Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

III. A FŐVÁROS SZOCIALISTA BERENDEZKEDÉSE. NAGY-BUDAPEST MEGVALÓSULÁSA. A TANÁCSRENDSZER BEVEZETÉSE (1948. január—1950. november)

megkezdése óta. Hiszen a hároméves terv első hónapjaiban — ha jól emlékszem — 28—33 millió forint volt a főváros havi bevétele, s ez az összeg november, majd de­cember hónap folyamán felemelkedett közel 50 millióra, sőt el is hagyta. A tavaszi bevételi csökkenés — mezőgazdasági ország lévén — természetesen bekövetkezett a főváros bevételeiben is, a várható jó termés azonban újból emelkedést fog eredmé­nyezni. A hároméves terv — tisztelt Közigazgatási Bizottság — nem Biblia, amihez ne­künk betű szerint ragaszkodni kell —, a hároméves terv csupán iránytű. A hároméves terven menet közben lefelé is, felfelé is korrigálni lehet. Reméljük, hogy mi felfelé fogjuk korrigálni! Hiszen a tervgazdálkodás hazájában, a Szovjetunióban is az ötéves terveken menet közben korrigálnak, noha azok megtervezésében és keresztülvitelé­ben igen nagy gyakorlatuk van. A mi hároméves tervünket, az első hároméves tervet olyan alapra építettük fel, amely bizony nagyon labilis, a mi számunkra ismeretlen volt; hiszen nem sokkal a hároméves terv előkészítése előtt teremtettük meg a stabil pénzt. Ezért van szükség arra, hogy amennyiben lehetőség kínálkozik rá, hároméves tervünk egyes szektorait bátran módosítsuk. így például — véleményem szerint —• szükség van a módosításra a lakásépítés és a közlekedés terén... Földes Mihály: Úgy van! Köböl József: ...amelyről különben Földes Mihály barátom fog beszélni. 1 Szükségesnek tartanám tehát, hogy a XIII. ügyosztályban, amelynek feladata a la­kásépítés, egy vezető embert, lehetőleg ügyosztályvezetőt, csak a fővárosi kislakás­építés kérdésének megoldására állítsunk be. E vezetőnek a főfeladata lenne erre a célra tőkét kiverekedni, mert hiszen az ügyosztály maga külön tőkével nem rendel­kezik. Ez a vezető ember lehetőleg szakember legyen, építész, akinek feladata lenne az is, hogy a kislakásépítést olcsóbbá tegye. A jelentésből is olvashatjuk — ha jól emlékszem —, hogy egy lakás építése átlagban 50 000 forintba kerül. Földes Mihály: Még többe! Köböl József: Úgy hiszem, hogy ezt a számot csökkenteni, a lakásépítést ol­csóbbá lehetne tenni. Itt nem akarok kitérni arra, hogy előregyártott alkatrészeket, valamint típusablakokat és ajtókat készíttessünk és használjunk fel. Szakmámból tudom, hogy ez mennyire meggyorsítja és olcsóbbá teheti a lakásépítést. Azért nem akarom ezt külön kihangsúlyozni, mert — sajnos — a dolgozó nép körében a „típus" fogalma lassan-lassan „az ócskább" szó fogalmával lesz egyenlő. Mindenesetre kérem a polgármester urat, hogy a súlypontképzést és ennek egyik pontját, a lakásépítést valóban komolyan szorgalmazza. A polgármester úr jelentését egyebekben elfo­gadom. 2 (Helyeslés.) Fővárosi Közlöny 1948. 18. sz. 1. Földes Mihály felszólalásában Budapest közlekedésének fejlesztésével foglalkozott és többek között a földalatti gyorsvasút megépítésének szükségességét hangoztatta. 2. A polgármesteri jelentés kifejtette, hogy a következő évi terv előkészítésénél a legfontosabb kérdésnek a lakásépítést és a közlekedés fejlesztését kell tekinteni.

Next

/
Thumbnails
Contents