Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

NÉVJEGYZET

1945-ben az MKP IV. ker. szervezetének tit­kára, 1947—1949 között a kormány tagja, majd az Országgyűlés elnöke. 1949—1950­ben az Elnöki Tanács titkára. — Nyugdíjas. — 187, 252, 271, 304, 512. Oltványi Imre, dr. (1893—1963) jogász, művé­szeti író. Az FKgP egyik alapító tagja, 1943­tól a polgári tagozat elnöke. Részt vett az ellenállási mozgalomban. A felszabadulás után a BNB megbízta a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ újjászervezé­sével. 1945 áprilisától a Magyar Nemzeti Bank elnöke, 1945 novemberétől a kormány­tagja. 1947—1948-ban svájci követ, 1949-ben a Magyar Nemzeti Múzeum elnöke, 1950-től a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. 1945­ben a BNB 18-as bizottság tagja, a Politika című hetilap főszerkesztője. — 28, 29, 64, 72, 182, 187, 322. Orgel János, (1891—1969) gyalus. 1922-től a Vasas Szakszervezet tagja, 1930-tól az SZDP tagja. A felszabadulás után a XIII. ker. NB tagja, a ker. elöljáróság, majd a ker. tanács dolgozója. — 38. Ortutay Gyula, dr. (1910) néprajztudós, egye­temi tanár. 1942-ben részt vett a Történelmi Emlékbizottság munkájában, majd az FKgP polgári tagozatában Bajcsy-Zsilinszky Endrével dolgozott együtt, kapcsolatra lépett a Békepárttal. A felszabadulás után nemzet­illetve országgyűlési képviselő, th. biz. tag. 1945—1946-ban a Magyar Központi Híradó elnöke, 1947—1950-ig a kormány tagja. 1946­tól egyetemi tanár. — Az Elnöki Tanács tagja, a Hazafias Népfront alelnöke, az MTA elnökségi tagja. — 64, 245, 247, 322, 512, 520. PalágyiNatália, (1909) szociális nővér. A felsza­badulás után az FKgP th. biz. tagja. Disszi­dált. — 246, 374. Pap István, ( ? ). A felszabadulás után a th. biz. NPP, majd FMDP tagja, az Országos Kerté­szeti Egyesület alelnöke. Disszidált. — 374. Pariagi György, (1902—1963) Kossuth-díjas újságíró. 1942-ben részt vett a Magyar Tör­ténelmi Emlékbizottság tevékenységében. Antifasiszta magatartásáért 1944. március 19-e után a Gestapo letartóztatta, és Maut­hausenbe hurcolták. A felszabadulás után az FKgP (később az FMDP) nemzetgyűlési kép­viselője, th. biz. tagja. 1945-től a Magyar Nemzet főmunkatársa és az Igazság c. heti­lap főszerkesztője. — 374, 512, 520. Pásztor Tamás, dr. (1911) magántisztviselő. 1934-től állott a főváros szolgálatában. A fel­szabadulás után az FKgP jobboldali városi burzsoá szárnyának képviselője, a pártból való kizárása után az MFP képviselője, th. biz. tag. Disszidált. — 182, 213, 374, 375, 376. Pátzay Pál, (1896) Kossuth-díjas szobrászmű­vész. 1919-ben részt vett a képzőművészeti irányító munkában, a Tanácsköztársaság leverése után bebörtönözték. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság tevékenységében. A Magyar Képzőművé­szeti Főiskola tanára. — Kiváló művész. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. — 84. Payr Hugó, (1888) gyárigazgató, újságíró, poli­tikus. A felszabadulás után a th. biz. PDP tagja, a X. ker. NB tagja. (L. még a III. kötet névjegyzetét.) — 15, 19, 20, 252. Pécsi János, (1922) szerszám- és géplakatos, közgazdász. 1938-tól a KMP tagja. 1941— 1942-ben az V. ker. szociáldemokrata ifjúsági csoport titkára. 1942-től a KMP illegális szakszervezeti ifjúsági bizottságának, majd a vasas kommunista ifjúsági bizottság veze­tője. Több ízben letartóztatták, 1944-ben bebörtönözték és Dachauba hurcolták. A fel­szabadulás után a SZIT főtitkárhelyettese, illetve főtitkára, 1949-től az MTH elnökhe­lyettese, majd elnöke. — Az OTP ügyvezető igazgatója. — 326, 328. Pesta László, dr. (1902) orvos. 1937—1946-ig Újpest tisztifőorvosa, 1946—1949-ig minisz­terelnökségi államtitkár, 1949-től pénzügy­miniszterhelyettes. 1950-től a Fővárosi Ta­nács VB elnökhelyettese. Nemzet- illetve or­szággyűlési képviselő, a Fővárosi Tanács tagja. — A Kulturális Kapcsolatok Intézeté­nek alelnöke. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, a Budapesti Bizottság alelnöke. — 182, 512, 516, 520, 521. Pethes Sándor, (1899) színművész. 1922—1949­ig a Nemzeti Színház tagja, 1949-től a Szín­ház és Filmművészeti Főiskola tanára. — Érdemes művész. — 45. Petrák Lajos, (1929) lakatos, esztergályos. 1945­ben mint katona részt vett a német fasizmus elleni harcban. 1946-tól az MKP tagja. 1949­ben a IX. ker. ifjúsági titkár, majd a Csepel Vasművek SZIT titkára. 1950-től a Fővárosi Tanács VB tagja. — A Posta Vezérigazgató­ság MSZMP PB titkára. — 516, 519, 520. Peyer Károly, (1881—1956) géplakatos. A fel­szabadulás után mint a munkásegység ellen­sége lépett fel, 1947-ben kizárták az SZDP­ből, és a MRP-hoz csatlakozott. 1948 elején az USA-ba disszidált, s a Magyar Népköz-

Next

/
Thumbnails
Contents