A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)
FÜGGELÉK II.
VIII., IX., illetve XIII. ker. közmunkahivatal vezetője, majd a Fővárosi Csatornázási Művek főosztályvezetője. 1945-től a szakszervezetek képviselője a VIII. ker. NB-ban, 1946-tól körzeti párttitkár. 14. Szilády Jenő, dr. (1909-1965) evangélikus lelkész. 1936-1965. között a Kerepesi úti szlovák evangélikus egyházközség gyülekezeti lelkésze. 1945-ben a VIII. ker. NB tagja. 15. Tótht József, (1883-1974) református lelkész. 1938-1952 között a Józsefvárosi református egyházközség lelkésze. 1945-ben a VIII. ker. NB tagja. 16. Somogyi Imre, dr. (1894-1951) baptista lelkész. Az 1918-as forradalom idején Gyula város rendőrkapitánya, a Tanácsköztársaság időszakában a békés megyei direktórium tagja; az ellenforradalom időszakában bebörtönözték. A felszabadulás után a Nap utcai baptista gyülekezet lelkésze, a magyarországi baptista egyház elnöke, a VIII. ker. NB tagja. 5. 1945. június 12. Jegyzőkönyv az V. ker. Nemzeti Bizottság 1945. június 12-én megtartott üléséről. Jelen vannak a mellékelt aláírási ív szerint: dr. Spátzel István 1 , Hónig Ferenc, dr. Lénárt Iván 2 , dr. Nagy István 3 , Hamza Andor 4 , Érdi Simon 5 , Mandel Béláné 6 , dr. Cselkó László 7 , Rudán István 8 , Veres Károly 9 , Solymosi Sándor 10 , dr. Blauner Mór 11 , Simon Lajos, Sipkói Kellermann László 12 , dr. Heller Béla 13 . HAMZA ANDOR alelnök megnyitja az ülést és bejelenti, hogy a Szociáldemokrata Párt f. évi június 11-i értesítésében Harangozó Antal 14 , Havas Gábor 15 és Markovics Szilárd 16 nemzeti bizottsági tagok felmentését közli és azt, hogy helyettük Érdi Simont, Hónig Ferencet és Mandel Bélánét küldi be a Bizottságba. Ekként betöltendő a Bizottság elnöki és jegyzői tisztsége Harangozó Antal és Markovics Szilárd helyett. Ismerteti a Nemzeti Bizottság alakulásakor történt pártközi megállapodást és felteszi a kérdést, kivánja-e a Bizottság az akkori megállapodást fenntartani, vagy sem? A kérdéshez dr. HELLER BÉLA és dr. LÉNÁRT IVÁN oly értelemben szólalt fel, hogy az elnöki tisztség valamelyik polgári párt kiküldöttjével töltessék be, míg dr. NAGY ISTVÁN az eredeti pártközi megállapodás fenntartását kívánja és javasolja, hogy az elnöki tisztség a Szociáldemokrata Párt kiküldöttjével töltessék be. A többség ez utóbbi álláspontot fogadja el és a kerületi Nemzeti Bizottság elnökévé Érdi Simont választja meg, jegyzővé pedig dr. Nagy István javaslata alapján dr. Heller Bélát. ELNÖK a jegyzőkönyv hitelesítésére Hónig Ferenc és dr. Lénárt Iván bizottsági tagokat kéri fel. Dr. NAGY ISTVÁN üdvözli a Polgári Demokrata Párt első ízben megjelent tagját, dr. Blauner Mór ügyvédet, aki a népbiztosok pőrében végzett bátor védelmével szolgált elismerésre. Dr. BLAUNER [MÓR] az üdvözlést megköszöni. Dr. HELLER BÉLA a maga részéről is köszöni dr. Nagy István tárgyilagos elismerését, maga is résztvett a népbiztosok védelmében és ez is bizonyítéka, hogy a radikális gondolkozású polgári réteg az emberi jogok védelmében egy vonalon