Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)
III. A FŐVÁROS SZOCIALISTA BERENDEZKEDÉSE. NAGY-BUDAPEST MEGVALÓSULÁSA. A TANÁCSRENDSZER BEVEZETÉSE (1948. január—1950. november)
használása állott. A kialakuló szabad verseny szellemének megfelelően az autonómiák is versengtek egymással — hiszen a liberális kapitalizmus az élet minden területére kihatott és a tudomány szervezettségét, vagy az egyházi hierarchia belső tartalmát egyaránt a kapitalizmus törvényei szabták meg — és így a szerencsésebb és jobb helyzetű, nyersanyagkincsekhez közelfekvő városok egyik napról a másikra világvárosokká fejlődtek, míg sok régi történelmi múltú város megállt a fejlődésben. Ez az autonómia nem általában „az autonómia" volt, hanem a liberális kapitalista gazdálkodás és az abból kifejlett állami és közületi hatalom struktúrájának megfelelő autonómia. Természetes, hogy az autonómia a ma folyó nagy politikai, gazdasági és társadalmi változások idején új értelmet és új jelentőséget kap. A ma autonómiája már nem a virilis, a nagypolgári rétegek fegyvere a dolgozó osztályokkal szemben, hanem a dolgozó társadalmi osztályok, a munkásosztály, az értelmiség, a dolgozó kispolgárság fegyvere a népuralom formáinak megteremtéséért vívott küzdelemben. Ma az autonómia nem a partikulárizmus, az államhatalommal szemben folytatott küzdelem, hanem az alkotó munka területe az eddig ismert legnagyobb rendű emberi munkaszervezés, a tervgazdaság jegyében. így tehát az a fejlődés, amely a fővárosnak az egységes nemzeti költségvetésbe való beilleszkedésével végbement, természetes, szükségszerű és organikus volt. Az autonómia régi alapelvein már régebben áthaladt az élet és gazdaság fejlődése, hiszen az önkormányzatok feladatainak megkülönböztetése már a múlt korszakban is formális tényezőkön alapult. Az állam részéről áthárított feladatok azok, amelyeknek az ellátását valamilyen jogszabály, törvény vagy rendelet önkormányzati hatáskörbe utalja, minden más önkormányzati feladat az önként vállalt feladatok közé tartozik. Eleinte kevesebb volt az önkormányzatra hárított állami feladat, viszont újabb törvényekkel és rendeletekkel ezeknek a száma állandóan, folyton emelkedett. Hogy csak egy példát említsek, amikor a főváros vágóhídjait felállította, ezt a tervet önként valósította meg; később törvény tette kötelezővé a vágóhidak fenntartását. Vannak a fővárosnak még ma is nagyon fontos feladatai, amelyek nem alapulnak törvényes kötelezettségen. Nem vagyunk kötelesek közkórházakat fenntartani, utcáinkat és tereinket kőburkolattal ellátni, anya- és csecsemővédő intézeteket létesíteni, lakásokat építeni, a lakosság gázzal, ivóvízzel való ellátásáról, a város csatornázásáról, a helyi közlekedés fenntartásáról gondoskodni. Mégis, juthat-e eszébe valakinek, hogy ezek —• törvényes szabályozás híján — önként vállalt feladatok, amelyeket az önkormányzat tetszése szerint megvalósíthat vagy mellőzhet? Formailag hiába önként vállalt feladatok ezek: az élet kényszerítő ereje számunkra régen kötelezővé tette megvalósításukat. Azzal, hogy a főváros költségvetése belekerült az egységes nemzeti költségvetésbe, az állam mindazokat a feladatokat, amelyeket a főváros állami támogatással megvalósít, állami feladatnak ismerte el és megszüntette az állam által áthárított és önként vállalt feladatok közötti — tisztán formális — különbséget. A főváros feladatköre megmaradt, de a feladatait most már az állam akaratával megegyezően, mondhatnám állami megbízás alapján látja el. Az, hogy a főváros feladatköre megmaradt, nem jelenti az állam és az önkormányzat új viszonyában a feladatköröknek változatlan megtartását. A kormányhatóság egyetemes nemzeti szempontok szerint bírálja el, hogy valamilyen feladatot állami vagy önkormányzati kezelésben lehet-e jobban, a kitűzött céloknak megfelelőbb módon megoldani. Ez a szempont vezette a kormányhatóságot különféle fővárosi