A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)
FÜGGELÉK II.
SZÉKELY [DEZSŐ]: Ez a kérdés sokkal komolyabb, mint amilyennek látszik. Annyi állami autó van, amennyi még a háború előtt sem volt. Ez a demokráciának igen súlyos kérdése. Ha van a Nemzeti Bizottságnak egyáltalán létjogosultsága, akkor éppen ebben a kérdésben hathatósan kell intézkednie. ELNÖK: Megkérdezi Fráter dr.-t, a BNB kiküldöttjét, hogy egy elnöki összejövetelen lehetséges volna-e ezt a kérdést eredményesen elintézni? dr. FRÁTER [GYÖRGY]: A múltkori ülés meglehetősen eredményes volt. Szerintem is egy ilyen elnöki értekezleten volna a legalkalmasabb ezt a kérdést javaslat formájában előterjeszteni. Szó volt a legutóbbi napokban arról, hogy újból összehívnak egy ilyen bizottságot. H: írásban átadják a BNB-nek a legközelebbi elnöki konferenciára a javaslatot és a kormánynak átírnak. SERÉNYI [ENDRE]: A kiskert akcióval kapcsolatosan állandó lopások történnek, ennek folytán ha elfognak valakit, az mezőrendőri kihágást követ el, és a büntetés olyan csekély, hogy azt minden tolvaj nevetve fizeti ki. Javasolom, hogy írjunk át ebben az ügyben az igazságügyminiszterhez, és kérjük, hogy a kiskertakcióval kapcsolatos lopások tettesei a statáriális bíróságok elé állíttassanak. H: A Nemzeti Bizottság fenti értelemben átír az igazságügyminiszterhez. ELNÖK: Knezovits Béla határozati javaslatát ismertetem, mely azt tartalmazza, hogy a budai dolgozók számára egy villamos áll rendelkezésre, a 19-es, amely 15-20 percenként közlekedik és késés nélkül senki sem tud munkahelyén megjelenni. Javaslat, hogy az 53-as villamos, amelyet a Beszkárt délután üzembehelyez, járjon egész nap és pedig a Krisztina körúttól a Bartók Béla körtérig. H: Elnök rövid úton megkeresi a Beszkártot és érintkezésbe lép Gallner tanácsnokkal. ABT [ALBIN]: Tisztelt Nemzeti Bizottság! Körülbelül hat héttel ezelőtt a kerületi urak az újjáépítési minisztériumtól átiratot kaptak, amelyben közölték, hogy egyes pénzintézetek újból kölcsönnel foglalkoznak. Mi ezt a kérdést hozzáértő szakközegekkel alaposan megtárgyaltuk és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy bankölcsönökkel építeni nem lehet. Miután azonban súlyt helyezünk arra, hogy a komoly építési munka megkezdődjön, nevezetesen a háztetők befedése, stb., és hogy ez a remek építési saison ne vesszen kárba, elgondolásom szerint építési anyagot és munkabérkölcsönt kellene kieszközölni. Ebben az ügyben tár^ gyalásokat is folytattunk az újjáépítési minisztériummal és abban állapodtunk meg, hogy ankétot fognak összehívni. Sajnos az ankétből nem lett semmi, miután bejelentették, hogy ezekre az építkezésekre nincs pénz. Ezt bejelentem a Nemzeti Bizottság előtt azzal, hogy így ebbe az elintézési módba nem szabad belenyugodni és nem szabad hagyni, hogy ez a kérdés ismét ellaposodjon. Kérem a kerületek segítségét.