Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)

hívtam a székesfőváros hivatalait, jelentsék be azokat a munkahelyeket, ahol munka­nélkülieket foglalkoztatni lehet. Mindezideig azonban a székesfővárosi hivatalok, üzemek és intézmények a fenti rendeletemnek csak oly kis mértékben tettek eleget, mely bejelentésekről illetve mun­kanélküliek igényléséből a munkanélküliség enyhítése célszerűen és egyöntetűen nem látszik megoldhatónak. A munkanélküliség enyhítése érdekében a székesfővárosi hivatalok stb. részére a székesfővárosi Újjáépítési Alap terhére fizikai munkások rendelkezésre való bocsáj­tását kívánom biztosítani, mely esetben a hivatalok stb. költségvetési hitelkerete is bizonyos mértékben tehermentesíthető. Ezért ismételten felhívom a székesfővárosi hivatalok, üzemek és intézmények vezetőit, hogy a polgármesteri XIV. ügyosztály közbenjöttével a foglalkoztatható munkások létszámának feltüntetése és fegyelmi felelősségük terhe mellett 1946. október hó 31-ig jelentsék be azokat a munka­helyeket, ahol munkanélkülieket foglalkoztatni lehet. Ha a hivatal keretén belül a jelen rendeletem alapján a munkanélküliek foglal­koztatása nem lehetséges, úgy a fenti határidőig nemleges jelentést kell a hivatal­főnöknek beküldenie. Felhívom a hivatalvezető figyelmét arra, hogy olyan munkálatok elvégzésére tegyenek javaslatot, mely munkálatok minden különösebb szaktudás nélkül fizikai munkával könnyen elvégezhetők s amely munkálatoknál a kifizetendő összegek leg­nagyobb részét a munkabérek teszik ki (pl. földmunkák, vízlevezető-árkok építése, árvízvédelmi munkák, Bszkrt vágányépítési földmunkálatai, egyszerűbb útburkolási munkák, közterek, kertészeti rendezések, stb.). E tekintetben további utasításokat szükség szerint — esetleg szóbelileg — a polgármesteri XIV. ügyosztály útján fogok adni. A munkahelyeket és munkások létszámát a foglalkoztató hivatal stb. vezetőjé­nek javaslata alapján a polgármesteri XIV. ügyosztály útján fogom kijelölni. Erről az alpolgármester urakat, a polgármesteri ügyosztályok vezetőit, a kerületi elöljáró urakat, a polgármesteri ügyosztályok vezetőit és a kerületi elöljáró urak útján a székesfőváros összes hivatalait, üzemeit és intézményeit értesítem. Bechtler Péter s. k. alpolgármester Bp. Szfőv. Polgm. iratai. I. üo. 14165—1946. Tisztázat.

Next

/
Thumbnails
Contents