Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

milyen az érdeklődés a Népfront iránt. Több helyen megtörtént, hogy azok, akik nem fértek be a terembe, vagy a folyosóra, emiatt bosszankodva hazamentek. Egy-két helyen a tanács vezető funkcionáriusai fogadták a hallgatóságot, kezet fogtak az emberekkel, hellyel kínálták őket. Ez nagy tetszésre talált, sok egyszerű, párton kívüli elmondta, hogy mennyire megtisztelve érzi magát. A XIII. kerületben meghívókat küldtek szét, de sokan jöttek olyanok, akik nem kaptak meghívót. Egy idős néni félénken megjegyezte „nekem nincs meghívóm, de úgy tudom, hogy ide mindenki eljöhet". A VI. kerületi gyűlést az Operaházban tartották. Ennek igen jó hatása volt. Sok egyszerű dolgozó most látta életében először az Operaház belsejét, mondták is, hogy mennyire örülnek, hogy végre ezt is megláthatták. A gyűlések összetétele igen jó volt, minden kerületi gyűlésen döntő többségben párton kívüliek voltak. Különösen sok értelmiségi vett részt mindenütt. Általában az értelmiség részéről tapasztalható eddig a legnagyobb érdeklődés a Népfront iránt Budapesten. (Megjegyzendő, hogy a most folyó falusi pártnapokon, gyűléseken szintén ez a tapasztalat.) Kíváncsiak arra, s meg is kérdezik, hogy milyen lesz az ő helyük, szerepük a Népfrontban? A gyűlések hangulata jó, sok helyen igen lelkes. Különösen jó volt a XVII. és a VI. kerületi gyűlés hangulata. A „főelőadók" általában beszédeket tartanak, de sajnos több helyen nem elég lelkesen beszélnek. Pl. N. N. a VI. vagy N. N. a VII. kerületben. A hozzászólások többsége még a „hivatalosak" is sokkal jobbak, lelkesebbek. Itt is különbség van a funkcionáriusok és a párton kívüliek felszólalása között. A funkcionáriusok zöme még most is a funkcionárius „zsargon" nyelvén beszél, amely nem kelti fel a dolgozók érdeklődését, bármennyire jó és okos az, amit mondanak. Sajnos továbbra is papírból beszélnek, illetve felolvassák mondanivalójukat, így nem találják meg a hangot a párton kívüliek szívéhez. Ezért van aztán az, hogy a párton kívüli felszólalók többsége vastapsot kap, míg a funkcionáriusok bizony elég sovány „hivatalos" tapsot kapnak. Nagy sikerük van az értelmiségi hozzászólóknak. Igen szépen, értelmesen, szép magyarsággal beszélnek, legtöbbjük szabadon, vagy csak kis papírról és így közel kerülnek a hallgatósághoz. Hozzászólásaikban elmondják, örülnek, hogy a jövőben jobban támaszkodunk az értelmiségiekre, többet hallgatunk a szavukra. Ugyancsak nagy sikerük van a papoknak, ők még az értelmiségieknél is szebben beszélnek. Egyik-másik helyen ők a legjobb hozzászólók, s a hallgatóság azzal megy el, hogy „a pap beszélt a legjobban". A IX. kerületben a felszólaló pap azzal kezdte: ,,rnit is tartalmaz ez a két szó, hogy „Hazafias Népfront" és elkezdte elemezni szavanként: Mi a haza, mit jelent hazafiasnak lenni, fiúnak lenni a hazában, mit jelent a nép és mit jelent a front?" Beszéde közben percenként megtapsolták. A XII. kerületben a pap azzal kezdte: „Mikor bejöttem ide a terembe, sok arcon láttam a kérdést, vajon mit keres itt ez a pap? Hát most megmondom: keresem a népet, a nép itt van és nekem a nép között a helyem." Szintén vastapsot kapott. Szerencsére itt N. N. elvtárs hozzászólása még a papnál is jobb és szebb volt, így a dolgozók nem azzal a tudattal mentek el, hogy a pap volt a legjobb. A VII. kerületben a zsidó rabbi valósággal megríkatta a hallgatóságot. Itt is az volt a szerencse, hogy az egyik munkás, aki saját maga készült fel (nem írták le neki a beszédet) olyan szépen, egyszerűen beszélt, hogy a rabbi felszólalásán is túltett.