Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

I. BUDAPEST ÚJJÁSZÜLETÉSE; A NÉPI ERŐK A VÁROS ÉLÉN (1945. január—1945. október)

A Nemzeti Bizottság a Tanácsot egészségügyi kérdésekben tárgyi és személyi vonatkozásban teljhatalommal ruházza fel. Külön felhatalmazza a Nemzeti Bizottság az Egészségügyi Tanácsot arra is, hogy szükség esetén vagyon és magánjogi természetű ügyekben is korlátlanul rendelkezzék. A Nemzeti Bizottság külön is leszögezi, hogy Nagybudapest területén működő bármüyen jellegű intézmények és egészségügyi szervezetek vezetői az Egészségügyi Tanács határozatait haladéktalanul végrehajtani kötelesek. 1 Az Egészségügyi Tanács elnökből és 10 tagból áll. Elnökül a Nemzeti Bizottság Dr. Csordás Elemért jelöli ki, tagokul pedig az orvosi szakszervezet előterjesztése alapján következőket nevezi ki: Dr. Weil Emil, Dr. Lovrekovich István egyetemi rk. tanár, Dr. Babics Antal egyetemi m. tanár, Dr. Gegesi Kiss Pál egyetemi rk. tanár, Dr. Zádor Imre orvos, Dr. Frigyessy József egyetemi tanár, Dr. Bencze Gyula egyetemi tanár, Dr. Nyírő Gyula egyetemi tanár, Losonczy György gyógyszerész, Bechtler Péter alpolgármester. BNB iktatatían iratai. 1945. február. Fogalmazvány. 14/a. Polgármesteri rendelet a Vörös Hadsereg által juttatott élelmiszerek kiosztásáról 1945. február 1. Az ellátatlan lakosság részére a Vörös Hadsereg élelmiszereket bocsát ren­delkezésre. Az élelmiszerek kiosztásának előkészítése céljából a következőket rendelem el: 1. Minden ház lakói 24 órán belül kötelesek egy házmegbízottat és a ház nagy­sága szerint 1 vagy 2 helyettest választani, közellátási ügyeik intézésére. 2. A házmegbízottak ugyanezen 24 órán belül kötelesek háztömbönként 1 köz­ellátási tömbmegbízottat és 2 helyettest választani. 3. A házmegbízottak haladéktalanul tartoznak kettő példányban jegyzéket készí­teni azokról a házban lakó személyekről, akik jelenleg lisztből teljesen ellátatlanok. 1. Az Egészségügyi Tanács 1945. február 14-én jelentést tett munkájáról a Budapesti Nemzeti Bizottságnak, amelyben közli, hogy felvették a kapcsolatot a tiszti orvosokkal, az üresen álló tiszti orvosi helyeket ideiglenesen betöltötték, utasítást adtak ki a kerületi rendelőintézetek mű­ködésének megindítására, tárgyalást folytattak szovjet orvosszakértőkkel a járványveszély leküz­déséről, járvány kórházakat szerveztek (a Szent László Kórházban 250 ággyal már üzemképes volt az első járványkórház), az orvosokat, illetve az egészségügyi személyzetet jelentkezésre szó­lították fel (a jelentés időpontjáig kb. 1000 orvos jelentkezett), munkabizottságokat alakítottak a különböző egészségügyi intézmények és vállalatok működésének megindítására stb. 1. A Szabadság 1945. február 3-i száma közölte, hogy a Vörös Hadsereg főparancsnoksága Budapest éhező lakossága számára 200 tonna lisztet és 200 tonna árpát utalt ki. Az erről szóló értesítést Csernisov tábornok, Budapest katonai parancsnoka adta át a polgármesternek.

Next

/
Thumbnails
Contents