Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
és kenyér késői szállítására panaszkodik az I. kerület és a XVII. kerület is. A XVIII. kerület pedig a kenyér minőségének a romlására panaszkodik. A XXI. kerület arról ír, hogy gyakori az eset, amikor a kenyér nyers, sületlen, égett állapotban, sőt romlottan érkezik az üzletekbe. A cipóknak súlya darabonként 3-4 dekával kevesebb az előírtnál. Beszámolnak a jelentések arról is, hogy milyen örömmel fogadta a lakosság egyes ruházati cikkek árának leszállítását. Ennek eredményeként megnőtt a forgalom ezekben a cikkekben. III. kerület jelenti, a múlt héten a Római fürdői úttörő táborban N. N., aKeveutcai Ált. Iskola III. osztályos tanulója belefulladt a vízbe. Megnőtt az érdeklődés az Igazgatási Osztályokon a letelepedési engedélyek iránt. Kitelepített volt budapesti lakosok részére kérnek letelepedési engedélyt. 6 A XXI. kerületi Királyerdőben nagy örömmel fogadták az ott lakók, hogy újabb ingatlanoknál bekapcsolták a villanyt, ahol erre még nem került sor, ott is reménykedéssel várják a villany bekapcsolását. A királyerdei dolgozók kívánsága, hogy a királyerdei autóbuszjárat éjjel addig közlekedjen, amíg a gyorsvonat. Azok a lakók, akik éjfél után érkeznek a gyorsvonattal, gyalog kénytelenek messze Királyerdőbe hazamenni, mert az autóbuszközlekedés ilyenkor már szünetel. Az I. kerület felhívja a figyelmet arra, hogy az Országház utca 38. számú házban, N. lakásban erkölcsileg helytelen szórakozás folyik. A környéken lakók és az építkezéseken dolgozó fiatalokat átcsalják. A rendőrség tud róla, de intézkedés ez idáig még nem történt. A VI. kerület jelenti, hogy a tanácsnál megjelenő ügyfelek közül többen megjegyezték a Sztálin úti sörkert megnyitása után, hogy ahelyett inkább 3 lakást építettek volna, Mint írják, „számtalanszor elhangzik, hogy a fényes cukrászdák, eszpresszók, illatszerboltok felépítése később is ráérne, amikor már a dolgozók jobb körülmények közé kerülnek, mert kerületünk területén is többen laknak még igen rossz lakáskörülmények között." A X. kerületi dolgozók közül ismét többen fordultak panasszal a tanácshoz és kérték, hogy változtassák meg azt a rendelkezést, hogy az insulinos betegeknek msulinért térítést kell fizetni. Indokként felhozzák, hogy a cukorbetegeknek az insulin létszükséglet és azt folyamatosan kell szedniök. Ez komoly anyagi megterhelést jelent. Ugyancsak a X. kerület írja, hogy „az 1004-es anya és családvédelmi rendelet úgy intézkedik, hogy csak a március i-e után született gyermekek részesülhetnek csecsemőkelengye juttatásban. Több esetben előfordult, hogy koraszülés történt. A pelenka utalványt nem váltották ki, a csecsemőkelengyére pedig a rendelet értelmében nem jogosultak. Méltánytalannak találják, hogy így sem pelenka utalványt nem kaptak, sem pedig ingyenes csecsemőkelengye juttatásban nem részesültek, mivel február utolsó napjaiban történt a szülés. Ugyanez a helyzet az iker gyermekeknél is. Egy gyermekre kiváltotta az anya a pelenka utalványt, és miután február 28-án szült, a másik gyermekre már pelenka utalványt igényelni nem tudott, csecsemőkelengyét viszont a rendelkezés értelmében nem kapott". A XV. kerületben az ellenség azt a hírt terjeszti, hogy a ruházati cikkek árleszállí-