületi végrehajtó bizottságok felhasználták az eddigi tapasztalatokat és jelentősen megjavították munkamódszereiket. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága hetenkint rendszeresen megtartotta üléseit és ezeken — Pártunk és a belügyi kormányzat segítő iránymutatása alapján — a városvezetés legdöntőbb kérdéseit tárgyalta meg. A Végrehajtó Bizottság még nem tudta megvitatni minden osztály munkáját és nem tudott minden osztály számára egyenlően segítséget nyújtani. Arra fogunk törekedni, hogy a következő időben ezekre is sor kerüljön. A végrehajtó bizottsági tagok meg kell, hogy ismerjék az osztályokat, azok dolgozóit napi munkájuk közben is. Ez kétségtelenül elősegíti a Végrehajtó Bizottság eredményes működését. Még nem tudtuk minden osztály részére biztosítani a káderszükségletet és ezért néhány csoportvezetői munkakör betöltetlenül áll. Munkánkban szemünk előtt tartottuk azt a munkatervet, amelyet az Ideiglenes Tanács szeptemberi ülése 10 fogadott el s ennek nagyrészét végre is hajtottuk. De akadnak hiányosságok is. Törekvésünk az, hogy az év hátralévő részében ezeket lehetőleg pótoljuk, továbbá, hogy a következő negyedévi munkatervünk elkészítésénél ezeket a tapasztalatokat felhasználjuk. Elsősorban azok az osztályok hajtották jól végre a munkaterv rájuk eső feladatait, amelyek a tervet csoportokig vagy dolgozókig felbontották. Ez nem mindenhol történt meg és ez is mutatja, hogy munkamódszer tekintetében még van javítani valónk. A dolgozó nép választott küldöttei, az igazgatásba került új káderek kell, hogy az igazgatási dolgozók egyre szélesebb körében honosítsák meg az új munkamódszereket. Nagy feladat vár e téren egyre fejlődő szakoktatásunkra is. A munkamódszer gyengeségére vall, hogy egyes osztályok elvi irányító munkáját gátolja még a sok apró ügy intézése. Néhol még túlteng az adminisztráció és nem minden osztályon alakult ki jó összeműködés az egyes csoportok között. Az egyéni felelősség erősödését gátolja, hogy egy osztály a kerületi tanács osztályainak vagy a vállalatvezetőknek a feladatait végzi el. A Végrehajtó Bizottság működéséről szólva meg kell említenem, hogy a Városi Tanács nevében szabályrendeletet hoztunk. Tekintettel fővárosunk árvízvédelmének fontosságára, szükségessé vált a régi elavult árvízvédelmi szabályrendelet helyett egy újnak a megalkotása. Indokolt volt ez azért is, mert a kormányzat az egész ország területére kiterjedően egységes szabályrendeletet készített el, amellyel a főváros új árvízvédekezési szabályrendeletét össze kellett hangolni. A Végrehajtó Bizottság december 5-i ülésén új