Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

fogva nem kerülhetnek a kerületekhez, trösztök és igazgatóságok vezetése alá helyezzük. Pl. a Közlekedési Osztály helyett Közlekedési Igazgatóság létesülne és ez alá tartoznék 4 közlekedési tröszt. Építési Osztályunk jelenleg hatósági és gazdasági feladatokat is végez. Hozzátartoznak a városrendezési, műszaki nyilvántartási feladatok, ugyanakkor 6 vállalat és a kerületi építési osztályok irányítása és ellenőrzése. A hatósági feladatokat javaslatunk szerint az Építészeti Hivatal, a termelési feladatok irányítását az Építési Igazgatóság végezné. Létszám kérdés A kerületekhez kerülő feladatokkal együtt a szükséges létszám leadását megtudjuk oldani néhány kivételtől eltekintve. Nehézség azonban, hogy az OLB nem támogatja a decentralizálási kádermunkát. Mi 200 főt kívánunk a kerületeknek leadni, és ezt részben saját erőnkből biztosítjuk. Ugyanakkor szükséges, hogy a minisztériumok is a leadott feladatokkal létszámot is adjanak, mert eddig ez nem történt meg. III. A tömegkapcsolatok és a tanács belső demokráciájának fejlődése A lakosság helyi szükségleteinek fokozottabb kielégítése mellett a Politikai Bizottság határozata nyomán a főváros dolgozóinak az eddiginél jelentősen nagyobb részét vontuk be az állami munkába, s a tömegkapcsolatok már eddig meglevő szervezeti formáit ele­venebb és demokratikusabb tartalommal kezdjük megtölteni, ugyanakkor megkezdtük az új tömegkapcsolati formák kialakításának előkészítő munkáit. Fővárosunk dolgozói egyre nagyobb érdeklődéssel, bizalommal és segítéssel fordulnak ennek nyomán a ta­nácsok felé. A tömegkapcsolatok, a tanács demokrácia fejlődését a következőkben mérhetjük le: A tanácsülések napirendjén 1951 végéig általában a felső szervek által megjelölt tárgyak szerepelnek. A kerületi tanácsok önállósága a Politikai Bizottság határozata óta erőteljesen fejlődött. Márciusban és májusban az egyik napirendi tárgyat a kerületi tanácsok maguk állapították meg, és az állandó bizottságokkal közösen a kerület legfontosabb kérdéseit vetették fel. Az ÁB-ék a tanácsülések anyagának kidolgozásába a lakosságot is bevonták az előkészítő munkába. [SIC!] Pl. egyes kerületekben a tisztasági kérdés napirendi anya­gának összeállításába 300—400 kerületi dolgozót kapcsoltak be. A tanácsi demokrácia szé­lesítését jelenti, hogy egyes napirendi tárgyak előadói több esetben a tanácstagok, az ÁB elnökök voltak, a tanácsülés vezetésére pedig — szovjet módszer alapján — a tanácstagok közül választottak elnökséget. A tanácsüléseken a hozzászólások száma és minősége, valamint a lakosság érdeklődése emelkedik. Keményebb bírálat és önbírálat gyakorlásával kell tovább fokoznunk a tanácsülések belső demokráciájának érvényesülését. Döntő mértékben az állandó bizottságoktól függ a tanácsdemokrácia kiszélesítése. Itt is fejlődés mutatkozik. Múlt év decemberétől 228 ÁB működik 820 albizottsággal és 20 641 aktívával. Munkájuk még nem elég rendszeres, inkább csak kampányfeladatoknál aktívak. Egyes ÁB-ék sikeresen szervezték meg a különböző feladatok megoldását a dol-

Next

/
Thumbnails
Contents