Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
békés építő munkáját ne engedjük megzavarni az imperializmus ügynökeinek, a klerikális reakciónak aknamunkájától. Feladatunk, hogy szívós, áldozatkész munkával szervezzük a szocializmus építését. Budapest dolgozó népe megbízásából a tanácsokon belül érvényre fogjuk juttatni, mint üzemeinkben is, a szigorú szocialista állami fegyelmet. Pontosan és lelkiismeretesen végre fogjuk hajtani a Párt és a kormány határozatait, és ellenőrizzük azok betartását, végrehajtását. A feladatok, amelyek ránk várnak, nagyok. Meg kell szerveznünk Budapest kerületeiben is a tanácsokat, segítenünk és ellenőriznünk kell munkájukat. A Budapesti Tanács, a Végrehajtó Bizottság felelős a város ügyeiért, az alárendelt szervek munkájáért, a helyi gazdálkodás jó vezetéséért, a politikai és kulturális nevelésért. Sikeresen végre kell hajtanunk az 5 éves és ezen belül az 1950-es tervet. Előttünk áll az 1951-es terv jó előkészítése. Előttünk áll a jövő évi költségvetés kidolgozása, amelyben fel kell dolgoznunk mindazokat a területeket, amelyek eddig nem tartoztak a helyi igazgatás alá. Üzemeink, vállalataink, építkezéseink munkáját át kell vizsgálnunk, meg kell javítanunk. Építenünk kell a tanácsok eszközeivel a szocialista kultúránkat. Egyre szélesebb és szélesebb tömegek felé kell kiterjeszteni ennek a kultúrának hatósugarát. Nagy gondot kell fordítanunk az ifjúságunk nevelésére. A mi munkánk csak úgy lehet eredményes, ha a Végrehajtó Bizottság, a tanács és a hivatali apparátus minden dolgozója átérzi azt a hatalmas felelősséget, amelyet a dolgozó nép bizalmától kapott. Vezesse őket a mindennapi munkájukban a nép és a haza iránt érzett olthatatlan szeretet. Ügy kell dolgoznunk, hogy a tanács kapcsolata mind jobban kiszélesedjék a tömegekkel; a dolgozók minél szélesebb rétegét vonjuk bele a város ügyeinek intézésébe. A bürokrácia ellen Budapest dolgozóinak a közigazgatásban végzett mindennapos gyakorlati munkájával és állandó ellenőrzésével akarunk harcolni. Nap mint nap támaszkodni kívánunk arra az eleven hatóerőre, amelyet az jelent, hogy a tanácsokban itt ülnek Budapest dolgozó népének legjobbjai, akik összekapcsolják a város vezetését a dolgozó tömegekkel. Szükséges, hogy a tanács elvégzett munkánkat bírálja meg, tárja fel a hibákat, segítse elő a munka megjavítását. Ennek a kapcsolatnak élőnek és elevennek kell lennie, úgy az állandó bizottságokon, mint egyéb módokon keresztül. A tanács munkája akkor lehet sikeres, ha magas eszmeiség, a marxizmus-leninizmus tudománya alapján dolgozunk és fejlesztjük tovább Népköztársaságunk államszervezetét. A feladatok, amelyek előttünk állanak nagyok. De bízunk munkánk sikerében, mert szilárdan vezet bennünket minden eddigi győzelmeink szervezője, előrehaladásunk zászlóvivője, Rákosi Mátyás elvtárs megingathatatlan Pártja. (Hosszú ütemes nagy taps. A jelenlévők felállva hosszasan, ütemesen tapsolnak és éltetik Rákosi Mátyást.) Ehhez a munkához kérjük Budapest dolgozóinak és a tanács tagjainak segítségét. XXIII/101. A BVT 1950. június 15-i ülésének szószerinti jegyzőkönyve, 43-52. old. Géppel írt tisztázat. Az ideiglenes Budapesti Városi Tanács alakuló ülését 1950. június 15-én 3 órakor tartotta az Újvárosháza közgyűlési termében. Az alakuló ülésen többek között megjelent Dobi István, a Mi-